Külső zavar és belső rendezettség – Johannes Hartl a nagyböjtről

Százmilliárdos újrafegyverkezés, egy minden konvencióval szakító amerikai elnök, és az a valódi kérdés, hogy Európa valójában hogyan helyezkedne el háború esetén: az elmúlt hetek szalagcímei kevéssé nyugtattak meg bennünket. A német választásokkal és a viharos koalíciós tárgyalásokkal együtt az az érzésünk támadhat, hogy a világ szinte kezelhetetlen sebességgel változik.

Valójában kevéssé gondolkodunk azon, hogy az egyes embernek hogyan kellene megbirkóznia a hírek áradatával. Az információk felgyorsulása a digitalizáció során mintha azt feltételezné, hogy az ember belső információfeldolgozási képessége is folyamatosan növekszik; ez azonban nem így van. Jól informáltnak és naprakésznek lenni nagy érték számunkra.

Kempis Tamás kritikai korrekcióval már a 15. században figyelmeztetett a túl sok információ veszélyére:

Mivel mindig híreket akarsz hallani, a nyugtalanság visszakúszik a szívedbe.” 

Krisztus követése című művében – mely végül is a Biblia mellett talán a kereszténység legolvasottabb könyve – egész fejezeteket szentel annak a kísértésnek, hogy túlságosan a külsőre törekedjünk, és elhanyagoljuk a belsőt. „Senkinek sincs biztos öröme, csak annak, aki a rendezett belső életről tesz tanúságot” – mondja Kempis Tamás.

Feltehetjük a kérdést: vajon mi, akik oly sokat beszélünk a világ békéjéről, valóban békében élünk-e? És vajon tényleg olyan ártalmatlan-e, ha állandóan a hírekkel foglalkozunk? Ugyanúgy igaz, hogy a világ elől való menekülés nem kívánatos, mint az, hogy olykor valóban túl sok vesz körül a világból.

Ha jobban megnézzük, a napi hírekkel való túlzott foglalatosság eltávolít minket az erényektől. A reménytelenség, amely a sok negatív forgatókönyv miatt már nem látnunk a pozitív lehetőségeket és a saját cselekvési lehetőségeinket. A kísértés, hogy elhamarkodott és meggondolatlan ítéleteket hozzunk. A hajlam arra, hogy másokat vádoljunk, és azt higgyük, hogy a jó és a rossz egyértelműen a saját véleményünk határvonala mentén határozható meg. Az az erkölcsi arrogancia, amelynek jegyében úgy véljük, mindenkinél jobban tudjuk és jobban is csináljuk a dolgokat. És végül elterelődik a figyelmünk arról, ami pontosan személyre szabott feladatunk lenne.

Csak egészen konkrét erényekkel lehet ellensúlyozni lehet ezeket a kísértéseket. Olyan erényekkel, amelyek egyre fontosabbak az állandó információáradat korában. Olyan erényekkel, amelyekre különösen a nagyböjt idején gondolhatunk. A figyelemelterelés helyett:

belső szemlélődés, csend. Nem menekülni az elől, ami valójában van, és ami valójában a feladatom. Gyors ítélkezés helyett érdemes átgondolnunk, mi a szerepünk a világban kialakuló rosszban.

A „bűnbánat” kissé elavult kifejezés, de olyasmit ír le, ami időszerűbb nem is lehetne: a hajlandóságot, hogy felelősséget vállaljunk azért, ami rossz bennünk, és ne másokat hibáztassunk állandóan. A világ jobb és békésebb hely lenne, ha több lenne a bűnbánat. Erkölcsi gőg helyett: alázat és a tudásunk határainak tudatosítása.

Az igazság az, hogy szinte minden sokkal összetettebb, mint amilyennek látszik. Akik tisztában vannak saját korlátaikkal, kevésbé valószínű, hogy másokat kirekesztenek, ha nem értenek velük egyet.

Végül: remény. A remény az az erény, amely révén az ember nem hajlandó a fatalizmusra, és nem akarja áldozatnak láttatni magát, hanem bátran ellenáll az állandó felháborodásnak, zsörtölődésnek és pesszimizmusnak.

A külső káosz idején fontos, hogy újra felfedezzük „a rendezett benső tanúságtételét”, amely a legnagyobb kincs.

Jézus nem e világi békét ígér nekünk az evangéliumban. Nem kellett volna ilyen békét ígérnie, ha a külvilág mindig békés lenne. Ha nem húzódunk vissza csendes belső világunkba, nem lesz részünk belső békében. Próbáljuk meg 2025 nagyböjtjében.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír