Krisztus a mi napunk, forduljunk mindig őfelé! – Idén is megtartották a KAZETTA könnyűzenei tábort

Hazai – 2024. szeptember 2., hétfő | 20:15

Július 21. és 28. között zajlott a VI. KAZETTA, vagyis a Katolikus Zenei Tábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottságának könnyűzenei tábora.

Idén a fő szervezők, Marczell Márton és Csanády Lőrinc Győrben, az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont kollégiumában találtak alkalmas helyszínt arra, hogy egy héten keresztül több mint hetven keresztény fiatal fejleszthesse, bővíthesse zenei tudását annak érdekében, hogy azt a saját közösségében kamatoztatni tudja a dicsőítések, szentmisei zenei szolgálatok alkalmával.

A tábor programja a megszokott módon alakult. A kezdő napon, vasárnap a résztvevők meghallgathatták Farkasházi Dávid, a budapesti Szent István-bazilika karnagyának előadását Liturgia, liturgikus zene címmel. A liturgiaelőadás kötelező azok számára, aki először vesz részt a táborban, hiszen a tábor egyik fontos fókusza a katolikus liturgia szabályainak ismertetése annak érdekében, hogy a „gitáros” zenei szolgálat minden szempontból megfelelő legyen.

Azok számára, akik már rutinos KAZETTA tábor látogatók, Neumann Balázs jazz-zongoraművész tartott mesterkurzust zeneszerzésről versmegzenésítéseken keresztül.

Este a közeli Szentlélek-templomban volt a tábor nyitómiséje, melyen a tábor tanáraiból és szervezőiből összeállt zenekar teljesített szolgálatot.

A hét során a résztvevők a nap első felében két magánórán tanulhattak gitár, basszusgitár, zongora, ütő- vagy dallamhangszer szakon, utóbbi elméleti megalapozásához szolfészoktatás is párosult. Mindemellett könnyűzenei énektanárok vezetésével egyéni órákon fejleszthették énektechnikájukat a táborozók.

Délutánonként különböző témájú előadásokkal készültek a szervezők, mint például a dalok felépítése, a ritmuselmélet, a külföldről érkező dalok magyarra fordítása és a dalszövegek, az összhangzattan alapjai, valamint a digitális kottaírás.

Ezután két idősávban öt-öt, a tábor résztvevőiből összeállított zenekar készült fel két választott dallal a zárókoncertre a tanárok segítségével. Este kóruspróbára várta a lelkes éneklőket Csima Zsolt karnagy, és még ezután is jutott minden estére egy-egy ajánlott program.

A hét egyik fénypontja idén is a tanári koncert volt. A tábor oktatói különböző formációkban léptek színpadra zenei produkcióikkal. Szerda este Gável András és Gável Gellért látogattak el a táborba, hogy elméleti és gyakorlati tanácsokkal lássák el a résztvevőket a dicsőítésről.

Péntek este már ízelítőt kaptak a résztvevők a szombati koncertből, továbbá bemutatkoztak a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumban működő liturgikus könnyűzenei képzésen résztvevők.

Szombaton tartották a kollégium dísztermében a tábor zárókoncertjét. A délelőtt a hangtechnikai beállással és produkciók tökéletesítésével telt. A koncerten mindenki lehetőséget kapott, hogy megmutathassa, milyen tudással lett gazdagabb a hét folyamán. Igazi felszabadult örömzenét hallhattak a koncertre ellátogatók, melyre a koronát idén is a tábori kórus műsora tette fel.

A tábort vasárnap reggel a közeli Szentlélek-templomban szentmise zárta. A zenei szolgálatot ezúttal a helyi Lélek Zenekar látta el. Benkovics Ferenc plébános az evangéliumhoz kapcsolódva elmondta, hogy mindaz, aki zenei szolgálatot vállal a szentmiséken, a közösségeikben csatlakozik ahhoz a fiúhoz, aki megosztotta mindenét Jézussal és az őt hallgatókkal: odaadta az öt kenyerét és két halát. A zenészek is odaadják mindenüket, a tehetségüket, tudásukat egy-egy szolgálat során. S ahogy az öt kenyérből és két halból tizenkét kosár maradék lett, úgy lesz a zenei szolgálatból is bőséges lelki ajándék.

Végül Benkovics Ferenc arra biztatta a táborozókat, legyenek olyanok, mint a napraforgók: Krisztus a mi napunk, forduljunk mindig őfelé!

Szöveg: Nagy Lajosné Katalin, Csanády-Kurucz Anna

Fotó: Nagy Lajosné Katalin (csoportkép), Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria