Kucsera Ferenc vértanú káplán emlékezete Szentendrén

Kucsera Ferenc édesapjával

Kucsera Ferenc 1892. szeptember 23-án született Léván. Elemi iskolai tanulmányait és a piarista gimnáziumot is szülővárosában végezte. 1911 júniusában, az érettségi után jelentkezett az esztergomi papnevelő intézetbe. Elöljárói a jó eszű fiatalembert csakhamar a bécsi Pázmáneumba küldték, ott szerzett teológiai doktorátust.

1915. június 21-én az esztergomi bazilikában szentelte pappá Csernoch János bíboros hercegprímás, esztergomi érsek. Akkor nyáron, újmisésként került Szentendrére káplánnak. Itt sikerült megszereznie a helyi katolikus közösség rokonszenvét, különösen az iskolai hitoktatás során a gyerekek, illetve a Katolikus Legényegyletben a fiatalok körében végzett lelkipásztori tevékenységével. De a város nem katolikus lakói előtt is köztiszteletben állt.

Aggodalommal látta, hogy az 1910-es években, különösen pedig az 1914-1918 között zajló világháború alatt az országban egyre jobban terjednek a materialista, ateista szellemiségű, egyház- és vallásellenes mozgalmak, és ezek képviselői egyre erőszakosabbak. Igyekezett a híveket felkészíteni arra, hogy készek legyenek megfelelni az ateista ideológiával szemben, és megvédeni őket a hitellenes támadásoktól. Bátran megjelentetett a helyi sajtóban ilyen témájú cikkeket is.

1919. március 21-én, Budapesten kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot, megalakult a Forradalmi Kormányzótanács, és a hatalom megtartása érdekében létrehozták a Vörös Őrséget. A kommunista vezetők államosították az egyházi iskolákat, megszüntették a hitoktatást, betiltották a katolikus egyesületeket. Az egyház jogait, a hívek hitét védelmező egyházi személyek és a világi hívők közül sokakat őrizetbe vettek, megkínoztak, többeket kivégeztek.

1919. március 22-én Szentendrén is erőszakkal félreállították a város vezetőségét, a helyi hatalmat a munkástanács, illetve a direktórium vette át, felállították a Vörös Őrséget. Az új hatalom képviselői már aznap éjjel kényszerítették Kada Mihály szentendrei plébánost a templom kulcsainak átadására.

Kispaptársaival az esztergomi szemináriumban
(Kucsera Ferenc az ülő sorban balról az első)

Március 24-én házkutatást rendeltek el a szentendrei plébánián és korábbi hitbuzgalmi (az új hatalom megítélése szerint kommunistaellenes) cikkeiért másokkal együtt elhurcolták Kucsera Ferenc káplánt is. A következő nap – vasárnap – nem adtak neki engedélyt, hogy bemutassa a szentmisét. Délután a községházára vitték, amely körül nagy tömeg gyűlt össze, s követelték szabadon bocsátását. A rögtönzött katona- és munkásbíróság azzal vádolta a káplánt, hogy a kommunisták ellen izgatott. Egy nyilatkozatot tettek eléje, amit fel kellett volna olvasnia a templomi szószéken, a hívek jelenlétében. Ezt ő megtagadta, de azt megígérte, hogy nem fogja kritizálni a hatalomra került pártok politikáját (ezt eddig sem tette, napi politikával addig sem foglalkozott). A tömeg követelésére ekkor feltételesen elengedték.

1919. március 29-én sor került a szentendrei egyházi iskolák államosítására, a zárda erőszakos lefoglalására, a Páli Szent Vincéről nevezett szatmári irgalmas nővérek rendi viseletének betiltására, a vallásoktatás erőszakos beszüntetésére és az egyházi egyletek feloszlatására. Április 11-én a szentendrei munkástanács felállította a forradalmi törvényszéket, mellyel tovább fokozták a terrort. Május 30-án pedig lefoglalták az Egyház minden javát Szentendrén (épületek, földek, a templom kegyes alapítványai, pénzforrások).

De nemcsak az Egyház volt kitéve támadásoknak, a diktatúra emberei a polgárokat, iparosokat, kereskedőket, parasztgazdákat ugyanúgy zaklatták. 1919 júniusában több helyen felkelés tört ki a proletárdiktatúra ellen. 1919. június 24-én este Kada Mihály plébános három szentendrei férfi kérésére kiadta a templomtorony kulcsait, hogy félreverjék a harangokat, megadva ezzel a jelt a vörös uralom elleni felkelésre Szentendrén. Ennek hatására nagy tömeg gyűlt össze a főtéren, lefegyverezték a Vörös Őrséget és elzavarták a vörös uralom szentendrei képviselőit.

A budapesti fegyveres felkelést 1919. június 25-e reggelére már vérbe fojtották. Még aznap délután egy 17 tagú különítmény érkezett Budapestről Szentendrére az ottani „ellenforradalom” leverésére. A teljhatalmú szentendrei városparancsnok Chudy Ferenc budapesti pincér lett. Jancsik Károly kerületi vörös parancsnok megbízta őt, hogy Szentendrén a legnagyobb terrorral járjon el. Ozorai József és Navarra Jenő pomázi direktóriumi tagok, valamint Schrötter Aladár, a szentendrei direktórium tagja meggyőzték Chudy Ferencet, hogy Kucsera Ferenc veszélyes ellenforradalmár, s ha valaki, ő biztosan tud a harangok félreveréséről.

Ezt követően öten rátörtek a plébánián már éjszakai pihenőjére készülő káplánra, s vallatták a félrevert harangok kapcsán, de ő nem adott választ. Ezért átkísérték a Duna-parthoz közeli Weresmarthy-villába, az ott berendezett szentendrei pártházba. Itt tovább vallatták a harangozók kiléte felől, de ő továbbra sem mondott egy nevet sem. Chudy, a vallatásnál jelenlévő direktóriumi tagok egyetértésével úgy döntött, hogy ki kell végezni a papot.

A temetőben emelt díszsíremlék

Klincsek Iván, aki fogolytársa volt Kucsera Ferencnek a Weresmarthy-villában, így emlékezett vissza a fiatal káplán utolsó óráira: „1919. évi június hó 25-én éjjel, fél 11 órakor hozták fel a vörösök dr. Kucserát a Weresmarthy-villába. Összekulcsolt kezekkel állt hóhérai előtt. Ajka csendesen mozgott, látszott, hogy Istennel társalog. Tekintete a végtelenbe meredt, már élve sem a földön járt lelke. Mikor a pribékek ráordítottak, hogy valljon – mert vallomásával megmentheti életét –, halkan, de öntudatosan ennyit mondott: »Magamról már mindent elmondtam, amit tudok – másokról nem mondok semmit.« Ezek voltak utolsó szavai. Mikor kimondták rá, hogy ki fogják végezni, mindig sápadt arca egy árnyalattal még halványabb lett, de szemei a petróleumlámpa fényénél egész különösen csillantak meg. Úgy látszik, már a túlvilágot látta. Azután elvitték…”

23.30-kor öten kísérték Kucsera Ferencet a villától körülbelül ötven méterre lévő Duna-partra: Darázs István 28 éves géplakatos, a kivégzőosztag parancsnoka, Marinovits Miklós 24 éves szabósegéd, Dudás János 20 éves vasesztergályos, vörös őrök, valamint két ismeretlen vörös őr. Áldozatukat a víz mellett arccal Leányfalu felé állították, s hátulról lőttek rá. Chudy Ferenc utasítására Kucsera Ferenc holttestét reggelig a kivégzés helyszínén kellett hagyni, azonban a bátor hívek egy csoportja virrasztott, imádkozott szeretett káplánja mellett.

Június 26-án a terrorkülönítményesek Kucsera Ferenc testét elvitték az alsó temető árkába, ahol koporsóba helyezés nélkül hánytak rá földet. A direktórium ezen a napon – tehát utólag – állította ki a halálos ítéletről szóló iratot. Június 27-e reggelére a gyászoló szentendreiek valóságos virágerdővel borították be az elhantolás helyét. Gyorsan terjedt az önkényes kivégzés híre, s Joanovics vármegyei direktóriumi elnök – aki rosszallotta a kivégzést – vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Ez is lehetett az oka, hogy 1919. június 28-án a kommunista hatóság a szentendreiek kérésére megengedte, hogy Kucsera Ferenc holttestét egyházi szertartással, bár teljes csendben (egyelőre csak a temetőkerítés mellett) eltemethessék.

1919. augusztus 1-jén az antant nyomására a tanácskormányt lemondatták. A kommün 133 napja alatt a forradalmi bíróságok vagy a központi hatalom rendőralakulatai 590 embert végeztek ki Magyarországon. A kommün szentendrei áldozatai Kucsera Ferenc és Weresmarthy Miklós ügyvéd voltak.

A kivégzés helyén 1928-ban felállított fakereszt

Csak később tisztázódott, hogy nem a fiatal káplán kezelte a templomkulcsot, hanem a plébános. A harangot pedig egy nyolcgyermekes kőműves verte félre, aki azonban nem mert jelentkezni, hanem elbujdosott a közeli hegyekbe. Értük áldozta fel magát Kucsera Ferenc.

1919 augusztusában a szentendrei polgármester engedélyével gyűjtést indítottak, hogy a kivégzés helyén keresztet állítsanak, amihez a hercegprímás is hozzájárult. Csernoch János bíboros hercegprímás 1919. szeptember 11-én kelt főegyházmegyei körlevelében megindult szavakkal emlékezett meg papjáról: „…a Vörös Hadsereg katonái ölték meg. Bár életkorára nézve fiatal volt, szilárdsága azonban kiteljesedett: még élete veszélyeztetése árán sem vonakodott védelmezni az Egyház jogait. A halált mint Isten ajándékát fogadta.” 1921. március 23-án Kucsera Ferenc halotti hatósági anyakönyvét polgármesteri rendelet által a következő mondattal egészítették ki: „A nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában vértanúhalált halt.”

Szentendre város képviselő-testülete és tőle teljesen függetlenül a Magyar Országos Véderő Egyesület Sportegylet Budapesti Főosztálya is kezdeményezte a vértanú káplán tiszteletére Szentendre egyik szép terén egy impozáns emlékmű felállítását. Az emlékmű végül nem készült el, s az 1920-as évek elején csak egy kis fakeresztet állítottak fel a kivégzés helyén, a Duna-parton, de azon mindig ott lehetett találni az emlékezés és a hála friss virágait.

Mindig volt virág a síron is, a hívek nem felejtették el értük meghalt fiatal papjukat. Időközben Kucsera Ferenc földi maradványait exhumálták a temető kerítése melletti, kényszerűségből választott sírból, s a temető közepén, a központi kereszt mellett kapott díszsírhelyet.

1924-ben a Katolikus Legényegylet székházának falán elhelyeztek egy az I. világháború áldozataira és Kucsera Ferenc vártanúságára emlékeztető táblát, s az előtte lévő utca, az addigi Mária Terézia utca, a káplán nevét kapta meg. 1928. június 24-én a Duna-parton, halálának színhelyén impozáns fakeresztet állított a város és az egyházközség, majd október 12-én felavatták a temetői kereszt melletti sírhelye fölé emelt díszsíremléket. 1930-tól hagyománnyá vált, hogy Kucsera Ferenc halálának évfordulóján a cserkészek tábortüzet gyújtottak a Duna-parti emlékkereszt közelében.

A II. világháborút követően a kommunista hatalom ezeket az emlékhelyeket felszámolta. A politikai rendszer felbomlásakor, 1989. június 25-én, a vértanú pap halálának 70. évfordulójára a szentendrei katolikus egyházközösség emléklapot adott ki, s az emléktáblát visszahelyezték az egykori legényegyleti székház falára. 1992-ben az utca is visszakapta 1949 előtt viselt nevét.

Az 1993-ban emelt vas emlékkereszt

A szentendrei egyházközség a valamikori Duna-parti nagy fakereszt helyén – saját költségére – egy új emlékmű felállítását tűzte ki célul. Az öntöttvas keresztet végül mintegy kétszáz méterrel távolabb lehetett csak elhelyezni, amit 1993. június 27-én avattak fel a szentendrei cserkészek és a helybeliek csendes emlékezése mellett.

Az utóbbi tizenöt évben hét magyar boldoggal gyarapodott az Anyaszentegyház. Imáink ereje is járuljon hozzá, hogy Kucsera Ferencet – egy újabb felvidéki származású vértanút – mielőbb boldoggá avassák.

A Gubacs című lap megemlékezése teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: 914. sz. Endre Cserkészcsapat (Szentendre)

Magyar Kurír