Ferenc pápa szeptember 3-án érkezik az indonéziai Jakartába, ahol szeptember 6-ig tartózkodik. A látogatás logóján a pápa áldásra emelt kezével egy arany „Garuda”, vagyis szent sas előtt áll, amelyet a hagyományos indonéz „batikolt” szövetre emlékeztető módon ábrázoltak. Indonézia térképe is látható benne: egy szigetcsoport, amelyet az etnikai és társadalmi csoportok, nyelvek, kultúrák és vallási meggyőződések sokfélesége jellemez. Az apostoli látogatás mottója: „Hit – Testvériség – Együttérzés”.
Indonéziát követően a Szentatya Pápua Új-Guineába utazik, ahol szeptember 9-ig tartózkodik majd. A látogatás logójának központi eleme egy kereszt, amelyet olyan színekkel ábrázoltak, amelyek a pápua új-guineai napfelkeltét és napnyugtát idézik. A kereszten a Pápua Új-Guineát jelképező paradicsommadár látható. Ennek az apostoli látogatásnak a mottója: „Imádkozzatok”, amelyet a tanítványok Jézushoz intézett kérése ihletett: „Uram, taníts minket imádkozni” (Lk 11,1).
Ferenc pápa a tervek szerint Pápua Új-Guineából Kelet-Timorba utazik, ahol szeptember 11-ig marad. Az utazás logójának közepén a Szentatyát látjuk áldásra felemelt kézzel. Mögötte a földgömb, amelyből Kelet-Timor térképe rajzolódik ki. Felette egy ívben olvasható a pápalátogatás mottója: „A hited legyen a kultúrád”, ami egy buzdítás a timori embereknek, hogy kultúrájuknak és hagyományaiknak megfelelően éljék meg hitüket.
A pápa ázsiai látogatásának utolsó állomása Szingapúr szigetország lesz, ahova szeptember 11–13. között látogat el. Az apostoli út logója stilizált keresztet ábrázol, amely a napkeleti bölcseket irányító csillag jelképe, illetve amelyet az Eucharisztia és Szingapúr zászlajának öt csillaga ihletett. A kereszt mindkét oldalán az apostoli látogatás mottójának egy-egy szava: „Egység – remény”. Az „egység” a hívők közötti szeretetközösséget és harmóniát fejezi ki, mind az Egyházon belül, mind a társadalmi és családi kapcsolatok terén; a „remény” pedig azt sugallja, hogy az apostoli út a remény világítótornya a régióban élő keresztényeknek, különösen azoknak, akik diszkriminációt és üldöztetést élnek meg.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria