Kifestették a padokat, lefestették az oltárokat, több helyen a falakat is. Felújították a sekrestye bútorait, új szőnyegeket vásároltak, valamint a templom liturgikus eszközeit és a régi miseruhákat is rendbe hozták. A templom előtti fák alatt igényes, szépen kialakított ülőhelyeket készítettek, ahol az emberek szívesen pihennek meg.
A munkálatok azonban nem állnak meg az alig háromszáz lelkes kistelepülésen, ahol
a helyi lakosok példátlan összefogással mentették meg a végső pusztulástól a falu történelmi templomát.
A sikeres helyreállítást követően saját erőből tervezik finanszírozni a belső falfelületek festését és harangozókészülék beszerelését is.
A felújítás révén lehetővé vált a templom újbóli használata, mely ismét nyitott kapukkal várja az oda betérőket és imádkozni vágyókat.
A települést ellátó sásdi plébánia lelkipásztori lehetőségeit figyelembe véve a jövőben havonta egy alkalommal szentmisét is ünnepelnek a Szent György vértanú templomban.
A munkálatok nagyságrendileg 33 millió forintba kerültek. A Magyar Falu Program keretében 2025-ben elnyert 25 millió forint támogatás eredményeként 2026 tavaszán sikeresen megújult a templom tetőszerkezete. A munkálatokhoz a Pécsi Egyházmegye mintegy 8 millió forinttal, a helyi plébánia pedig félmillió forinttal járult hozzá. A közvetett kiadások finanszírozásával a helyi önkormányzat is segítette a templom felújítását.
A példa azt mutatja, hogy az erősen leromlott állapotú épület felújítására szánt nagyobb összeg megfelelő összefogással képes a helyiekben megújítani a motivációt és a közösség tagjaira lelkesítőleg hatni, a hitélet csírázó megújulásának táptalajt nyújtani, még ha elsöprő erejű hitéletről talán nem beszélhetünk. A megújult templom és külső környezete a falu képét illetően azonban meghatározó.
A külső környezet egyrészt kifejezi az ott élők benső világát, hiszen az ember alakítja, műveli az őt közvetlenül körülvevő világot, másrészt ez a külső környezet visszahat az ember bensőjére is, ahogyan az ember teste és lelke egymástól el nem választható. Ezek fényében
a megújult istenháza a helybelieknek és a betérőknek egyaránt segít felemelni a szíveket.
Szöveg és fotó: Berecz Tibor sásdi plébános
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




