Küldetésünk van – Hortobágyi Cirill OSB a bencés apátkongresszusról

„Mi nem rend vagyunk, hanem monasztikus konföderáció, amely kongregációk laza szövetsége. A bencés konföderáció 19 kongregációból áll. Ezek egy része nemzeti kongregáció, mint például az osztrák és a bajor, amelyeket csak osztrák, illetve német monostorok alkotnak. De van olyan kongregáció, amelynek 66 monostora van 26 országban. A Magyar Bencés Kongregáció is nemzetközi, hiszen São Paulo Szent Gellért Apátsága hozzánk tartozik. (...) 400 önálló és függő monostor alkotja a szövetségünket, 6233 szerzetessel. Még mindig Európa és Észak-Amerika bencései vannak túlsúlyban, e két kontinens adja a szerzetesek bő kétharmadát. 1880-ban összegezték először azokat az adatsorokat, amelyek révén ötévente frissítve tudjuk nyomon követni rendünk statisztikai adatait szerte a világon. Ebből a bencés katalógusból az látszik, hogy 1955 és 1975 között voltunk a legtöbben, akkor bőven tízezer feletti taggal.

(...) a szerzetesek számának zsugorodása ellenére a monostorok száma dinamikusan növekszik. (...) lejárt a nagy létszámú óriásközösségek ideje, amikor előfordult, hogy 150–200 szerzetes is élt egy-egy monostorban. Pannonhalmán is volt ilyen időszak, amikor az 1950-es feloszlatás után 90 körüli bencés élt Pannonhalmán. Itt most harmincan vagyunk. Világszerte csökken az egy közösségben élők száma, az intenzívebb közösségi élet miatt. Így talán kevésbé oszlik meg az egymás iránti figyelem. A fiatalabb szerzeteseknek is az az igényük, hogy mélyebben szeretnék megélni a közösséghez tartozást.”

„Ha megnézzük, hány novícius jut száz szerzetesre, akkor szembesülhetünk a kijózanító valósággal. Európában a hármat sem éri el ez a szám, Afrikában majdnem 15, Dél-Amerikában 10 fő. És ahogy kiöregszik az európai, amerikai szerzetesség, úgy fog feljönni a harmadik világ. (...) Amikor az egyik európai prézes apát arról számolt be, hogy a csökkenő létszám és az elöregedés miatt számítani kell egy-egy monostor bezárására és a kapcsolódó társadalmi szolgálatok megszűnésére is, az egyik afrikai apát hozzászólásában felvetette, hogy náluk rengeteg a fiatal, hát miért nem akarnak kérni tőlünk. Az afrikai misszió eleve úgy kezdődött, hogy európai bencések mentek oda, most miért ne lehetne ezt megfordítani, hogy afrikai bencések jönnének ide! Ennek nyomán elindult egy beszélgetés ennek realitásáról. Afrikából ugyanis korábban mindenkit Európába küldtek tanulni, még alapteológiai képzésre is. (...) Mára megteremtették az ottani alapképzést, és már csak doktorálni vagy egyetemi képzésre küldik a fiataljaik kisebb részét a fekete kontinensről. Sokan mélyebben elgondolkodtak a kérdésfelvetés jogosságáról és a kulturális különbségek áthidalásáról.”

„A legfontosabb tapasztalat a stabilitás, a »küldetésünk van« tudata bennünk. Éljük az életünket; tudjuk, hogy fontosak vagyunk Istennek, az Egyháznak és a társadalomnak is. Vannak szolgálataink, küldetésünk, szükség van ránk. Ennek tudata békességgel tölt el; látjuk szerepünket az Egyházban.

(...) figyeljük az idők jeleit, ne lankadjunk el és ne feledkezzünk meg a küldetésünkről. Természetesen ez régiónként, országonként más és más feladatokat jelent. Európában a paphiány és az elöregedés általános probléma, és erre a kihívásra a monostoroknak is készen kell állniuk válasszal. Vállalnak-e aktívabb szerepet a pasztorációban, az egyházközségek szolgálatában? Vagy a monostor falain belüli liturgikus kínálatukat bővítik, és arra hívják meg a környéken élőket, további lelkigyakorlatokat, közösségi alkalmakat szervezve? (...) A harmadik világban sokkal aktívabbak a monostorok a közoktatásban, egészségügyi-szociális ellátásban. (...) A társadalmi felelősségvállalás konkrét formái szinte országonként változnak. A franciák nem működtetnek iskolákat, plébániákat, ott visszavonultabb életet élnek a bencések. Ausztriában viszont a 14 önálló apátság jelentős plébániai szolgálatokat lát el. Kongregációnként kell megtalálni az ora et labora! egyensúlyát.”

„Az egyik műhelybeszélgetés címe ... így hangzott: »a törékeny közösségek«. (...) A csökkenő létszámú közösség szeretné megtartani, fenntartani a szolgálatait, ami feszültségekhez vezet. (...) 1990 óta válaszúton járunk, és fejlődtünk: évek óta egyre több civil munkatárs segít minket. A szerzetesközösségnek a munka, a belső élet, illetve közösségi élet arányát kell a különböző igényekre figyelve jól kialakítania. Ez nem feltétlenül bezárást vagy leadást jelent, hanem inkább átadást, átszervezést. Meg kell fontolnunk, melyek azok a területek, amelyeket jobban átengedünk munkatársainknak működtetésre.

Mi a rend azon európai vonulatához tartozunk, ahol erős az aktivitás, a társadalmi szolgálat. Az évezredes jelenlétünk okán értelemszerű a turizmusban, vendéglátásban, gazdaságban vállalt szerepünk, de ugyanilyen jelentős az oktatás is. (...) fontos az ökumenikus, kulturális és közösségépítő jelenlétünk... Ez egy olyan gazdagság, amelynek mind a tárgyi, mind a személyi feltételei adottak nálunk.”

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír