Krisztus teste és vére köt össze bennünket – Eucharisztikus napok a Veszprémi Főegyházmegyében

Pénteken, szeptember 3-án a balatonfüredi Krisztus Király-plébániatemplom kertjében Udvardy György érsek megáldotta meg Faykod Mária Eucharisztia című alkotását; a köszöntőt Fodor János plébános mondta.

Szombaton, szeptember 4-én Balatonfüreden kulturális programok várták az érdeklődőket, majd délután a tihanyi apátsági templomban tartott áhítat után indult útjára az Oltáriszentség a Balaton vizén Balatonfüred kikötője felé.

A szentségimádást Mihályi Jeromos tihanyi perjel vezette. A szerzetes atya mellett Udvardy György veszprémi érsek, Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató, Megyesi Ferenc érseki szertartó, valamint a hívek sokasága kísérte imádságával a díszes monstranciában lévő Eucharisztiát.

A Siófok nevű katamaránon az út közben zenés szentségimádás zajlott. Az 1938-as eseményhez hasonlóan az Eucharisztiát most is számtalan hajó – többek között a híres Kisfaludy és a Jókai, valamint vitorlások – kísérte útján.

Balatonfüredre érkezve a Tagore sétányon Udvardy György érsek mutatott be szentmisét.

„Az a kenyér, amit én adok, az én testem a világ életéért” – emlékeztetett Jézus áldozatára szentbeszédében a főpásztor, rámutatva: a kenyér gyűjt egybe bennünket. Az egy test kenyere, a világ életéért adott kenyér, amely által az ember él, amely által az embernek élete van. „Aki eszi az én testemet, annak örök élete van” (Jn 6,51–58). Legünnepibb találkozásunk ez, és mégis mindennapi találkozás Istennel. Isten és ember megismételhetetlen találkozása, és mégis, 

mindennapi életünknek elengedhetetlen része az eucharisztikus lét. A megtörettetett lét. A hálaadó lét. Az egymás életét szolgáló lét.

Ezt Krisztustól tanuljuk. Ezt számunkra a kenyér jelenvalóvá válása teszi. Az egész Krisztust, a teljes Krisztust. Ezt ünnepeljük a megtestesüléskor, ezt ünnepeljük a születés pillanatában – mutatott rá a veszprémi érsek.

Jézus nemcsak egyszerűen táplálékot akar adni, nemcsak egyszerűen megnyugtatni akar bennünket, hanem örök élettel akar megajándékozni. Jézus, amikor látja az őt körülvevő emberek kéréseit, fájdalmát, betegségét, boldogság utáni vágyát, akkor tanítja őket az örök életről; tanítja a boldogságukról, a megbocsájtásról, az ellenségszeretetről; tanítja az Atyáról, az irgalmasról. S látja az ember elesettségét, korlátait, betegségét. Látja, hogy hányszor és hányszor téved el, pedig a jó úton akar járni; látja, hogy hányszor és hányszor elbotlik, pedig azt hiszi, hogy lábai biztos úton járnak; látja, hogy hányszor és hányszor csalódik – egy kapcsolatban, a szeretetében –, pedig szeretne jól szeretni, s szeretné, ha nem használnák ki. Szeretne egészséges lenni, szeretne mindig jó táplálékot magához venni, és hányszor és hányszor megbetegíti magát, mert nem jó táplálékot vesz magához, mert mérget vesz magához, mert a pusztulás eledelét veszi magához.

Látja az embert, aki úton van, aki zarándok, s látja az embert, aki lemarad, aki eltéveszti az irányt, társul szegődik. Gyógyulássá lesz. Gyógyszerré lesz Jézus.

S éppen ezért az ő áldozatában kimondja, az örök áldozatban, az Atya akaratát. Kimondja a kenyérre és a borra: testem és vérem. S ez a test és a vér számunkra táplálék lesz, iránymutatás, erőforrás lesz. Társ lesz, közösség lesz, gyógyulás és gyógyszer. Örök élet.

Krisztus teste és vére köt egybe és forraszt eggyé bennünket, abban az ismeretben, ami Krisztus, abban a tapasztalatban, amit ő ad nekünk a testvéri közösségben, a szolgálatban, s abban az Egyházban, ahol mindannyian mint gyermekek otthon vagyunk. Testvérei vagyunk egymásnak. Testvérei, hogy szeressük egymást, Krisztus parancsa szerint. Testvérei, hogy szolgáljuk a világ haladásának előmozdítását. Testvérei vagyunk egymásnak, hogy legyen bátorságunk küzdeni az igazságosságért.

Legyen erőnk szolgálni, aki bármiben is hiányt szenved, hogy ez a világ eucharisztikus létű világ legyen. Honnan legyen erőm? Honnan legyen bátorságom? Honnan legyen vigaszom? – tette fel a kérdéseket az érsek. – Abból, aki értem föláldozta önmagát, aki azt mondja, gyere és vegyél. (…)

A közös ünneplés az eucharisztikus kongresszus során testi-lelki megújulásunkat és hitbéli előrehaladásunkat szolgálja

– húzta alá Udvardy György.

Szolgálja testvéri közösségeinknek a megújítását. Plébániaközösségeinken az egyházmegyében. Magyar egyházmegyékben, Magyarországon és a világon is. „Minden forrásom belőled fakad” (87. zsoltár). A kenyér, amit én adok, az én testem a világ életéért. Kell-e ennél nagyobb szeretet?

Az Eucharisztia, a csöppnyi kenyér mindenre válasz.

Isten szeret bennünket, törődik velünk. Isten életével, önmagával akar táplálni bennünket. Legyen bátorságunk, alázatunk, legyen kicsinységünk, hogy akarjunk találkozni vele. Legyen bátorságunk magunkhoz venni őt – zárta gondolatait Udvrady György érsek.

A szentmise után fáklyás körmenetben a fürdőtelepi Kerek-templomhoz vonultak a hívek, ahol a főpásztor szentségi áldásával zárult az ünnepi esemény, amelyet szeretetvendég majd a Szent Efrém Férfikar műsora követett.

Udvardi György érsek szentbeszéde teljes terjedelemben ITT olvasható.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír