Küldetésnyilatkozatunk

Legelső beszédében a Szent Péter-bazilika erkélyén XIV. Leó pápa arról szólt, hogy hidakat kell építenünk. Azt üzente a világnak, hogy Krisztus békéje fegyvertelen és lefegyverző béke, hiszen Istentől jön, aki feltétel nélkül szeret. Ha nincs feltétel, akkor fegyverre sincs szükség. De ahhoz, hogy ez a béke mindenki számára világosság legyen, misszionáriusokká kell lennünk, hidakat kell építenünk.

Nem kell megvárni ehhez az alkalmas időt. Sőt,

a legalkalmatlanabb időben válik igazán időszerűvé a szeretet feltételt nem ismerő missziója. Érezzük ezt, hiszen éppen a magányban vagyunk a legszomjasabbak a barátságra, a gyűlölet kultúrájában a legmeghökkentőbb a szeretet, és a háborúban elvérezve értjük meg a béke lényegét.

Ha az alkalmas időre várnánk, például egy ideális közösségre vagy társadalomra, soha nem kezdhetnénk el a szeretet krisztusi művét. Ugyanígy: ha emberi kapacitásaink mérlegén adagolnánk ki a szeretetünket, akkor vajmi kevés köze lenne annak a feltámadás vagy a pünkösd határtalan élményéhez.

Pedig hányszor és hányféleképpen mentjük fel magunkat a szeretet missziós meghívása alól! Én szívesebben élnék békében – mondjuk megannyi helyzetben –, de hát a szomszédom egyfolytában gyűlölködik! És így évtizedekre belenyugszunk a viszályba. Hát hagyjam, hogy hazugságokat terjesszen? Hogy kárt okozzon nekem? Ezzel a hozzáállással nehéz megmondani, hogy miért ne jelentsünk föl valakit, miért ne szövetkezzünk ellene, vagy éppen miért ne terjesszük az általunk vallott igazságot, hogy a másik gonosz, maga az ördög, és ki kell közösíteni. A világtörténelem valamennyi háborúja igazságos háborúként indult. De vajon elmondható-e bármelyikről így utólag ítélve, vagy majd a legutolsó megítéléskor, hogy jogosan kellett ölni és ölni hagyni?

Az evangélium egészen egyértelmű. Parancsot ad. Nem útmutatást, nem irányelvet, nem értelmezési keretrendszert, és még csak nem is értékrendet, hanem parancsot: „Szeressétek egymást!”

Nem felmentésekkel, nem „kivéve, ha”, nem „majd akkor, ha”, és nem „csak ezeket, és esetleg majd utána azokat”, hanem: „Amint én szerettelek titeket, úgy!” Ez az Egyház ereje. Semmi más ügyesség nem számít. Hiába vagyunk ékesszólók, bölcsek vagy lendületesek, az Egyház pasztorációs stratégiáját – és egyben hivatásgondozását, karitatív tevékenységét, liturgikus életét, gazdaságpolitikáját – Jézus egyetlen mondatban határozza meg: „Arról tudják meg, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

Amikor pedig megkísért bennünket az a gondolat, hogy manapság ezt nem lehet teljesen úgy érteni, mint ahogyan Jézus idejében, hiszen a 21. század és benne a mi helyzetünk azért merőben más; és balgaság lenne feltétel nélkül és határtalanul értelmezni a szeretet keresztényi feladatát, hiszen mit ér a szeretetünk, ha közben elveszítjük önmagunkat, akkor szól hozzánk a leginkább ez az evangéliumi szakasz. Ekkor szólít meg minket Jézus, aki ezt a parancsot közvetlenül akkor adta tanítványainak, amikor Júdás felállt és kiment a teremből, hogy elárulva őt a halálba küldje.

A szeretet mellett pontosan akkor kell feltétel nélkül és teljesen kitartanunk, amikor minden okunk meglenne arra, hogy másképpen cselekedjünk. Erről ismerjenek fel bennünket!

Szerző: Juhász-Laczik Albin

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír