Követni Krisztust, feltétel nélkül – Assisi Szent Ferenc a filmművészetben (4.)

Klára gazdag nemesi család szülötte volt, Ferenc pedig egy jómódú kereskedőfamília fia. Születésükkor nagyon csekély volt a valószínűsége annak, hogy az utókor a kereszténység legnagyobb szentjei között tartja majd számon őket. Tudjuk azonban, hogy az Úr útjai kiszámíthatatlanok, és „Ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges” (Lk 18,27).

Klára és Ferenc című, kétrészes, több mint háromórás filmjében Fabrizio Costa a legapróbb részleteket is hajszálpontosan kidolgozva mutatja be a két szent csodálatos, fordulatokban gazdag, küzdelmes életét.

Polgárháború dúl Assisiben. Az ifjú Ferenc és a még kislány Klára családja más-más oldalon áll. Klára szüleinek gyermekeikkel együtt menekülniük kell a városból a felkelők elől. Ez utóbbiak soraiban ott harcol Ferenc is, és legnagyobb vágya, hogy lovag legyen. Apja abban bízik, ha fia dicsőségesen harcol, akkor megkapják a nemesi rangot, s így a társadalom legfelsőbb rétegéhez fognak tartozni. Ferenc mindent megtesz, hogy teljesüljön ez az álom, a város ostromakor a vakmerőségig bátor, az életét leginkább veszélyeztető helyeken küzd a győzelemért.

A harc a felkelők számára vereséggel végződik. Ferenc a rengeteg halott és sebesült látványától megrendül lelkében. Maga is megjárja a halál tornácát, s csak barátjának, a lovagok legvitézebbikének, Carmignanói Frigyesnek köszönheti, hogy megmenekül; ő menti meg az életét, amikor ledöfi a földön tehetetlenül fekvő Ferencet megölni készülő katonát.

Frigyes lovag jelentősen befolyásolja Ferenc életútjának alakulását. Ő az, aki látva, hogy barátja milyen félelmet nem ismerő bátorsággal harcolt a főurak ellen, ezt mondja neki: „Vitéz módon küzdöttél! Téged az Isten is lovagnak teremtett. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan eljön a te időd!” Frigyes kezdetben csak az erőben hisz, hiányzik belőle az irgalom az élet kitaszítottjai iránt. A háború kimenetelét eldöntő utolsó csata előtti estén Ferenc és barátai ifjú hölgyekkel múlatják az időt. Nagy a vidámság, a társaság központja Ferenc. Előrerohan, a többiek követik. Váratlanul azonban csengettyűszó hallatszik, s a sötétből, mint az alvilág árnyai, egymás után bukkannak elő a leprások. Ferenc megtorpan, elborzadva nézi a nyomorultakat. A háttérből Frigyes vágtat előre a lován, kezében kard. Meg akarja ölni a leprásokat, szívében gyűlölet él irántuk: „Meg kéne ölni mindet! A leprások a városban, igen rossz ómen a holnapi harc előtt!” Ferenc azonban megakadályozza, hogy barátja lekaszabolja őket: „Nem illő, hogy egy leprás vére bemocskolja egy lovag kardját!” – figyelmezteti Frigyest. Ferenc arcán megrendültség látszik, mintha most szembesülne először az élet szörnyűségeivel, olyan dolgokkal, amelyekkel aranyifjúként eddig nem törődött.

Amikor Ferenc fogságba esik, és a börtönben didereg, Frigyes a vállára teríti a köpenyét, túlteljesítve ezzel Keresztelő Szent János figyelmeztetését: „Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen” (Lk 3,11). Frigyes sorsa egyúttal azt is példázza, hogy mennyire törékeny lény az ember, s hogy az erő önmagában nem érték, nem is szól örök időkre, hiszen bármikor elveszíthető. Ő is elkapja a leprát, s ekkor megtapasztalja, milyen nyomorult érzés a társadalom kitaszítottjának, megvetettjének lenni. Ez a súlyos és gyógyíthatatlan betegség azonban lelkileg megtisztítja, szenvedése pedig döntő hatással van Ferenc további sorsára. Frigyes így válaszol Ferencnek, amikor megkérdezi tőle, miért szereti a San Damiano-templom romjait: „Mert szép lassan darabokra hullik, úgy mint én, és (…) mert ott van ő, aki meghalt bár, mégis él, mint mi, leprások.” Az „ő” nem más, mint egy feszület, amin Krisztus arca csak elmosódottan látszik. Frigyes Ferenc karjaiban adja vissza lelkét Teremtőjének. Halála áldozat, s egyúttal Ferenc újjászületését is megalapozza. Barátja halálának éjszakáján Ferenc álmában az Úr hangját hallja: „És most láss munkához! Segíts, hogy házam újjáépüljön romjaiból.”

Vagyis Ferenc feladata nemcsak egy templom, hanem az egész Egyház újjáépítése. Sokféle stáción megy keresztül, mire eljut idáig. A film elején, a lovagi dicsőségről álmodozva, üzleti érzékéről is tanúbizonyságot tesz. Figyelmezteti gazdag posztókereskedő apját, hogy a kelmék ára a háború után a háromszorosára fog emelkedni. Még apja is elcsodálkozik ezen, s megjegyzi, minek nekik annyi pénz, hiszen már most is dúskálnak a földi javakban. A háborút követően Ferenc apja, noha megtehetné, nem adja el a kelméket, mivel fiának szánja azokat. Ferenc viszont később értékesíti a rengeteg szövetet, azzal a szándékkal, hogy a kapott pénzből újjáépíti a romokban heverő San Damiano-templomot. Az egykor háromszoros haszonról álmodozó Ferenc ekkor már hajlandó lemondani mindenről, sőt, a legszebb kelmét egy didergő koldusra teríti, irgalmat gyakorolva vele. A háború borzalmaitól lelkében megrendült Ferenc fokozatosan jut el a megtisztulásig. A leprásoktól való borzadása is szeretetté változik. Kezében az evangéliummal, a rétet, a mezőt járva, szemtanúja lesz, hogy egy parasztember durván bántalmaz egy leprást. Ferenc odamegy a zokogó nyomorulthoz, aki könyörög neki, hogy ne bántsa. Ő magához vonja és megcsókolja. A durva és kíméletlen lelkületű paraszt a háttérből látja ezt, s mindenkinek elhíreszteli, mi történt. Ferenc apjától ezután egy idős asszony nem veszi át a megrendelt kelmét, mert fél, hogy megfertőződik. Itt tehát élesen szembekerül egymással az apa érdeke és a fiú lelkisége, egészen másképpen viszonyulnak a valósághoz. Ahogy Jézus mondta: „Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával, és a menyet anyósával: saját házanépe lesz az ember ellensége.” (Mt 10,34–36) Ferenc ekkor már minden szenvedőben Jézust látja, és nem tud közönyös lenni irántuk. 

A filmben megmutatkozik Assisi Szent Ferenc személyiségének rendkívüli sokrétűsége. Ennek alapja az evangéliumok legfőbb tanítása, a szeretet, minden ember, mindenekelőtt a szenvedők és betegek iránti, cselekvő szeretet. Amikor az őt féltőn óvó anyja – aki először adja kezébe az evangéliumot – Guido püspökhöz hasonlóan megkérdezi tőle, hogy miért jár annyit a leprásokhoz, Ferenc így felel: „Mind leprások vagyunk. Még ha el is rejtjük minden sebünket a legszebb ruhák alá, és ha áltatjuk is magunkat, ha győzködjük egymást, hogy mind egészségesek és boldogok vagyunk, mind elfeledkezünk a boldogság igazi forrásáról, a létező legnagyobb örömről, hogy Isten szeret minket, minden szégyellt és eltitkolt sebünk ellenére. Isten annyira szeret minket, anyám, hogy eljött közénk a földre, hogy felfeszítsék egy keresztre meztelenül, és feltárta előttünk az összes sebét.”

A filmben ábrázolt Klárának nem kell annyi szenvedésen keresztülmennie, mint Ferencnek, míg eljut odáig, hogy Jézus jegyese legyen. Fabrizio Costa érzékletesen ábrázolja azt a különleges, mély lelki kapcsolatot, ami összeköti Klárát és Ferencet. A film elején a lány családja menekül a felkelők elől. Húga, Ágnes elejti a kedvenc babáját. Klára visszafut érte, közben felbukkan az ifjú, lovagi dicsőségről ábrándozó Ferenc, kezében kivont karddal rohan, hogy megölje vagy foglyul ejtse a menekülő nemeseket, köztük Klára szüleit. Az ötéves Klára maga a megtestesült ártatlanság. Tekintetében nem is annyira rémület, mint inkább kíváncsiság tükröződik. A történelem több évezredes tapasztalata szerint egy háborúban mit sem ér az emberi élet, aki a másik oldalon áll, az megsemmisítendő ellenségnek számít. Az ötéves Klára azonban nem érzékeli ezt, angyali lelkébe nem férkőzik be a félelem. Ferenc és Klára hosszasan néznek egymásra, míg végül Ferenc elmosolyodik, lassan lehajol, s odanyújtja Klárának a babát. Egyetlen mondatot mond, ami mélyen belevésődik a kislány lelkébe: „Menj csak, Klára, és soha ne fordulj vissza.”

A második találkozásuk akkor történik, amikor Ferenc az elvesztett csata után börtönben sínylődik. Klára és az anyja élelmet visznek a foglyoknak, vagyis az ellenségszeretetet, az irgalmat gyakorolják, követve Jézus intelmeit: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak.” (Mt 5,44–45) Klára, Ágnes és az anyjuk ennek szellemében imádkoztak korábban, a mindent eldöntő csata közben szeretteikért és az ellenségért is. Az egyik halálraítélt a börtönben arra kéri Klárát, hogy menjen oda hozzá. A foglyokat felügyelő őr durván ellöki a nyomorultat, de Klára nem tágít, s térdre ereszkedve átnyújt egy darab kenyeret a fogolynak. Eszünkbe juthat a Miatyánk fohásza: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Ez a gesztus a határokat nem ismerő irgalom, szeretet és szolidaritás kifejezése. Miközben a fogoly elveszi Klárától a kenyeret, látjuk, hogy a másik cellában Ferenc megrendülten figyeli a jelenetet.

A két szeretetet sugárzó személyiség mellett ott van a filmben az ellenpólus is. Azok az emberek, akik csak az erőben, a hatalomban, az e világi javak mindenhatóságában bíznak. Közéjük tartozik Klára nagybátyja, Monaldo is, aki mindenáron férjhez akarja kényszeríteni a lányt, s katonákat küld a San Damiano-templomba, hogy megleckéztessék „ezeket a koldusokat”. Péter mester szentmisét mutat be, éppen felmutatja az Oltáriszentséget, a legtisztább és legszentebb szeretet forrását, amikor a katonák a szentséggyalázás bűnét elkövetve rájuk törnek, és durván bántalmazzák őket. Az egyik katona megragadja Ferenc ruháját, és gyűlölettől eltorzult arccal sziszegi: „El kell mennetek innen, Ferenc! Neked és a társaidnak is. Az ilyen hontalan koldusokat nem szívesen látjuk a földünkön.” Majd leüti Ferencet. A testvérek szelíden tűrik, hogy az esztelen gyűlölködők ütlegeljék őket, nem állnak ellen. Jézus figyelmeztetését követik: „ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is” (Mt 5,39).

Ferenc összeszedegeti az eucharisztiához odakészített, meggyalázott kenyérdarabkákat, Jézus szent testét, s felmutatja az ifjú Gineptónak, aki éppen ekkor akar csatlakozni a közösségükhöz. Emlékezzünk az utolsó vacsorára: Jézus kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, s tanítványainak adta, ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre! (Lk 22,19) Még korábban pedig azt mondta az őt hallgató sokaságnak: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.” (Jn 6,35)

A földi hatalomban, az e világi javakban bízók csoporthoz tartozik a pápai udvar bíborosa, Pelagio is, akinek számára Ferenc és követői mindvégig „jöttment koldusok” maradnak. A gazdagok és a szegények közül is sokan gyűlölik Ferencet és követőit. A vele mindig jóindulatú Guido püspök így fogalmaz: „Bosszantónak tartanak, Ferenc. Bosszantod a gazdagokat, mert az életviteled miatt bűntudatot éreznek, és bosszantod a szegényeket, mert nem becsülöd, amire oly sóvárogva vágynak.” A lelki tisztaság, a szelídség irracionális gyűlölete érvényesül itt, az, amiről Jézus beszélt tanítványainak az utolsó vacsorán: „Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ.” (Jn 15,18–19) 

Fabrizio Costa érzelem- és látványgazdag filmet rendezett Ferencről és Kláráról, erről a két csodálatos személyiségről, akiknek lelkeket átalakító hatása immár nyolc évszázada folyamatos a keresztény világban. Evangéliumi alapelvekre épülő, önfeláldozó életük annak bizonyítéka, hogy bár a lehetetlennel határos, mégsem teljesen megvalósíthatatlan Jézus figyelmeztetése: „legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48).

Klára és Ferenc – A szeretet köteléke I–II., olasz életrajzi film, 210 perc, 2007. Rendező: Fabrizio Costa. Forgatókönyvíró: Francesco Arlanch, Salvatore Basile. Főbb szereplők: Ferenc: Ettore Bassi, Klára: Maria P. Petruolo, Illuminato: Gabriele Cirilli, Pica, Ferenc anyja: Ángela Molina, III. Ince: Luigi Diberti.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. március 8-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.