Közösségi egyházzá alakuljatok – Küldetési misét tartottak Vácon

Hazai – 2024. június 6., csütörtök | 18:11

Május 31-én Vácon a Barátok templomában tartották a Váci Egyházmegye új animátorainak és plébániai intézőinek küldetési miséjét, melynek végén a képzés elvégzését igazoló oklevelet adott át a résztvevőknek Marton Zsolt püspök. Az animátorok a plébániák közösségi életének szervezését segítik, míg az intézők feladata a plébánosok támogatása adminisztratív, műszaki-fenntartási és pályázati ügyekben.

A Barátok templomában Marton Zsolt váci püspök mutatta be a szentmisét, amelynek célja az „admissio” volt, azaz a küldetésre bocsátás, hogy az animátorok és intézők a Szentlélek kegyelmével megerősítve térjenek haza közösségeikbe és tudják szolgálni őket. A szentmisén több olyan pap koncelebrált, akik a képzésre animátor- és intézőjelölteket delegáltak. A Váci Egyházmegye animátorképzésébe idén bekapcsolódott szeminaristák is jelen voltak az asszisztenciában.

A szentmise olvasmányából, a Korintusiaknak írt levélből idézve „Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait” hozta példaként a leendő intézők elé, akiknek ugyanilyen „hűséges szolgaként” kell majd munkájukat végezniük (1Kor 4,1–5). Az evangélium a 72 tanítvány kiválasztásáról szólt (Lk 10,1–9).

Marton Zsolt szentbeszédében kiemelte, hogy Jézus már a legelső időkben tanítványokat választott az apostolok mellé azzal a céllal, hogy azok munkatársaiként segítsék az Egyház és a közösségek életét. A Váci Egyházmegyében nem újdonság a világi munkatársak és egyházi szolgálattevők képzése, a diakónusok és akolitusok képzését Beer Miklós püspök már közel 20 évvel ezelőtt elindította. Az animátoroknak és intézőknek köszönhetően most új típusú munkatársakkal bővülhetnek a plébániák. A püspök hangsúlyozta, hogy az animátorok egyik legfontosabb feladata lesz a közösségben a békességteremtés, míg az intézőkre mint „hűséges szolgákra” számítanak majd az atyák. Nekik kell majd arra is figyelniük, hogy a plébániát otthonossá tegyék jelenlétükkel; aki oda belép, az a befogadó egyházzal és ne a hivatallal találkozzon. Feladataikban azonban közös, hogy a közösségi egyház megvalósulását kell szolgálniuk.

A szentmise végén 23 animátor és 12 plébániai intéző vehette át oklevelét Marton Zsolt püspöktől és a képzésért felelős szakemberektől.

Az animátorképzésre, amely kétmodulos, kétéves képzés, elsősorban a közösségépítésben már aktív hitoktatók kaptak meghívást. Ők, mivel már rendelkeznek teológiai végzettséggel, egy év alatt összesen 8 másfél napos, személyes jelenléttel megvalósuló képzési napon vettek részt, ahol a közösség szervezése volt a fókuszban. A leendő animátorok elsajátíthatták azokat a képességeket és készségeket, amelyekkel a saját közösségük építését, fejlesztését tudják segíteni a továbbiakban elsősorban olyan plébániákon, ahol már nincs állandó papi jelenlét vagy ahol egy pap több plébánia szentségi életét szolgálja akolitus és diakónus munkatársaival együtt.

Az animátorképzés ezen része kommunikációs, konfliktuskezelési, vezetéselméleti és csoportdinamikai elméleti és gyakorlati modulokat tartalmazott. Emellett foglalkoztak azzal, melyek az egyházi közösségek fejlesztésének lehetőségei, sajátosságai, melyek a missziós egyház kihívásai, de a képzés része volt a spirituális önismeret, a személyes erőforrások, hiányok feltárása és az ezekre vonatkozó reflexió is. A képzési alkalmakat Balogh László atya és Jakobszen-Tátrai Zsófia tartották.

A képzésbe a későbbiekben olyanok is bekapcsolódhatnak majd, akik nem rendelkeznek hitoktatói végzettséggel, számukra a második év teológiai képzési modulokat tartalmaz majd. Az idén oklevelet kapott animátorok között is vannak olyanok, akik 2022/23-ban végezték el az animátorképzést, idén pedig a teológiai alapmodult.

A plébániai intézők képzése 2023 őszén indult, és az volt a célja, hogy olyan munkatársakat képezzenek, akik segítséget tudnak nyújtani a plébániák adminisztratív és gondnoki feladatainak ellátásában. Megismerkedhettek a plébánia működésével, az irodai adminisztráció folyamataival, a pénzkezelés, pályázatfigyelés és elszámolás kérdéseivel, az építészeti, üzemeltetési és karbantartási, valamint a liturgiához kapcsolódó feladatkörökkel. A képzésen a cselekvő problémamegoldás képességét is elsajátíthatták a résztvevők, Frics Zoltán és Simon Zoltán állandó diakónusok vezetésével, Bágya János pasztorális munkatárs mentori közreműködésével.

A tervek szerint mindkét képzési forma újraindul az ősz folyamán a Váci Egyházmegyében. Jelentkezni plébánosi ajánlással és motivációs levéllel az alábbi elérhetőségeken lehet:

Animátorképzés: Balogh László atya, e-mail: balogh.laszlo.85@vaciegyhazmegye.hu

Intézőképzés: Frics Zoltán állandó diakónus, e-mail: intezokepzes@vaciegyhazmegye.hu

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria