Központi hitoktatói rekollekciót tartottak Veszprémben

Hazai – 2024. augusztus 29., csütörtök | 17:45

A Veszprémi Főegyházmegye Katekétáinak szóló I. központi rekollekciót augusztus 23-án tartották meg a Veszprémi Érseki Főiskolán a Hitoktatási Iroda szervezésében. A továbbképzést Kató-Bellavics Ágota katekéta, mentálhigiénés szakember, lelkigondozó, és Kató Csaba katekéta, diakónus, life- és business coach, vándorcoach trénerek tartották.

A rekollekció témái „A katekéta a Szentlélek ajándéka” és „A katekéta mentális jóléte” voltak, kiemelve a hitoktató munkájának, hivatásának fontosságát.

A program Udvardy György érsek köszöntésével kezdődött, aki köszönetet mondott a hitoktatóknak a nyári hittantáborok megszervezéséért és lebonyolításáért. Örömmel emlékezett vissza az előző tanévet lezáró katekéták lelkigyakorlatára, mely nagyon jól sikerült. Kiemelte, hogy a szolgálatban mindig benne van az alázat is, a Szentlélek meghívása ezért dinamizmust követel meg tőlünk.

Az érsek elmondta, hogy Keszthelyen és Pápán bővültek a főegyházmegye oktatási intézményei, és örömmel számolt be arról, hogy a katolikus oktatási intézményekbe jelentkezők száma jelentősen megnövekedett. Kiemelte, hogy nagyon fontos az intézményi jelenlét, ugyanakkor nagy hangsúlyt kell fektetni a plébániai közösségeik megerősítésére is.

Udvardy György felhívta a figyelmet a keresztény tradíció szerinti gondolkodás fontosságára. Korunkban a hitoktatás fontosságának társadalmi elvárása meggyengült – fogalmazott.

Majd egy örömteli hírrel folytatta: 2025. április 26-án Bódi Mária Magdolnát Veszprémben boldoggá avatják. Megköszönte a munkacsoport eddigi eredményes működését, Bódi Mária Magdolna személyének, életpéldájának bemutatását, népszerűsítését. Az ezzel kapcsolatos szakmai anyagokat folyamatosan töltik fel a honlapra, ami a hitoktatás számára nagy segítséget jelent.

A 2025-ös év szentév lesz, mely sok áldást hordoz, éljünk ezzel a lehetőséggel, és hívjuk fel mások figyelmét is erre. Az ezzel kapcsolatos programok tájékoztatóit is továbbítják majd. A szentév mottója: „A remény zarándokai”. Ez különösen is fontos üzenetet hordoz, mert mindannyian a remény útján járunk. A liturgikus anyagok már elkészültek, ezeket is megosztják majd. 

Számítsunk egymásra, a hit, a remény emberei, küldöttek vagyunk, és az igazsághoz ragaszkodjunk

– zárta köszöntőjét a veszprémi érsek.

Kató Csaba előadásában hangsúlyozta a hittapasztalat fontosságát. Szükséges, hogy a katekéta ápolja és erőt merítsen belőle a nehézségek idején. A katekéta vezetője és kísérője a rábízottaknak. Mester és tanítvány kapcsolatában mester csak az tud lenni, akinek van tapasztalata. Feladata, hogy tapasztalatának segítségével átadja a hittartalmat tanítványainak. 3-3 szent példáján keresztül mutatta be az előadó a mester és tanítvány, kísérő és kísért kapcsolódását és ennek szép megvalósulását. Istennek terve van mindazokkal, akiket ránk bízott. Kapcsolódás nélkül nehéz elképzelni a katekéta szolgálatát. A katekéta a Szentlélek ajándéka, de

csak az tud ajándék lenni, aki tudja magáról, hogy ajándék a másik számára

– fogalmazott az előadó.

Kató-Bellavics Ágota „A katekéta mentális jóléte” témában tartott előadást, és gyakorlati feladatokkal segítette a katekéta önmagával és másokkal való kapcsolatának átgondolását.

Mindketten saját életükből hozott példákkal tettek tanúságot megélt élményeikről, örömeikről és nehézségeikről, ezzel segítve és támogatva a katekátákat, nagyon szép, ám időnként nehéz kihívásokkal teli szolgálatukban.

A rekollekciót közös szentmise zárta, melyet Udvardy György érsek mutatott be a többi jelen lévő atyával közösen. Tell Nándort, a Veszprémi Főegyházmegye katekétáját és koordinátorát a főpásztor búcsúztatta el, megköszönve eddigi munkáját, és egyben sok sikert és az Úr áldását kérte életére és hivatására, ugyanis szeptembertől a budapesti Központi Szemináriumban készül majd papi hivatására.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria