Kránitz Mihály: Jöjj, ne késlekedj! – Adventi útikönyv Ferenc pápával

Az adventi füzetben idézeteket olvashatunk Ferenc pápa A remény nem csal meg kezdetű, idén megjelent bullájából. A lelki olvasmányban pedig Gianfranco Ravasi Jézus életrajza az evangéliumok szerint című könyvének részletei által szól hozzánk.

Kránitz Mihály emlékeztet rá: az előttünk álló szentév mottója: „A remény zarándokai”. Ennek fényében egy örömteli esztendő áll előttünk, amelyre advent megszentelt napjaiban készülünk fel.

A könyv szerzője elmélkedésében kiemeli: az út életünk része. „Valójában az életünk maga az út.” A Messiás hosszú utat járt be, míg elérkezett hozzánk. Sokan várták, és az útját is előkészítették. „Most mi is szeretnénk befogadni őt a várakozás idején. Jézus önmagát az úttal azonosította. Az ő személyisége a mi utunk, mert amikor a keresztségben hozzákapcsolódtunk, akkor elindult a mi utunk, amelynek biztos célja van. Ezen az úton végig kell mennünk. Ez az élet feladata. Nem szabad meghátrálni a megpróbáltatások előtt, hanem bátran vállalni kell az útnak a fáradalmait.”

Ferenc pápa bullájában felidézi: a reményre való hivatkozással önt bátorságot Pál apostol a római keresztény közösségbe. A remény a központi üzenete a közelgő jubileumi szentévnek is. „Legyen a szentév mindannyiunk számára az élő és személyes találkozás alkalma Jézus Krisztussal, az üdvösség »kapujával«, akit az Egyháznak mindig, mindenütt és mindenkinek úgy kell hirdetnie, mint »reményünket«.” Ferenc pápa szerint mindenki remél. „Minden ember szívében ott él a remény mint jóra irányuló vágy és várakozás, bár nem tudjuk, mit hoz a holnap.” Gyakran találkozunk kedvetlen emberekkel, akik borúlátóan tekintenek a jövőbe, mintha semmi sem tudná boldoggá tenni őket. „Legyen a jubileum a remény felélesztésének alkalma mindenki számára! Isten igéje segít, hogy okot találjunk rá. Engedjük, hogy Pál apostol vezessen bennünket azzal, amit épp a római híveknek írt.”

Gianfranco Ravasi kifejti: Lukács evangélista a népszámlálás említésével Jézus születését egy nagyobb összefüggésben a Római Birodalom egészében helyezi el. Így Krisztusban nemcsak a zsidók, hanem az egész föld várakozása teljesedett be. „A látómező egyetemessé válik, és Jézus születésének fontosságát az egész emberiség számára hirdeti.”

Kránitz Mihály elmélkedésében leszögezi: a Messiás feladata, hogy elvezesse a választott népet, de tulajdonképpen minden embert Isten közelébe. Benne egy nagy jelet kaptunk, akit nem lehet megkerülni vagy figyelmen kívül hagyni, „és az ember legnemesebb feladata, hogy az Üdvözítőt felismerje és válaszoljon az Ő szeretetére, amelyet élete első pillanatától megtapasztal”. A világon nem elszigetelten élünk, mert bár különböző nemzetek tagjai vagyunk, összetartozunk. Már az Ószövetség megfogalmazta: „Mily szép és mily gyönyörűséges, ha egyetértésben élnek a testvérek” (133. zsoltár). Ez az eszményi közösség nem elérhetetlen ábránd, mert Isten maga jön el közénk, hogy áldásával átformáljon bennünket, hogy „újra az istenképiség méltóságában élhessünk”. A napjainkban is olyannyira vágyott béke akkor valósulhat meg, ha nem az önző érdekek, hanem a kölcsönös szeretet teremti meg az egységet az emberek között, ha hajlandóak leszünk mások terhét is hordozni.

Gianfranco Ravasi felhívja a figyelmünket: meghatározó módon (elsőként) Szent Pál ír Jézus születéséről: „Urunk, Jézus Krisztus, noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9). A bíboros szerint egy sajátos „gyermekségevangéliumot” határozhatunk meg négy evangéliumi fejezet alapján: kettő Mátétól, kettő pedig Lukácstól, összesen 180 vers, melyet eredetileg nem gyermekeknek szántak, amint ezt gyakran tévesen vélik, hanem ennek középpontjában a gyermek Jézus áll, „akinek alakja azonban már az Úr Krisztusé”.

A Szűzanya személyét vizsgálva Kránitz Mihály leszögezi: „Nem tudunk eléggé hálát adni a közülünk, emberek közül származott názáreti lányért, aki teljesen közülünk való volt, mert ember volt.” Kránitz Mihály professzor idézi a közelmúltban elhunyt Jelenits István piarista szerzetes, teológust:

Mi, keresztények Gábor angyal köszöntő szavát ismételgetjük, s legmelegebb gratulációnkat Máriának tartjuk fönn, aki nem teljesítményével szárnyalta túl a többi embert, hanem kegyelemből kapott többet mindenki másnál.”

Ferenc pápa megvilágítja: „A remény Isten Anyjában találja meg legfőbb tanúját. Őbenne látjuk, hogy a remény nem vak optimizmus, hanem kegyelmi ajándék az élet radikalizmusában.” A Szentatya szerint Mária, valahányszor fiára tekintett, mint minden édesanya, a jövőjére gondolt, és bizonyosan szívébe vésődtek azok a szavak, amelyeket Simeon intézett hozzá a templomban: „íme, ő sokak romlására és feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, melynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át” (Lk 2,34–35).

Gianfranco Ravasi kiemeli: a megtestesülés, vagyis az isteni és az emberi találkozás Jézusban Jánosnál abban a lényegi kifejezésben sűrűsödik, hogy „a Logosz testté lett” (1,14). Ezért ábrázolják Máriát Sion temploma szövetségének bárkájaként, amelyre leereszkedett az isteni jelenlét „árnyéka”, és az angyal Máriát Isten részéről kegyelemmel teljesként határozza meg.

Kránitz Mihály rámutat: a megtestesüléssel Isten közelebb hozta egymáshoz a mennyet és a földet. Ezt tapasztalták meg azok, akik Jézus közelében voltak, „és most mi is a betlehemi jászolhoz sietünk, hogy megérezzük Isten felénk áradó szeretetét. Ezt nem lehet kiérdemelni. Ezt az isteni jóság adja szabadon és ingyenesen. Ő nem személyválogató, kegyesen kiárasztja ránk a megbocsátás és a szeretet lelkületét, hogy mi továbbadjuk ezt másoknak, akik még nem jutottak el a megtérés vagy az Istennel való találkozás állapotába. Lélekben már a célnál vagyunk, az égi hivatás jutalmánál, ahová Isten hívott meg bennünket, miután végigfutottuk az előttünk lévő pályát”.

Ferenc pápa figyelmeztet: mindenkinek szüksége van arra, hogy életörömét visszanyerje, mert az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember nem elégedhet meg a túléléssel vagy az „eléldegéléssel”, azzal, hogy alkalmazkodik a jelenhez és hagyja, hogy pusztán anyagi javakkal elégítsék ki. „Ez individualizmusba zár, rombolja a reményt, szomorúságot kelt, mely befészkelődik a szívbe, keserűvé és érzéketlenné teszi azt.”

Gianfranco Ravasi megállapítja: az isteni ígéret és a szövetség, amelynek legjelentősebb szakaszai Ábrahámnál és Dávidnál találhatók, Krisztusban érik el teljességüket. Így érkezünk el karácsony éjszakájához, ahol Lukács a „Gloria in excelsis Deo” (Dicsőség a magasságban Istennek) angyali kórus égi hangjait idézi fel. Ez az éjszaka az isteni „jóakarat”, vagyis az Úr emberiség iránti szeretetének ünnepe és a legmagasabb „megtestesülése” Jézus Krisztusban.

A gyönyörű borítójú kötet – ezúttal is Siklósi Pétert illeti ezért dicséret – lelkünket gazdagító olvasmány, segítségével eltűnődhetünk ég és föld szerves összetartozásán, azon, hogyan jelenik meg a természetfölötti az életünkben, és hogy mi a karácsony igazi, egyedülálló jelentősége: a megváltó Szeretet-Isten földi megtestesülése.

A kis füzetet az idén elhunyt Simon András hitvalló grafikusművész két karácsonyi rajza díszíti.

Kránitz Mihály: Jöjj, ne késlekedj! – Adventi útikönyv Ferenc pápával
Szent István Társulat, 2024

Bodnár Dániel/Magyar Kurír