Közösségek közössége – Múltfeltárás az idén százéves budai Ciszterci Szent Imre-plébánián

Szkaliczki Örs ciszterci szerzetest, a Szent Imre-templom plébánosát a Himfy utcai plébániahivatalban kérdeztük a kiemelt évfordulós eseményekről, az egyházközség életéről, múltjáról.

Örs atya elsőként arról beszélt, hogy a jubileumi teendők része a plébánia elmúlt száz esztendejének alapos történeti feldolgozása is. E nagy munkára egyetemi tanárokból szerveződött kutatócsoport vállalkozott; a szakemberek felosztották egymás között a korszakokat, figyelembe véve a huszadik század meghatározó eseményeit.

Az egyházközség lapja, a Lépcső tanúsága szerint már 2010-ben – az őszi templombúcsúra készülve – is többekben felmerült az átfogó történeti kutatás igénye, egy „méltó kiadvány és kiállítás alapjainak” megteremtése „a plébánián és a levéltárakban fellelhető anyagokat katalogizálva”, ahogyan ezt Sziráki Márton cikkében olvashatjuk. A szerző tudomása szerint többek között „a modernizált fővárosi terv- és levéltárakban rajzok, fotók százai pihennek” a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumról és a templomról.

S bizonyára érdemes lenne megkérdezni a múltról a plébánia idősebb tagjait is; egy-egy visszaemlékezés kortörténeti érdekességeket hozhat elő, sőt akár új megvilágításba is helyezheti a „tényeket". 

A Lépcső ugyanezen számában Hevenessy György emlékezéseiből kirajzolódik a plébánia száz évvel ezelőtti környezete. E néhány sor igazi történelmi csemege a lokálpatrióta polgárok számára szeretett Szentimrevárosuk múltjából. „1926 táján a Villányi út kifelé vezető része volt kövezett. A befelé vezető földút a villamosvonal építésével egyidejűleg nyerte el mai (akkor még alig járható) alakját. A »tömegközlekedést« egy társzekér bonyolította le két lóval, kalauz nélkül. Fizetni felszálláskor (hátul) kellett, ülőhelyek kétoldalt egy-egy deszka. Végállomás a vasúti töltés.”

Szkaliczki Örs plébános a múltfeltárást még távolabbról kezdi, nagyívű képet fest a plébánia létrejöttének előzményeiről. A 20. század elején a Gellért-hegy lábánál az itteni lakosok egy egész városrész kialakulásának lehettek tanúi. A Szabadság híd megteremtette az átjárás itteni lehetőségét Pestről Budára, működött a Kertész- és Vincellériskola (a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem „elődje”), hiszen ezen a területen akkoriban szőlőtermesztés zajlott – e tevékenység emlékét utcanevek is őrzik (Szüret, Nagyszőlős, Vincellér). Az 1909/1910-es tanévben már a mai lágymányosi campusán kezdte meg működését a Műegyetem, s az Eötvös József Collegium tanárnövendékeit a Gellért-hegy déli oldalán lévő palotaépületben képezték. A magas színvonalú tanárképzőt 1928-tól Gombocz Zoltán igazgatta, róla később utcát neveztek el a hegy oldalában. 

Az oktatási intézmények működése révén felpezsdült az élet, a városfejlődést egyházszervezeti szempontból is követni kellett, azaz meg kellett szervezni az itt élők lelkipásztori ellátását. Akkoriban ez a terület a tabáni plébániához tartozott. 

A kialakuló új városrészbe a kormányzat olyan szerzetesrendet hívott meg, amelynek egyrészt gyakorlata volt iskola fenntartásában, másrészt még nem rendelkezett tanintézettel a fővárosban.

A cisztercieknek akkor már négy jól működő oktatási intézményük volt vidéken, és szeretettek volna Budapesten is jelen lenni. „Békefi Remig zirci apát 1912 elején tárgyalásokat kezdett a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egy gimnázium alapításáról a benépesülő dél-budai városrészben, Lágymányoson. Ehhez megvásárolta a Villányi út 3–7. szám alatti telket, amelyen iskolát, templomot és rendházat akart felépíteni. Miután Csernoch János esztergomi érsek felkérte, hogy a rend a környék lelkipásztori szolgálatát is vállalja fel, a telket a mai területre cserélték" – olvashatjuk a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium intézménytörténetének fontos fejezetét a középiskola honlapján.

Hivatalosan 1923-ban alapították meg a plébániát, akkor még Kelenföldi Nagyboldogasszony Plébánia néven. 1930-ban a városrész neve Szentimreváros lett. A Wälder Gyula által tervezett templomot Serédi Jusztinián hercegprímás szentelte fel 1938-ban Szent Imre herceg tiszteletére. A későbbiekben a XI. kerület jelképe lett a kéttornyú épület (a címerébe is bekerült), amely csendes időben festői látványként tükröződik az előtte elterülő Feneketlen-tó felszínén. 

Mint említettük, a részletes múltfeltárás jelenleg is zajlik, a plébánia életének különféle korszakairól minden bizonnyal részletes képet kapunk a jubileumi év végére. Szkaliczki Örs leszögezte:

a jövő nemzedéknek is tartozunk ezzel”. 

A szociológusokból, történészekből álló kutatócsoport konferencia keretében ismerteti majd a feltárt anyagot, jövőre pedig kötet is megjelenik a kutatási eredmények összegzéseként.

A történeti adatok megismertetése, a tények felmutatása valóban érték, ugyanakkor léteznek olyan, a kutató értelem számára megfoghatatlan jelenségek is, amelyek jelenléte nélkül a valóság csak töredékeiben értelmezhető. Brückner Ákos Előd OCist egykori szentimrevárosi plébános szavaival szólva (Lépcső, 2008 október)

felmérhetetlen", hogy „ebben a világos, derűs, tág ölelésű templomtérben hányszorosan tapétázta ki, fűtötte át a falakat a hitvallás, az imádság, a szentségek örök életet építő ereje, a vallásos kultúra, a kiváló és számos vendég lelkisége”.

Igen, a Szentimreváros szíve, a templomával együtt létező közössége elsősorban a szellemiségében hordozza jellegzetességét. Ennek alakítói pedig többek között azok a kiemelkedő egyházi személyiségek, akik újra és újra megerősítették a budai hívők öntudatát, identitását. Megemlítjük közülük számos helybeli család kedvelt és tisztelt papját, a rendszerváltozás idején már országos ismertségű teológiaprofesszort, Bolberitz Pált, akit az Új Emberben, a Mértékadó című kulturális melléklet hasábjain megjelent nekrológban 2020-ban így méltatott kollégánk, Mészáros Ákos (aki nem mellesleg a Lépcső tördelőszerkesztője): „Az ifjúságnak tartott hétfői előadásai egyre népszerűbbek lettek, annyira, hogy a templom már néhány hét után mindig teljesen megtelt ezekben az időpontokban. A Jelenések könyvének magyarázatába kezdett, amiről nem túlzás azt állítani, hogy fergeteges siker volt. A Szent Imre-templom majdnem teljes négy padsorát megtöltötték az érdeklődők. Nem csak a környező gimnáziumokból jöttek a fiatalok. A Műegyetemről, az építészmérnöki kar hallgatói közül is sokan ott voltak. „Itt ül az egész tankör” – jegyezte meg építészhallgató barátom. E sorok írójának is meghatározó élménye volt Bolberitz előadássorozata. Azelőtt soha senkit nem hallottam ilyen érdekesen beszélni a Jelenések könyvéről, és mondhatnám, azóta sem.”

A kiemelkedő személyiségek sorába tartozott az idén március 27-én nyolcvankét éves korában elhunyt Mádai István is, aki 1969 és 1977 között fiatalok sokaságát vonzotta a templomba, s hitüket elmélyítő papként szolgált a Szentimrevárosban. Nem feledhetjük Kállay Emil piaristát sem, aki hiteles életével, szeretetével volt jelen a plébánián, rengeteg XI. kerületi gyermeket oktatott-nevelt (köztük e sorok íróját is) a templom zsúfolásig megtelt hátsó hittantermében. 

Akár folytathatnánk is a névsort, de abból senkit sem volna illendő kihagynunk, ideértve a plébániához tartozó kápolnák elkötelezett lelkipásztorait és a világi vezetőket, akik nehéz időkben is egyben tartották a közösségeket. Visszaveszünk tehát a lendületből, s csupán egyvalakit említünk még, a Gulagról hazatért Olofsson Placid bencés szerzetest, akit 1974 táján Szabó Géza plébános fogadott be; a szerzetes papi szolgálatát korábban titokban gyakorolhatta, a „Szentimrében" eleinte csak gyóntatott, később már hajnali miséket celebrálhatott, majd a kommunizmus végetértével az ország szeretett, nagyra becsült Placid atyája lett. Százesztendősen hunyt el, minden korok emberét élni segítő szellemi-lelki örökséget hagyva maga után.

Örs atya beszélgetésünkkor megjegyezte, hogy a papi személyiségek mellett meghatározó az egyházközség életében az itteni polgári-értelmiségi mag is, amely képes önszerveződéssel, kezdeményező erővel megtartani, fejleszteni a hitéletet. 

A ciszterci szerzetest a jelenlegi plébániai életéről is kérdeztük. 

Budapest egyik legnagyobb egyházközsége a közösségek közössége:

a három szeniorcsoport mellett számos ifjúsági és tizennyolc (!) házas csoport működik itt. Azoknak, akik a templomunkban kötnek házasságot, rendszerint felkínáljuk a lehetőséget, hogy közösségbe tartozzanak, így szerveződnek az öt-hét párból álló csoportok – mondja Örs atya.  – Csányi Tamás karnagy vezetésével Szent Imre-kórus működik itt, s meg kell említenünk a szentségfelvételre készülő közösségeket is, valamint az ország egyik legnagyobb cserkészcsapatát, amely szintén a plébániához kötődik. Minden vasárnap 9.15 órakor tartjuk a családos misét rengeteg kisgyerekkel – folytatja a plébános. – Az ott szolgáló szkólába a fiatalok mellett beszállhatnak apukák, anyukák is. Ezt az ötven-hatvan főt Szili Melinda, a szkóla vezetője fogja össze, nyári tábort is szervez nekik.” 

Örs atya plébánosságának idején megújult a Szent Imre-templom, a munkálatok épen a covid-járvány idején zajlottak. A lelkipásztor ugyanakkor fontosnak tartja megemlíteni, hogy mivel a II. világháború miatt a tervezett ciszterci rendház nem épülhetett meg, s a kommunizmus idején annak helyén pártfőiskolát építettek, a templomnak jelenleg sincs plébániája, közösségi összejövetelekre alkalmas belső tere, ami egy ilyen nagy egyházközség esetében elvárható volna. A plébániahivatal néhány kisebb teremmel Wälder Gyula villájában – a Himfy utcai épületben – működik, távolabb a templomtól.  

Tervek már készültek a Szent Imre-gimnázium és a templom közötti füves terület szintje alatti közösségi tér kialakítására. Az igény iránta óriási, a hatósági engedély is megvan, de az energiaválság és a háború okozta bizonytalanság közepette nem áll rendelkezésre anyagi forrás. Márpedig a jövő kulcskérdése e közösségi tér megépülése – teszi hozzá Örs atya.  S búcsúzóul még elmondja: az egyházközség jelenleg a jubileumi évre koncentrál, a plébániai képviselő-testület tematikus hónapokra bontva szervezi, rendezi a programokat, amelyekről folyamatosan tájékoztatást adnak a szentimre100.hu honlapon. A rendezvényekre pedig mindenkit szívesen vár a Szentimreváros százesztendős plébániájának közössége. 

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. április 9–16-i ünnepi számában jelent meg.