A terményekért adtak hálát Érsekvadkerten

A készület már szombaton elkezdődött a termények összegyűjtésével és kompozícióba rendezésével; a Kolping Ház udvarán fiatal családok találkozóját tartották; este pedig szentmisét ünnepeltek a hívek.

A vasárnapi ünnepi szentmisére egykori katona- és osztálytársa, több évtizede jóbarátja, Máthé György prépost, esperes, plébános hívta meg Bábel Balázst.

Az érsek szentbeszéde elején az eucharisztikus kongresszuson való részvételre buzdított, majd megadta a hálaadó ünnep mottóját: A hálaadástól az eucharisztikus hálaadásig.

Minden szentmisén ugyanez történik, hiszen a felajánláskor a pap, felemelve az áldozati adományokat, Istent dicsőíti – emlékeztetett a szónok. – A szentmisében az utolsó vacsora hálaadása jelenik meg, a nagy hálaadás, melyben az Úr rábízta ezt a feladatot Egyházára, hogy ezt cselekedje az idők végezetéig.

A főpásztor a hálaadás fogalmáról elmélkedve Pál apostolt idézte, aki azért korholta a pogányokat, mert értelmükkel nem ismerték fel Isten ajándékait. Akkor az omladozó Római Birodalomban hangzottak el Pál szavai, de a mai ember számára is aktuálisak. Amíg keresztény volt Európa, addig az embereknek természetes volt, hogy hálát adjanak. Az ipari forradalom idején azonban minden megváltozott: az ember azóta mindentudónak és mindenhatónak tartja magát. Sokszor előfordul, hogy ha az ember anyagi jólétben él, mindene megvan, egyszerűen elfeledkezik Istenről.

Bábel Balázs kiemelte, hogy a mezőgazdaságban dolgozók között van a legkevesebb ateista. Ezek az emberek folytonosan kapcsolatban vannak a természettel, van bennük kellő alázat, tudják, hogy kicsik vagyunk a természet erőivel szemben. Helyesen érzékelik az ember helyét.

Már az Ószövetség is hangsúlyozta a hála fontosságát, és maga Jézus is hálaadó lelkületű volt. Például amikor leült szomjasan, fáradtan Jákob kútjánál, és a szamariai asszony merített neki vizet, Jézus hálából olyan dolgokat osztott meg vele, melyeket az apostoloknak csak a későbbi időkben tanított meg. Egy másik alkalommal, a leprás Simon házában egy asszony keleti szokás szerint nárduszolajat öntött Jézus lábára, és ő ekkor is kifejezte háláját.

A napi evangélium kapcsán a kalocsa-kecskeméti érsek elmondta: Jézus az élet kenyerének nevezte magát, és ezt sok ember nem tudta elfogadni. Egyre többen elfordultak tőle. Félő volt, hogy a tizenkettő is el akar menni. De Péter akkor ezt mondta: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.” Ebben Péter hálaadása is megszólal. Ezek a szavak a ma emberének is szólnak. Hová mennénk? Nekünk nincs más utunk, nincs más alternatívánk, nincs más lehetőségünk, mint a hitünk Jézus Krisztusban. A hálás lelkületű emberek boldogok.

Végül feladatot adott a főpásztor a jelenlévőknek: ne múljék el úgy nap, hogy hálát ne adnának. Felidézte a görögkatolikus liturgia szép szavait: „Tieidet a tieidből néked ajánljuk fel, mindnyájunkért és mindenekért.”

A szentmise végén megáldották a terményeket, valamint a két lobogót, melyekre a jubileumi felkészülés jelképe került. Ezután körmenet következett: a gyerekek virágból készült rózsafüzért vittek, a felnőttek a föld terményeit. A templomhoz közeledve felcsendült az ősi hálaadó himnusz, a Te Deum.

Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Magyar Kurír