Krisztus-követés és hatalom – VI. Bakonybéli Ökumenikus Konferencia

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az idei konferencia mottóját Márk evangéliumából választották a szervezők: „Köztetek ne így legyen!” (Mk 10,43), rámutatva arra az egyházak közötti belső igényre, hogy a hatalom gyakorlására új perspektívából próbáljanak meg rákérdezni, közösen gondolkodva a hatalom evangéliumi alapjairól. Éppen ezért a konferenciát a három történelmi egyház képviselői szervezték, Rochlitz Kyra Mária OSB obl. tanár és lelkigondozó; Halmos Ábel OSB, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjele; Baán Izsák OSB teológus; Zalatnay István református teológus és lelkipásztor; valamint Béres Tamás evangélikus teológus.

A konferencia közös imádsággal kezdődött a bakonybéli templomban, majd a Faluházban folytatódott.

Halmos Ábel OSB köszöntőjében a konferencia témaválasztásának körülményeire utalt, amelynek apropóját a rendszerváltozás után eltelt 25 év adta, amely talán elegendő arra, hogy mind az egyház, mind a társadalom szempontjából fontos kérdésről közös fórumon lehessen gondolkodni. A rendszerváltozás történelmi folyamata mellett, amely egyértelműen utal egyház és állam megváltozott kapcsolatára a kommunizmushoz viszonyítva, a konferencia azt az alapvető kérdést helyezte a középpontba, hogy Isten hatalma miképpen van jelen az életünkben; egyházainkban hogyan történik a hatalom gyakorlása vagy elszenvedése, illetve jól élünk-e a hatalommal személyes kapcsolatainkban, megjelenik-e az evangélium fénye azokban?

A délelőtti szekció első előadását Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet református vezetője tartotta, aki Krisztus-követés és hatalom címmel a hatalom gyakorlásának keresztény és konkrétan krisztusi alapjairól beszélt.

Vizsgálódásának középpontjában a hatalom szentírási tapasztalata állt, az emberek közötti, illetve az isteni hatalomhoz fűződő viszonyulásrendszer. A krisztusi hatalomgyakorlás, illetve a hatalomhoz való viszonyulás társadalomban fellelhető nyomaira kérdezett rá, arra, hogy valójában hogyan lehet hitelesen képviselni a társadalomban, a hétköznapi és a politikai életben a hatalmat. Hogyan illeszthető a hatalom általi érvényesülés mechanizmusa keresztény kontextusba? Miként lehet elfogadni a jóért való tenni akarás hatalmi működési elveit, azaz mennyiben állja meg a helyét a krisztusi tanítás alapján a „jóért minden eszközzel való küzdés” logikája, amely így beilleszkedik a világ hatalom által meghatározott struktúrájába?

Zalatnay István arra mutatott rá előadásában, hogy az evangéliumok mást tárnak elénk. Bemutatott két lehetséges utat: az egyik a jóért való tenni akarás útja, amely egyben egy jobb világot képzel el, és ezért, hatalmi eszközökkel élve, tenni is szeretne. A másik út a hatalom elengedésének teljesen radikális útja, amely a voltaképpeni Krisztus-követés.

A hatalomtól való elfordulással ugyanis lemondunk még a jó cél sikeres megvalósulásáról is, hiszen arra mondunk nemet, hogy a jó célt a hatalom gyakorlásának lehetőségével érjük el, kisajátítva és kizárólagosan érvényesítve egyfajta látásmódot és logikát. A hatalom elengedése a másság kultúrájának elfogadása és alakulására kimondott igen, amely nem kívülről, hanem mintegy belülről hozza létre az új formát. És bár a cél, a jó ügy kimenetele kétségessé válik, mégsem hamvad el, hiszen egy másfajta, a külső hatékonyság logikájával ellentétes működésmódra hívja fel a figyelmet: a hit világáról tesz tanúságot, a hit fényében láttatja a dolgokat.

Zalatnay István Krisztus hatalomról való lemondásának gesztusában egészen a passió történetéig tágította az előadás horizontját, kiemelve, hogy Jézus a lemondásban még tovább ment: a kereszten nem egy új világot akart láttatni, nem a győzelem „lebegett a szemei előtt”, hanem egyszerűen alávetette saját akaratát az Atya akaratának. Kereszthalálakor úgy mutat az Atyára, hogy a semmit „állítja”; a „Bevégeztetett” felkiáltás az ürességre mutat, de ezáltal kizárólag Istenre; nem szeretne helyébe állítani semmit.

Zalatnay István előadását követően Csepregi András evangélikus lelkész, rendszeres teológia professzor tartott Dietrich korreferátumot Boenhoefferről (Bonhoeffer kísérlete Krisztus követésére). Kiindulási pontja Boenhoeffer Követés című munkája volt. Röviden vázolva a mű megjelenésének körülményeit, Csepregi András kiemelte Boenhoeffernek a náci hatalommal kapcsolatos élményeit, azt, hogy a protestáns egyház meglátása szerint gyengének bizonyult Hitlerrel szemben, illetve azt a belső meggyőződését, hogy az evangéliumban elmondott hegyi beszéd alapján dolgozzon ki egy rendszeres teológiai elméletet.

Csepregi András a kötet kapcsán úgy jellemezte Boenhoeffer gondolkodásmódját, mint a „legígéretesebb kudarcot”, és állítását a boenhoefferi teológia érdemeire és vitatható részeire irányítva próbálta meg alátámasztani.

Kiemelte, hogy Boenhoeffer az olcsó és a drága kegyelem megkülönböztetésében helyesen mutatott rá arra, hogy kora félreértette Luthert. Rámutatott arra, hogy a hegyi beszéd „Ti vagytok a világ világossága…” sorainak elemzésekor Boenhoeffer a látható egyház mellett érvelt, hiszen csak így mutatkozhat meg egy ellenkultúra, amelyre a társadalomnak szüksége van, illetve a gonosz elleni erőszakmentességgel Boenhoeffer tisztán és világosan mutatott rá az egyetlen viszonyulásmódra, amely elfogadható az államhatalommal szemben is: a gonosz elszenvedése azért, hogy erőszakossá ne váljunk!

A Követés című munka három kudarcaként jellemezte Csepregi András azt, hogy Boenhoeffer Lévi evangéliumi elhívását a Krisztus-követés reflektálatlan mintájává emelte, továbbá azt, hogy a törvény beteljesítését, amely az evangéliumban világosan a szeretetparancsban („Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” Mt 22, 37–39) jut kifejeződésre Boenhoeffer másképpen értelmezi (a törvény betöltése közösség Jézussal, aki már betöltötte a törvényt), illetve ismét a reflexió nélkül hagyott jócselekedetekre hívta fel a figyelmet, ugyanis az evangélikus lelkész az adományozás egyetlen hiteles módját abban látja, ha a jó tett közben az ember még saját lelkébe se lát bele. Abban a pillanatban ugyanis, ha Krisztusról elfordítja a tekintetét, és reflektálni kezd az általa véghezvitt tettre, megszűnik Krisztus-követővé válni.

Csepregi András a fenti ellentmondásokat Boenhoeffer saját életének alakulásával állította párhuzamba, aki – ahogy az előadó megállapította –, a német hitvalló egyház képviselőjeként tanítványaival ellentétben, akik vállalták a koncentrációs táborok borzalmát, Bonhoeffer csatlakozott a katonai ellenálláshoz, nem „némult” el a hatalommal szemben, ahogyan tették ezt sokan a hitvalló egyház tagjai közül. Az előadó nem találta meg tehát az élet és tanítás közötti koherenciát, amely a hatalomról való gondolkodás új aspektusát villantotta fel a konferencián.

A második szekció nyitányaként B. Gáspár Judit A hatalomvágy megszelídítésének kötelessége címmel tartott korreferátumot az előzőekben elhangzottakhoz. Előadásában a pszichoanalízis és a hit világának közelítéséről szólt, arról, hogy a sok szempontból a hatalomvágy és a scheleri értelemben vett uralmi tudás alapján működő világgal ellentétben, ahol az uralmi tudás a vallásival és a kulturálissal áll ellentétben, és amely a technológia segítségével próbálja meg manipulálni a társadalmat, a pszichoanalízisben résztvevő terapeutának is egyre inkább a lelkigondozásban ismert kísérés a feladata. A Freud által meghatározott apa hatalmával szemben a terapeuta az embert a szabadságra vezetheti, feladata, sőt, küldetése is egyben, hogy a hatalmi dinamikát megfordítsa.

Az előadó arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a terápia során, hanem a hétköznapi életünkben is fontos azokra a vágyakra reflektálnunk, amelyek cselekedeteinket irányítják, így a hatalommal kapcsolatos vágyak tudatosítása is elengedhetetlen kötelességünk ahhoz, hogy emberi kapcsolataink „evangéliumi fényben” tűnjenek fel. A hatalom B. Gáspár Judit szerint megkeseríti az emberek közötti kapcsolatot, a tiszta egymás felé való forduláshoz a lemondás bátorságára van szükség.

B. Gáspár Judit korreferátuma után Fekete Ágnes, a Kossuth Rádió református félórájának szerkesztője vezetett kerekasztal-beszélgetést Várszegi Asztrik OSB pannonhalmi főapát, Szemerei János evangélikus püspök és Köntös László református lelkész, főjegyző részvételével. Fekete Ágnes első kérdésére, amely a hatalomhoz fűződő személyes tapasztalatra irányult, Várszegi Asztrik főapát elmondta hivatásának történetét, amelyet még az akkori hatalommal való szembeállás sem akadályozhatott meg; Szemerei János püspök családjának szigorú életvitelét elevenítette fel; Köntös László pedig szintén ifjúkora hatalommal szembeni ellenállására emlékezett vissza.

A beszélgetés folyamán szóba került a jó vezető kérdése, amellyel kapcsolatban a megkérdezettek egyöntetűen állapították meg, hogy a jó vezető, aki a hatalmat gyakorolja, elsősorban gondoskodó valaki, inkább anyai szeretettel fordul a rá bízottak felé, de kellő határozottsággal ahhoz, hogy irányítani tudja a közösséget.

A délelőtti szekciók után a délután folyamán különböző műhelyprogramokra várták a konferencia résztvevőit. Csertán Károly Engedelmesség, hatalom és visszaélés címmel vezetett beszélgetést; Vadász Márta és Földi Pál bibliodrámás foglalkozást ajánlott fel a résztvevőknek, amelynek segítségével a hatalomhoz való személyes viszonyulásokat tárták fel („…mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van...”); Siba Balázs a hatalom és a pénz viszonyáról tartott műhelyfoglalkozást (Krisztus ereje és a pénz hatalma – szupervíziós esetmegbeszélés a pénz szerepéről életünkben); Rochlitz Kyra és Gérecz Imre mester és tanítvány kapcsolatába nyújtottak betekintést, azzal az alapvető kérdéssel, hogy létezik-e a ma mester-tanítvány viszony, és mit jelenthet ez („Hallgasd meg, ó fiam, a mester parancsait…” – Mesterek és tanítványok ma); Rambala Éva az erőszakmentes kommunikáció néhány aspektusára fókuszált, a kritika kimondásának és elfogadásának módjait elemezve („Szívek és szavak” – erőszakmentes kommunikáció), Petes Róbert és Halmos Ábel pedig a pártállami diktatúra alatti egyház történetébe kínáltak betekintést („Mint kohó az ezüstöt” (Ps 66,10) – Keresztények a pártállami diktatúrában). 

Az otthonos és családias légkörben megrendezett konferencia közös vesperással ért véget a bakonybéli templomban.

Fotó: Lambert Attila

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír