Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök személyesen köszöntötte a vendégeket, majd ünnepi beszédében a szeretet és az összetartozás erejét hangsúlyozta. Az egyházmegye közössége akkor tud igazán növekedni, ha tagjai figyelnek egymásra, és Krisztus szeretetében megerősödve élik mindennapjaikat – mondta a főpásztor.
A köszöntőt követően közös imádságra hívta a jelenlévőket, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a rendezvény megvalósításához.
Az est egyik kiemelkedő szereplője az egyeki Szent János Katolikus Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola közössége volt.
A diákok és felkészítő tanáraik együtt mutatták be színes, lendületes nyitóműsorukat, amelyben a magyar népi tánchagyományok és játékok mellett hawaii óceánparti hangulat is megelevenedett. A sokszínű produkció nagy sikert aratott.
A vacsorát követően ünnepélyes megnyitották a bált, amit a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium végzős diákjai bécsi keringővel tettek emlékezetessé. Az est folytatásában is a tánc és az öröm kapta a főszerepet.
A jó hangulatról a Silver Moon zenekar gondoskodott.
Idén is Kuczmog Klaudia és Antoni Norbert, az egyeki Szent János Katolikus Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola oktatóiként is dolgozó operaénekesek voltak a bál sztárfellépői.
Az egyházmegyei bálon idén is jelen volt a Kádár Ferkó Fotószínház és a Snappy Photobox. A gyerekek a kreativitás világában is elmélyedhettek a kézműves-foglalkozáson, és várta őket Lufi bohóc is a gyereksarokban.
A rendezvény résztvevői a tombolasorsoláson értékes nyereményekkel gazdagodhattak.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



















