Kulturális kincseink nyomában – Kirándulás a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum szervezésében

A XVI. Lajos és családja a versailles-i kastély ostromakor című nagy méretű képet Benczúr Gyula 1872-ben festette Münchenben. Vásárlás útján nemrég került Magyarországra, eredetileg amerikai tulajdonban volt, nálunk csak az 1990-es évektől vált ismertté a magyar művészettörténészek körében. Ezt az igazi remekművet Benczúrfalván, az egykori Dolányban, a festő családi kastélyában tekinthetjük meg, ha vesszük a fáradságot, és elmegyünk erre a szépséges hegyekkel övezett vidékre.

Idén száznyolcvan éve született Benczúr Gyula, százharminc éve Molnár-C. Pál, negyvenéves a Molnár-C. Pál Baráti Kör és hetven év alkotásait mutatta be Balassagyarmaton Benkő Cs. Gyula festőművész. Ennek a jó néhány évfordulónak köszönhetően a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum tulajdonosai, Csillag Péter és Csillag Éva, jó szokásuknak megfelelően, Kincskereső kirándulást szerveztek Nógrád vármegyébe a baráti kör tagjai és más érdeklődők részvételével.

Többször is volt már ilyen kirándulás nekik köszönhetően; hogy csak kettőt említsünk: az egyik egy látogatás Zebegénybe Szőnyi István nyomában, a másik Battonyára, ahol Molnár-C. Pál született egykor.

Remekül megszervezett utazás volt ez is, hála e két remek embernek, Csillag Péternek és Évának, akik minden érdeklődőt nagy szeretettel fogadnak, s mindent megtesznek azért, hogy a résztvevők jól érezzék magukat és minél többet láthassanak. Reggel nyolc órára teljesen megtelt az autóbusz, és időben elindult első úti célja felé, Szécsény-Benczúrfalvára.

Térjünk is vissza most a nagy magyar festő kúriájának helyszínére, hiszen rengeteg ott a látnivaló. Benczúrfalva egykor önálló község volt, 1963 óta Szécsény része. A korábban Dolány néven ismert falu mai nevét Benczúr Gyula festőművész tiszteletére kapta, aki idős korában itt töltötte a nyarakat a családjával, egészen 1920-ban bekövetkezett haláláig. Nem csoda, hogy Benczúr rögtön beleszeretett a dombtetőn álló lakba, amely a vidéki nemesi építészet jellegzetes példája. 1910-ben vásárolta meg és újíttatta fel az elhanyagolt épületet jó barátja, Mikszáth Kálmán mohorai birtokának közelében. 1912-ben egy majorsági melléképületet átalakítva műtermet is berendezett itt.

A kastély két és fél hektáros kertje helyi jelentőségű természetvédelmi terület. Benczúr, mondhatnánk úgy is, mindent elért az életében, amit elismert művészként lehet: harmincöt éven át vezette az első magyar Mesteriskolát, amelynek igazgatója volt, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. A historizáló akadémikus irányzat képviselője és az akkori Magyarország első számú hivatalos festője volt. (Tegyük hozzá, ma már elképzelhetetlen volna, hogy egyetlen személy képviseljen a kultúra területén egy egész korszakot. Jelentősen megváltozott a világ). A kor befolyásos emberei Benczúrral festettek portrét magukról; arisztokraták, miniszterek és a maga király, Ferenc József is vele készíttette el a portréját, nem is egyet. Mikszáth Kálmán írta róla: „a király többször volt már őnála, mint ő a királynál”, olykor csak látogatóban, de gyakran modellt ülni az éppen készülő portréhoz.

Benczúr azonban nemcsak a reprezentáció nagy mestere volt, hanem, ahogyan a kiállításon megtudhatjuk, „volt egy másik arca is”. Rengeteg bensőséges portrét, tájat, családi vonatkozású képet is festett. Ezekből a műveiből az itteni kúriában is megnézhetünk néhányat. Nagy megbízásai mellett, mint például a Budavár visszavétele vagy a Vajk megkeresztelése, volt ideje és igénye az intimebb festői megfogalmazásokra is.

Színei, formai ábrázolásai alapján mindenképpen kiemelkedik kortársai közül, hozzá hasonló csak Székely Bertalan és Madarász Viktor volt a millennium korában, Benczúr mellett még ők képviselték ezt a magas színvonalat. Lyka Károly ezt írta róla 1920-ban: „Szerény és elvonuló természete ellenére is központtá vált, s ha az állam, az udvar, az országgyűlés, az egyház, az arisztokrácia, az egyetem, az irodalmi társulatok és intézetek meg akarták tisztelni a művészetet, vagy meg akarták tisztelni magukat a művészettel, úgy ez Benczúr Gyula személyén át történt. Ennek a jelenségnek nincs párja művészetünk történetében.”

A túra díszvendége volt Deák Ilona festőművész, aki férjével, Bráda Tiborral együtt korszakos alkotója a jelenkori magyar képzőművészetnek. Bráda Tibor sajnos két évvel ezelőtt meghalt, így megkezdett üvegablakos munkáit, megbízásait felesége és lánya fejezi be. Benczúrfalván néhány héttel ezelőtt áldotta meg Varga Lajos segédpüspök a fogadalmi kápolnát, amit báró Lipthay Antal és felesége, Erzsébet építtetett. Bráda Tibor és Ilona ennek a kápolnának az üvegablakait is együtt készítették. Meglátogattuk a Benczúr Gyula Rajziskolát is, amit szintén a már említett Lipthay házaspár hozott létre: megvettek, majd felújítottak egy szép nagy parasztházat, és egy alapítvány segítségével működtetik, amelyet Pro Arte et Natura néven ismerhetünk.

Nagyon közel van ide Szécsény, amely izgalmas történelmi város. A régi várból már csak romok maradtak, ám van itt egy kastély is: a Forgács-Lipthay-kastély. Báró Lipthay Antal és felesége külföldről jöttek haza. Antal Hollandiában született, spanyol az anyanyelve, de azért szépen beszél magyarul is, hallhattuk őt a szécsényi kastélynál. Lipthay Antal nagyapja ebben a kastélyban élt, ő volt az igazi gazdája, még a második világháború előtt. Az épületbe nem mentünk be, mert jelenleg egy, nagyjából az 1970-es évek színvonalán megrekedt helytörténeti múzeum működik benne.

A kastély előtti téren Lipthay Antal szólt pár szót, megosztotta velünk néhány fontos gondolatát: „Azok közé tartozunk, akik az ezeréves Magyarország értékeinek visszatérését kívánjuk. Nem is lehetne ez másképp. Én egy 13. század közepén nemesi rangra emelt nemzetség szerény leszármazottja vagyok. Őfelsége IV. Béla volt az, aki a családomat ilyen kitüntetésben részesítette. A negyvenöt évig tartó kommunista diktatúra azonban megtörte azt a hagyományt. A proletárdiktatúra alatt a miénkhez hasonló családokat a társadalom peremére szorították, vagyonától, rangjától megfosztották, lealacsonyították, és a proletariátus alá rendelték mint a rendszer ellenségeit, mint B osztályú elemeket. Azért mondom ezt, mert nagyon erős a vágyam egy olyan változásra, amely lehetővé teszi, hogy a történelem ezeréves folyamatában rögzült értékek visszatérhessenek a jelenkorba, és a jövő részévé váljanak, kijelöljék a jövő nemzedék útját. Szilárdan hiszünk azokban a keresztény értékekben, amelyek annyira részei nemzetünknek. Hiszünk a szépség pozitív erejében. Nagyon közel érezzük magunkat az Isten által teremtett természethez. (…) Tekintettel a hosszú ateista-kommunista rendszer alatt történtekre, úgy döntöttünk, nagyon közel akarunk élni ahhoz a helyhez, ahol apa és a nagyszülők éltek itt, Szécsényben. Úgy határoztunk, hogy Benczúrfalván rezidenciát építünk újjá. Itt kezdődött életünk új szakasza. Tekintettel Benczúr Gyula jelentőségére, aki ebben a faluban élt és alkotott, amely 1926 óta viseli a nevét, 1994-ben Pallavicini Károly őrgróffal és Bereczky Loránddal létrehoztuk a Pro Arte Alapítványt. Küldetése, hogy Benczúr elismerését tovább erősítse. Ugyanilyen fontos volt számunkra Benczúrfalva fejlesztése is; látható ez, ha valaki végigsétál a Szent Antal fogadalmi keresztúton a Fájdalmas Szűzanya-kápolnáig, amely a hegytetőn áll. Célunk nem az anyagiak, pláne nem a pénz megteremtésére összpontosul, nincs szükségünk többre, mint amit az élet megkíván. Életünk egyetlen imperatívusza: segíteni a kulturális folytonosság és a félredobott értékek visszatérését és elfogadását. Segíteni a jelen és a jövő nemzedéket abban, hogy ezeket az értékeket ők is a sajátjuknak ismerjék el.”  

Utunk során Szécsényben bejuthattunk a ferences kolostorba és templomba is, ahol „ősi falak között tehettünk egy sétát”, ahogyan vezetőnk fogalmazott. 1332-ben alapították a kolostort, két év alatt felépítették a legrégebbi részét, és a Szent Szűz tiszteletére szentelték fel. Ezután, még az 1300-as években, elkészült két gótikus terem, és van egy szép, négyzetes kerengő is, amely már későbbi, az 1600-as évek végéről származik. A kolostorban évszázadokon keresztül mindig ferences szerzetesek éltek. Csupán két nagyobb történelmileg korszakban nem voltak jelen itt: az egyik a török hódoltság kora, a másik pedig a kommunizmus időszaka, amikor 1950-ben a rendeket feloszlatták. 1989-ben tértek vissza a testvérek, s azóta is itt élnek, miséznek, szolgálnak. Rendház is működik, ezen belül a noviciátus – a leendő szerzetesek itt töltenek el egy évet. Korábban kollégiumként is használták az épületet, a nyolcvanas évek közepén mezőgazdasági iskola, fiúkollégium volt.

Utunk vége felé, már késő délután ellátogattunk Balassagyarmatra, és körülnéztünk kicsit a városban. Láthattuk Párkányi Raab Péter szobrászművész köztéri szobrát, amely a Civitas Fortissima (A legbátrabb város) címet viseli. Annak emlékére készült, hogy 1919. január 29-én Balassagyarmat lakossága felkelt a nógrádi várost két hete megszállás alatt tartó cseh legionáriusok ellen, akiket a közelben állomásozó magyar katonaság segítségével még azon a napon kiűztek a településről. A balassagyarmati vasutasok, polgárok és katonák bátorságának köszönhetően a város a trianoni béke után is Magyarország része maradt, sőt, a felkelés eredményeként a csehszlovákok feladták a borsodi szénmedence meghódítására vonatkozó ambícióikat.

A kirándulás utolsó eseménye Benkő Cs. Gyula festőművész kiállításának megtekintése volt a közelben lévő Jánossy Képtárban. A hagyományos, realista stílusban alkotó mester képei népszerűek, könnyen befogadhatók, remek lakásdíszek lehetnének belőlük. A festő azonban nem adja el őket, mindegyik alkotása nagyon a szívéhez nőtt, mint megtudhattuk tőle.

Beesteledett, s élményekkel telve indultunk haza. Nagyon sok mindent láttunk, és különleges emberekkel ismerkedhettünk meg utunk során. A meglátogatott helyeket, műemlékeket csak ajánlani tudom a kedves Olvasóknak, hiszen magánúton is bejárhatók, felkereshetők.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. november 3-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.