
November 25-én szerdán reggel indul Rómából a pápa repülőgéppel Kenyába és a fővárosban, Nairobiban kora este látogatást tesz az ország elnökénél, majd Kenya vezetőivel és a diplomáciai testület tagjaival találkozik.
November 26-án, csütörtök reggel a nairobi apostoli nunciatúrán vallásközi és ökumenikus találkozó keretében beszédet mond a különféle felekezetek és keresztény egyházak képviselői előtt. Délelőtt tíz órakor szentmisét mutat be a nairobi egyetem campusán. Kora délután imaóra keretében szól a helyi papság, a szerzetesek és szerzetesnővérek, valamint a szeminaristák közösségéhez.
Pénteken, november 27-én reggel fél kilenckor a pápa felkeresi Nairobi Kangemi nevű szegénynegyedét, találkozik az ott élőkkel, majd negyed 12-kor a fiatalokhoz intéz beszédet a város Kasarani stadionjában. Ezt követően fogadja az ország főpásztorait, majd délután fél négykor továbbrepül Ugandába.
November 28-án, szombaton reggel Ferenc pápa felkeresi az ugandai anglikán és katolikus mártírok namugongói kegyhelyét, és itt délelőtt fél tízkor szentmisét mutat be a vértanúk tiszteletére. Délután találkozik a fiatalokkal Kampalában, majd felkeres egy szeretetotthont. Este először a püspökökkel, majd a papokkal, a szeminaristákkal és a megszentelt élet képviselőivel találkozik a főváros székesegyházában.
Ugandából vasárnap, november 29-én repül tovább a pápa a Közép-afrikai Köztársaságba. Banguiban a politikai élet képviselőivel való találkozás után felkeres egy menekülttábort, utána délben a püspökökkel és a helyi protestáns közösségek képviselőivel találkozik a fővárosi egyetem teológiai fakultásán. Öt órakor szentmisét mutat be Bangui székesegyházában a helyi papság és főpásztorok jelenlétében. A szentmise után fiatalokat gyóntat, majd este kilenckor kezdődik a katedrális előtti téren az imavirrasztás.
November 30-án, vasárnap reggel negyed kilenckor keresi fel a Szentatya Bangui muzulmán közösségét a nagymecsetben. Délelőtt fél tízkor szentmisét mutat be a főváros stadionjában, délben vesz búcsút vendéglátóitól, és indul hazafelé, Róma Ciampino repülőterére este hét óra körül érkezik.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
