Kozma Imre megáldotta a veszprémi Befogadás Háza felújított nappali centrumát

Hazai – 2023. július 25., kedd | 15:57

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében nyílt lehetőség arra, hogy az évek óta fejlesztés alatt álló veszprémi hajléktalanellátó intézmény, a Befogadás Háza nappali centrumát is felújítsák. Az ünnepélyes házszentelést július 24-én Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke vezetésével tartották az épületegyüttesben, ahol naponta átlagosan 160–170 ember fordul meg.

A felújított létesítményben nappali melegedő, utcai szociális szolgálat, népkonyha, valamint alacsony küszöbű férőhelyként éjjeli menedékhely is található.

A nappali centrum a bentlakásos intézményi egységekkel (ahol a tavaly felújított éjjeli menedékhely és átmeneti szállás is működik) szomszédos épületben található; belső udvara is van. Az épületeket a közeljövőben egy kis, erdőn át vezető úton lehet majd megközelíteni. A korábbi létesítmény közvetlenül a vasútállomás mellett volt, a Befogadás Háza pedig annak közelében, a korábbi MÁV-munkásszálló felújítása által jöhetett létre.

Porga Gyula polgármester az épület megáldása előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: szempont volt a beruházásnál, hogy az nemcsak az épületet fejleszti, hanem azon keresztül az egész várost.

Annak az együttműködésnek, amelyet 2009-ben a Máltai Szeretetszolgálattal Veszprémben elkezdtek, érzékelhető, látható eredményei vannak – mondta a polgármester. – Példaértékű, ahogyan az önkormányzat a szervezettel egy komplex szociális feladaton együtt gondolkodott. „Nagyon szép folyamat, ahogyan először a hajléktalanellátásra kötöttünk szerződést, később a közös lakásügynökségünk is létrejött; de említhetném a Házgyári úton működő, országszerte már veszprémi modellként ismert projektet is. Ehhez nagy fokú bizalom kellett, amit az elmúlt tizennégy év csak továbberősített.”

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke is nagyon tartalmasnak nevezte ezt a tizennégy esztendőt. A szervezet történetében meghatározó a Veszprémmel való együttműködés – mondta. „Ez a város csodálatos bizonyságát adta annak, hogy politika és keresztény értékrend közös terület. Hiszen a politikai vezetőknek az a feladata, hogy a rájuk bízott emberek életét méltóvá tegyék, élhető lehetőségeket biztosítsanak, és a kereszténység ehhez éppen a muníciót tudja adni.” Kozma Imre atya köszöntője végén úgy fogalmazott, hogy bár egy ilyen épület felújítása kis dolognak is nevezhető, de „lehet, hogy ezek a kis dolgok sokkal többet mozdítanak ennek a városnak a mindennapjain”.

A felújított épületet a szintén az Európa Kulturális Fővárosa program által támogatott, „Otthonra találni a művészetben” elnevezésű művészetterápiás projekt során a hajléktalan emberek által készített képek, illetve az alkotó folyamatot bemutató fotók díszítik.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria