Az épületegyüttest a 16. századi reformáció idején lebontották, és a szakemberek egészen mostanáig úgy vélték, hogy a komplexum teljesen megsemmisült. A norvég és dán kutatók által végzett roncsolásmentes vizsgálat során azonban jó állapotban lévő alapfalakat találtak.
A dániai múzeumokat tömörítő ROMU szervezet a roskildei Byparken városliget melletti sportpálya alá tervezett parkolóház építését megelőzően rendelte el a terület vizsgálatát. A történelmi források alapján a szakemberek tudták, hogy a környéken egykor kolostor állt, azonban annak pontos elhelyezkedése és állapota ismeretlen volt.
A NIKU szakembere, Arne Abel Stamnes vezetésével 2025 januárjában elvégzett, nem roncsoló georadaros felmérés a jelenlegi talajszint alatt mintegy egy méterrel kimutatta az 1256-ban alapított épületegyüttes kiterjedt és rendkívül jó állapotban megőrződött alapfalait. A műszerek azonnal egyértelmű jelzéseket adtak a föld alatt rejtőző falazatokról, árkokról és egyéb épített struktúrákról.
A felmérés adatai alapján a kutatók azonosították a kolostor négy, egymásra merőlegesen elhelyezkedő szárnyát, amelyek egy belső udvart fogtak közre. A déli szárnyban egy templom maradványait mutatták ki, míg a keleti és északi szárnyakban jól kivehetők a boltozati pillérek, a helyiségek felosztása és a belső kerengő nyomai.
Regin Meyer, a NIKU építészetrégésze és kolostorszakértője szerint a felvétel a skandináviai térség eddigi legtisztább geofizikai eredménye egy kolostorról. Az adathalmaz nemcsak az épületegyüttes alaprajzát rajzolja ki kivételes részletességgel, hanem a négyszögletes központi tömbön kívül elhelyezkedő külső építményekre is utal.
A Koppenhágától 30 kilométerre keletre található Roskilde a középkor folyamán Dánia egyik legfontosabb városa, a királyi és az egyházi hatalom központja volt. A településen öt jelentős kolostor működött, amelyek közül a Sankt Clara volt az utolsó, amelynek pontos helyzete eddig tisztázatlan maradt. A 16. századi dániai reformáció során a katolikus intézményrendszert felszámolták, az apácakolostort elhagyták, majd az épületeket lebontották. A korabeli feljegyzések szerint az építőanyagként szolgáló mintegy félmillió téglát eladták a Selsø-kastély építéséhez. Emiatt a régészek és történészek évszázadokon át úgy vélték, hogy a komplexumból semmi sem maradt a föld alatt.
A város négy másik középkori kolostorával ellentétben a Sankt Clara területe eddig nem állt műemléki védelem alatt éppen a feltételezett teljes pusztulás miatt. Jesper Langkilde, a ROMU régésze hangsúlyozta, hogy a mostani beépítetlen füves területen elvégzett kutatás egyedülálló lehetőséget biztosít a középkori intézmény megismerésére.
A georadaros térképezést követően a szakemberek próbafeltárásokat végeznek a tervezett parkolóház területén. A vizsgálatok célja a kulturális örökség pontos dokumentálása, valamint olyan mérnöki és építészeti megoldások kidolgozása, amelyek garantálják a jó állapotban lévő épületmaradványok jövőbeni megőrzését.
Forrás: Múlt-kor
Fotó: Niku.no
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


