Különszámmal tiszteleg Nagyvárad tudós püspöke, Ipolyi Arnold előtt a Honismeret folyóirat

Külhoni – 2024. február 20., kedd | 14:49

Különleges számmal tiszteleg Nagyvárad tudós püspöke, Ipolyi Arnold (1823–1886) előtt születésének 200. évfordulója alkalmából a Honismeret, a Kárpát-medence tudományos helytörténeti folyóirata. A különszámot február 17-én mutatták be a nagyváradi püspöki palota dísztermében.

A művészettörténész és néprajztudós, akadémikus, a Corvinák kutatója és megtalálója, Ipolyi Arnold nevét műgyűjtőként is beírta Európa múzeumtörténetébe, amikor egyedülálló festészeti kollekcióját Magyarország két rangos közgyűjteményének, a Szépművészeti Múzeumnak és az Esztergomi Keresztény Múzeumnak a létrehozására ajánlotta fel.

Ipolyi Arnoldot 1886. február 18-án nagyváradi püspökké nevezték ki, mely széket július 12-én foglalta el. Mindössze öt hónap múlva, december 2-án elhunyt. Teljes hagyatékát az Egyháznak adományozta. 1919-ig az egyik legnagyobb nemzeti gyűjteményként tartották számon, mely Nagyváradot beemelte a nemzetközi múzeumi körforgásba.

Böcskei László megyéspüspök köszöntő beszédében úgy fogalmazott: legyünk méltók a nagy elődökhöz abban, hogy mentsük meg a múltnak az emlékeit és építsük be a jövőbe: figyeljünk oda a múlt nyomaira, melyet nagyjaink alkottak azért, hogy megmaradjon és irányt mutasson számunkra. Szánjunk időt a nagy elődök életének megismerésére, mert csak úgy tudunk jövőt álmodni, ha nem feledkezünk meg keresztény gyökereinkről. A főpásztor a nagyváradi székesegyházban nyugvó Ipolyi Arnold közbenjárását kérte az emlékezőkre.

A bemutatón Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédelmi és Emlékhely Társaság elnöke, valamint Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke szólt az egybegyűltekhez. A Honismeret folyóiratot Hála József szerkesztő, az Ipolyi-lapszámot pedig Juhász Zoltán András, a Honismereti Szövetség titkára mutatta be.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria