Küldetése az volt, hogy Krisztushoz vezesse az embereket – Boldoggá avatták Fulton Sheen érseket

XIV. Leó pápa üzenete a boldoggá avatásra

Tagle bíboros ünnepi beszédében az amerikai püspök missziós hivatásáról elmélkedett, akinek igehirdetése a rádión és a televízión keresztül emberek millióihoz jutott el. Sheen életszentsége azonban – hangsúlyozta a bíboros – nem a hírnévben rejlett, hanem a Krisztussal való közösségében és a szegényekhez való közelségében.

Fulton J. Sheen érsek boldoggá avatására az Egyesült Államokból és a világ más részeiről is összegyűltek az Egyház tagjai, hogy együtt ünnepeljék azt a püspököt, akire az evangélium fáradhatatlan hirdetőjeként emlékeznek.

A St. Louisban szeptember 24-én bemutatott boldoggáavatási szentmisén Luis Antonio Tagle bíboros homíliája kezdetén tolmácsolta XIV. Leó pápa üdvözletét az egybegyűlt ünneplőknek. Mint mondta,

a Szentatya „örömmel fogadja honfitársa, illinois-i földije és püspöktestvére boldoggá avatását”.

A bíboros arra is buzdította a híveket, hogy imádkozzanak a pápa franciaországi lelkipásztori látogatásáért, amely a boldoggá avatás másnapján kezdődött.

Tagle bíboros ezután XIV. Leó apostoli levelére utalt, amelyben a pápa boldoggá nyilvánította Sheent, és úgy jellemezte az új boldogot, mint „az evangélium fáradhatatlan hirdetőjét a modern kommunikációs eszközök révén, valamint missziós buzgóságtól áthatott, odaadó pásztort”.

A proprefektus szerint Fulton J. Sheen életének két vonása különösen is kiemelkedik: az evangelizátori, vagyis evangéliumhirdetői mivolta, valamint missziós pásztori hivatása. Arra is rámutatott, hogy a boldoggáavatási szentmisén elhangzott három szentírási szöveg ugyancsak az evangelizációt és a missziót állította középpontba.

A szónok homíliájában feltette a kérdést: Mitől boldog egy evangelizátor? A hallgatóság nagyságától? Egy rádió- vagy televízióműsor elérésétől? Attól, hogy hányan hallgatják, olvassák vagy válaszolnak neki? Luis Antonio Tagle bíboros szerint a választ máshol kell keresni.

A bíboros nem az amerikai püspök kommunikátorként szerzett hírnevét állította középpontba, hanem missziós hivatásának lényegét: „a Krisztussal és az emberekkel, különösen a szegényekkel és kiszolgáltatottakkal való közösséget”.

XIV. Leó pápa Sheent boldoggá nyilvánító apostoli leveléből idézve Luis Antonio Tagle úgy jellemezte a főpásztort, mint

az evangélium fáradhatatlan hirdetőjét a modern kommunikációs eszközök révén, valamint missziós buzgóságtól áthatott, odaadó pásztort”.

Mint mondta, ez a két meghatározás Sheen boldogságának (életszentségének) két dimenziójára mutat rá. Ezek közül az első: a Jézussal való közösség.

„Boldog vagy, amikor Jézus téged küld”

A szentmisén felolvasott szentírási szakaszok különböző módokon, de mind az Egyház evangéliumot hirdető küldetéséről szóltak. Tagle bíboros ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a keresztény misszió nem olyasvalami, amit az evangelizátor maga talál ki, vagy pusztán saját elképzelései szerint vállal.

„A feltámadt Úr kiválasztja és elküldi barátait” – mondta. A misszionárius tehát mindenekelőtt olyan ember, „akit meghívtak”. Ez a különbségtétel Sheen számára különösen fontos volt.

Tagle bíboros felidézett egy beszélgetést Sheen és XII. Piusz pápa között. Amikor a pápa megkérdezte tőle, hány megtérést tulajdoníthat magának, Sheen azt válaszolta, hogy soha nem számolta őket, nehogy kísértésbe essen, és azt gondolja, hogy azok az ő érdemei.

Önmagát inkább „egyszerű ajtónállónak” nevezte, aki időnként el tudta vezetni az embereket Isten házának nyitott ajtajához.

Az evangelizátor – magyarázta a bíboros – nem birtokolja azokat az embereket, akikkel találkozik, és nem tulajdonítja magának azt, amit Isten véghez visz bennük. Ő egyszerűen csak „kinyitja az ajtót”. „Boldog vagy, te, Isten háza ajtajának őre!” – kiáltott fel Tagle bíboros.

„Soha nem fáradok bele, hogy elmondjam”

Sheen hasonlóan egyszerű módon értelmezte saját hivatását. Tagle bíboros egy másik történetet is felidézett: amikor egyszer egy barátja megkérdezte Sheentől, miért lett pap, így válaszolt: „Arra kaptam meghívást, hogy elmondjam ezt a történetet – az evangéliumot. Soha nem fáradok bele, hogy elmondjam. Soha nem fáradok bele abba, hogy egyre jobban mondjam el. Szeretem a hivatásomat.”

Tagle szerint Sheen évtizedeken keresztül mindig új utakat talált ennek a történetnek az elmondására. Hangja a rádión és a televízión keresztül eljutott az Egyesült Államok otthonaiba, írásai és nemzetközi missziós tevékenysége pedig messze az ország határain túlra is kiterjesztette szolgálatát.

A bíboros szerint azonban Sheen kommunikációs szolgálatának jelentőségét nem az adta, hogy híressé tette őt. A döntő kérdés mindig az volt: „mit – és kit – hirdetett?”

Szent Pál – emlékeztetett Tagle – „nem önmagát hirdeti, hanem Jézus Krisztust mint Urat”. Ha valaki Krisztus helyett önmagát hirdeti, eltorzítja az evangelizáció célját. A misszionárius arra kap meghívást, hogy megismerje Jézust, engedje, hogy Jézus ismerje és küldje őt, majd alázattal együtt munkálkodjon vele.

Az elvont világtól a konkrét emberekig

Tagle bíboros ezután a missziós boldogság egy másik dimenzióját emelte ki: a misszionárius arra is meghívást kap, hogy közösségbe lépjen az emberekkel és a népekkel – különösen a szegényekkel, a kiszolgáltatottakkal és azokkal, akikről könnyen megfeledkeznek.

Az evangélium nem egy elvont „világba” küldi Krisztus tanítványait – mondta –, hanem konkrét emberekhez, akiknek életével, sebeivel és méltóságával személyesen kell találkozni. Sheen maga is újra és újra hangsúlyozta ezt.

A bíboros felidézte Sheen megjegyzését, miszerint egyes papok olykor úgy viselkedhetnek, mintha „névtelen embercsoportoknak” szolgáltatnák ki a szentségeket, anélkül, hogy figyelembe vennék az előttük álló emberek személyes történetét és egyéniségét. A bíboros hozzátette: azok között, akik a legkönnyebben „névtelenek” maradnak, ott vannak a szegények.

„Csak a szegénység sebeit hordozó Egyház”

Fulton J. Sheen a II. Vatikáni Zsinaton határozottan beszélt az Egyháznak a szegények iránti felelősségéről. Tagle bíboros megemlítette Sheen 1964-ben, a zsinat harmadik ülésszakán mondott felszólalását is, amelyben az amerikai püspök arra kérte a zsinati atyákat, hogy hangsúlyozzák a szegénység jelentőségét.

Felhívta a figyelmet a jólétben élő térségek és a széles körű szegénységgel sújtott területek közötti éles földrajzi különbségekre, különösen Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában. Arra is emlékeztette a zsinatot, hogy sok püspök szegénységgel és üldöztetéssel sújtott országokból érkezett.

Ahogyan csak a sebeket hordozó Krisztus tudta megtéríteni a kételkedő Tamást, úgy csak a szegénység sebeit hordozó Egyház képes megtéríteni a kételkedő világot” – mondta Tagle bíboros.

Sheen számára – folytatta – a szegényekről való gondoskodás nem ideológiai propaganda volt. „Jézus követésének következménye volt; az Egyházhoz tartozás része, és elválaszthatatlan a missziós hivatástól.”

Sheen ezt a meggyőződését a gyakorlatban is igyekezett megvalósítani. Egyes szolgálataiért kapott tiszteletdíját a szegényeknek adta, és ösztönözte a világ szegényebb helyi egyházainak missziós támogatását.

A leprás férfi

Tagle bíboros felhozta példaként Sheen látogatását az ugandai Bulubában, ahol mintegy ötszáz, leprában szenvedő ember élt egy intézményben. Sheen ezüstkereszteket vitt magával, hogy kiossza közöttük. Az egyik férfi, aki hozzá lépett, már elveszítette alkarját és kézfejét; megmaradt karján rózsafüzér függött. A püspök kinyújtotta kezét, hogy átadjon neki egy keresztet, ám amikor meglátta a férfi beteg, sérült testét, „félelmében összerezzent, és a kereszt ráesett a férfi kezére”.

Tagle szerint Sheen számára ez a pillanat szembesülést jelentett annak az ajándéknak a valódi jelentésével, amelyet magával vitt. A kereszt arról a Krisztusról beszélt, aki maga is sebezhetővé tette magát. Arról a Jézusról, aki megérintette a szenvedőket. „Hogyan adhatná át ennek a Krisztusnak a jelét úgy, hogy közben visszariad az előtte álló embertől?”

Sheen legyőzte félelmét, megérintette és kezébe vette a férfi sérült testét. Ebben a pillanatban pedig önmagát is közéjük tartozónak látta: ő lett az „501. leprás”.

„Ott találkozni Jézussal”

Tagle bíboros homíliájának végén ismét visszatért a megsebzett Krisztus és a megsebzett ember képéhez. Hangsúlyozta: „a misszionárius ereje nem önmagából a misszionáriusból fakad”. Az evangelizátor „cserépedény” marad, aki Istentől származó kincset hordoz. A szenvedőkkel való találkozás pedig magával Krisztussal való találkozássá válhat. „Boldog az az evangelizátor, akit megtérít, hogy meglátja és megérinti a feltámadt Krisztus sebeit megsebzett testvéreiben” – mondta  Luis Antonio Tagle.

Ezután az új boldogról egy utolsó képet vázolt a szónok:

Boldog az a misszionárius, aki mélyre ás a szegény ember szívében, hogy ott találkozzon Jézussal.”

Végül ismét hangsúlyozta: Fulton J. Sheen boldogságát nem azok millióinak száma mérte, akik hallgatták őt. „Boldogságának forrása az volt, akinek hirdetésébe soha nem fáradt bele: Krisztus – és az a készség, amellyel ugyanezzel a Krisztussal találkozott a legkiszolgáltatottabb emberekben.”

Forrás: Vatikáni Rádió angol nyelvű szerkesztősége

Fotó: OSV News photo

Kuzmányi István/Magyar Kurír