Krisztusivá válni – Lelki műhelyre hív a Világban Élő Kármelita Közösség Pécsett

Hazai – 2024. október 4., péntek | 9:48

A világban élő kármeliták pécsi közösségének szervezésében, a Pécsi Egyházmegye támogatásával Lelki műhely címmel indul előadás-sorozat október 7-én Pécsen.

A Lelki műhely rendezvénysorozat kéthetente sorra kerülő alkalmai a pécsi Szent Erzsébet-plébánia által szervezett lelkiségi találkozókból forrták ki magukat. Az előadások minden érdeklődő számára kortól és nemtől függetlenül nyitottak, és az sem szempont, hogy az érdeklődők hol tartanak a hitükben, teológiai ismeretükben, lelki életük útján.

Az egyes alkalmakon 30-40 perces előadások hangzanak el, amit kiscsoportos beszélgetés követ az adott témához kötődően, segítséget nyújtva az ismeretek bővítésében, az önismeretben, a lelki élet elmélyítésében, a testvéri kapcsolatok kialakításában.

A 16 alkalomból álló találkozót 2024. október 7. és 2025. június 16. között tartják minden páratlan hét hétfőjén 18 óra és 19.30 között Pécsen, a Hunyadi út 3. szám alatti közösségi ház 2. emeleti nagytermében.

Parkolási lehetőség a székesegyház parkolójában biztosított.

A műhelyek témái, előadói és időpontjai ITT olvashatók.

*

A Világban Élő Kármelita Közösség, azaz a Kármelhegyi Boldogasszony és Jézusról nevezett Szent Teréz Világi Rendjének tagjai azok a személyek, akik a Katolikus Egyház gyakorló tagjaiként a Kármelhegyi Boldogasszony oltalma alatt élnek. Életüket Jézusról nevezett Szent Teréz és Keresztes Szent János ihleti és elkötelezik magukat a rend mellett, hogy Isten arcát keressék az Egyház és az egész világ javára.

Forrás és illusztráció: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria