Kövek, keresztek, szívek – Bódi Mária Magdolna nyomában a Balaton-felvidéken

Nemcsak a térben, lélekben is úton vagyunk. Kísérőnk Varga Tibor László, a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár levéltárosa, a „…sokszoros termést hoz.” című könyv szerzője, a vértanúvá lett munkáslány életének szakavatott ismerője.

Magdi élete a Balaton-felvidék apró településeihez kötődik: Szigliget, Köveskál, Kővágóörs, Balatonfűzfő és Litér, ezek a főbb állomások. Szülei az uradalmi cselédek sorsában osztoztak. A család olyan vidéken élt, ahol a hagyományok, a vallás és a természeti környezet nagy szerepet játszott az emberek mindennapjaiban. A 20. század első évtizedeiben az itteniek főként a mezőgazdaságból éltek. Magdi szülei nincstelenek voltak, egész életükben gazdasági konvenciós cselédként igyekeztek boldogulni. Fizetségüket általában terményben és ruhában kapták, saját részükre kis konyhakertet művelhettek. Gyakran költöztek, aszerint, hogy éppen hol kaptak munkát hosszabb-rövidebb időre. Magdi élete során hét helyen lakott a család. „Könnyen költöztek, egy szekérnyi ingósággal indultak útnak. Nagyon lassú gyarapodást mutat a boldogulásuk. A földosztás révén idővel saját földhöz jutottak, háztáji gazdálkodást tudtak folytatni, és akkor lett saját lakhatásuk.”

Magdi élete Szigligeten, a Turbék-malomnál kezdődött

Magdi édesapja korán elvesztette a szüleit, így testvérei nevelték, de főként az élet. Polgári azonosító okmányok nélkül, az első világháború forgatagában került a Felvidékről Magyarországra. Édesanyja, aki szintén szülők nélkül nőtt fel, Szilágy vármegyéből Pestre, majd onnan a Balaton mellé ment cselédnek. Itt találkozott a két fiatal. 1920-ban Szigligeten, a Turbék-malomnál szolgáltak, 1921-ben itt született Magdi.  A szülei nem éltek vallásos életet, apja hitbeli ismeretei abból származtak, amit a környezetében látott.

Édesanyja nagyon jólelkű asszony volt. Ő tanította Magdit imádkozni, templomba járni.

Az indulatos természetű édesapa szigorúan bánt a két fiával, megvoltak a maga gyengeségei. Magdit azonban rajongásig szerette, kimondottan büszke volt rá. Ő vásárolta neki a biciklit is, amivel lánya munkába, templomba járt.

Iratok hiányában a szülők sem polgári, sem egyházi házasságot nem köthettek. Magdi a harmincas évektől azért imádkozott, hogy rendezni tudják az életállapotukat. Sok követ megmozgatott, hogy az akkor már elcsatolt országrészből beszerezze a szükséges okmányokat, de nem járt sikerrel. Végül az tette lehetővé az egyházi házasságot, hogy Mindszenty püspök dekrétumban kihirdette, a háborús állapotokra való tekintettel a házasságkötésnek nem lehet akadálya a hivatalos iratok hiánya. Magdi halála napján ért a front Litérre, s ekkor lépett életbe a rendelet is. A szülei tíz nappal a lányuk vértanúhalála után kötöttek szentségi házasságot. A környezetükben élők azt tartották Magdi első csodájának, hogy meg tudta változtatni a szülei gondolkodását, és fontos lett számukra a házasság.

A köveskáli iskola, ahol Magdi hitbeli ismeretei megalapozódtak

Magdi életében meghatározó állomáshelynek tekinthető Köveskál, ez a református hagyományokkal bíró település, ahol példás volt a vallási közösség és a faluközösség összetartása. Itt bontakoztak ki Magdi hitbeli ismeretei. Köveskál filia volt, Magdi az iskolatársaival, barátaival Kővágóörsre vagy Szentbékkállára járt misére. „Gyermeki buzgósággal fordult Krisztushoz. Sokkal nagyobb hatással volt rá a hitélet, mint a kortársaira. Szépen mutatja ezt, hogy

rendszeresen virágokkal díszítette a falvak közötti kereszteket”

– idézi fel a Magdiról szóló visszaemlékezéseket a levéltáros. 

Köveskálon Magdit 1927-től 1933-ig Rácz Gyula tanította, aki több mint két évtizeden át élt és dolgozott a településen. Nemcsak tanító volt itt, hanem leventeoktató, tűzoltóparancsnok és kántor is. A katolikus iskolában akkoriban negyven gyerek tanult az összevont osztályban. A tanító színjátszó kört vezetett, a darabokat jótékonysági alkalmakon a falu végén álló katolikus kultúrházban adták elő. Magdi már elsős korában is szerepelt, széken állva mondott verset. „Olyan bátor volt, hogy azonnal bekerült a színjátszó körbe. Mindig hálával gondolt a tanítójára, még a negyvenes években is visszajárt segíteni neki szüretkor” – idézi fel Rácz Gyula unokájának felesége, Rácz Andrásné. Az ő vezetésével járjuk be a hét dombra épült, kivételes szépségű Köveskált. Megmutatja az utcát, ahol Magdiék laktak, a dombot, ahol a gyerekek szánkóztak. Természetesen megnézzük a köveskáli plébániát is, amit 1944-ben alapítottak. Plébániaháza az ötvenes években épült, az akkori plébánosok Magdi közbenjárását kérték az építkezéshez. Varga Tibor Lászlótól azt is megtudjuk, hogy

Magdi szociális érzékenysége is itt, Köveskálon nyilvánult meg első ízben: egy árván maradt kisgyerek javára gyűjtést végzett,

végigkoldulta a falut, hogy meleg ruhát szerezzen neki.

A kővágóörsi templomkert, ahol Rott Nándor püspök 392 gyereknek,
köztük Magdinak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét

Kővágóörsön, ahová templomba járt Magdi, és ahol 1931-ben bérmálkozott, ma is él az emlékezete. Szakács Péter plébános, aki a boldoggáavatási eljárás egyházmegyei szakaszában maga is részt vett a tanúvallomások felvételében, igyekszik közel hozni a vértanú munkáslány alakját a környék százhúsz hittanosához. „A gyerekek nyitottak, érdeklődve ismerkednek meg az életével. Megérintette őket, hogy Magdi virágcsokorral díszítette a határban álló kőkereszteket. Kigyűjtötték ezek nevét, történetét, pályamunkában megírták, és rajzokat is készítettek a keresztekről” – meséli Szakács Péter.

Magdi családja 1934-ben a Balatonfűzfő mellett fekvő Máma-pusztára költözött, amit akkoriban gazdasági épületek és cselédlakások alkottak. Ezeket később teljesen elbontották, ma már csak szántóföld található ott, ahol Magdiék 1934 és 1940 között laktak. A fiatal lány  innen járt iskolába, majd dolgozni Fűzfő-Gyártelepre, a Nitrokémia Rt.-be és templomba Fűzfő-Gyártelepre, illetve Fűzfő-Fürdőtelepre. 

Fűzfő-Fürdőtelep: Az oltár, ahol Magdi tisztasági fogadalmat tett

Magdi már Köveskálon is kitűnt szellemi képességeivel, könnyen és gyorsan tanult. Fűzfőn kiegészítő osztályba járt, hogy felkészüljön a polgári iskolára, de végül a család anyagi körülményei nem tették lehetővé, hogy többet tanuljon. Dolgoznia kellett, a munka mellett azonban állandóan képezte magát, például ápolónői tanfolyamot végzett, és vezetőképzőt a Katolikus Dolgozó Lányok Szövetségében.

Magdi kiváló munkás volt, a gyár több részlegében is dolgozott. Ha új munkafolyamatot vezettek be, elsőként őt tanították be a feladatra. Elő akarták léptetni előmunkásnak, ami megbecsült pozíció volt és több fizetéssel járt. Ő azonban visszautasította a lehetőséget, és azt kérte, hogy egy családos anyát nevezzenek ki, mondván, neki nagyobb szüksége van a pénzre.

Fűzfő-Fürdőtelep: A Szent Család-üvegablak mellett volt Magdi kedvenc helye

Ezekben az években a gyártelepi és a fürdőtelepi templom, a plébániai közösségi élet állt élete középpontjában. Élénk hitélet jellemezte mindkét települést. Összefogással épült fel Fűzfő-Fürdőtelep temploma, szentelését 1936. augusztus 20-án ünnepelték Rott Nándor püspökkel. Az oltárra való gyűjtésbe Magdi is bekapcsolódott. Apostolkodásában fontos szerepet játszott a rászorulóknak való gyűjtés is. A Szív újság árusításának jutalékát, az agapékon összegyűlt vagy előadásokból befolyt összegeket ajánlották fel a nélkülözőknek.

Magdi nagy szeretettel segítette a családokat

– meséli Ticz Antal Attila, a fűzfői plébánia képviselő-testületének elnöke, aki látogatásunkkor többedmagával éppen a templomkertet szépíti. Mint mondja, az ő nagymamája is a Nitrokémia-gyárban dolgozott akkoriban. „Amikor a vidékieket összegyűjtötte az ipar, sok képzetlen ember került össze a gyárban. Keveredett ott az ipari munkások és a hagyományos falusi lakosok élete, és létrejött egy sajátos társadalmi réteg. Magdi mégis hatni tudott közöttük a példamutatásával. Sajátos varázsa volt. Meg tudta szólítani a fiatalokat, és óriási alázat jellemezte” – mondja.

Fűzfő-Gyártelepen Androsits István volt a plébános. Nagy gondot fordított arra, hogy az egyesületeken és a gyerekeken keresztül elérje a felnőtteket, és bevonja őket a hitéletbe. Törekedett arra, hogy a plébánián rendszeresen tartsanak lelkigyakorlatokat.

A fűzfőgyártelepi Nitrokémia, a gyár egyik mai bejárata

Magdi nemcsak szentmisére járt, részt vett minden közösségi eseményen is. Tevékenykedett a plébánia körüli valamennyi szervezetben, a Szívgárdában, a Mária Kongregációban, az Oltáregyletben, a Katolikus Dolgozó Lányok Szövetségében. A karitászmunka szeretete még inkább megerősödött benne, amikor felismerte élete hivatását. A mámapusztai magányban megtapasztalta Isten közelségét, s úgy érezte, hogy ezt a szeretetet mások felé is sugároznia kell. Szerzetes szeretett volna lenni, de szülei rendezetlen házassága miatt erre nem volt módja. 1941-ben, Krisztus király ünnepén, egy péceli jezsuita lelkigyakorlatot követően a fűzfőfürdői templom oltára előtt tisztasági fogadalmat tett. A lelkekért való munkálkodást a világi apostolkodásban élte meg. Akkoriban a közösség szépen gondoskodott a szegényeiről, elhagyatottjairól. Az egyletek tagjai rendszeresen jártak a betegekhez takarítani, segíteni az ellátásukban. A gyerekes családokra is nagyon odafigyeltek. Volt vándor babakelengye, amit a lányok maguk varrtak. Magdi élete utolsó napján is babakelengyét varrt.

A fiatal lány a lelkekkel is foglalkozott, jelezte az atyáknak, hogy melyik beteghez menjenek, ki szeretne gyónni. Felkészítette az időseket és a betegeket arra, hogy fogadni tudják a betegek szentségét. Nagyon tisztelte a házasság szentségét is, közel álltak a szívéhez a várandós és a kisgyermekes családanyák. Gyakran előfordult, hogy a gyárban átvállalta a beteg gyermekek édesanyjának műszakját. Könnyen feltalálta magát, mindig meglátta, kinek hogyan lehet jól segíteni.

A fűzfői-kenesei magaspartra Magdi rendszeresen kijárt olvasni, elmélkedni

Feltöltődést jelentett számára az olvasás szeretete, ami egész életében elkísérte. A természetet Isten ajándékának érezte. Szerette a fűzfői-kenesei magaspartot, sokszor kijárt oda olvasni, elmélkedni. A Balaton odalent nyugszik a tájban.

A látóhatárt betölti a víz, amely egyszerre szelíd és felfoghatatlanul nagy. Mintha Isten rajzolta volna.

Csendjében búcsúzunk Magditól, akihez öröksége nyomába eredve igazán közel kerültünk.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. április 27-i számában jelent meg.