Kulturális páternoszterben – Beszélgetés Lázár Kovács Ákossal

A közelmúltban részt vett Szöulban a SIGNIS világkongresszusán, most pedig már a Faludi Film és Média novemberi, 25. szemléjét készíti elő.

– Melyek voltak a SIGNIS dél-koreai világkongresszusának főbb témái?

– Egy hónappal ezelőtt Ferenc pápa levelet írt a kongresszushoz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a digitális világ személytelensége teret nyit a fake news gyártásnak. Ha nem megyünk utána az információknak, ha nem ellenőrizzük a hírek igazságtartalmát, akkor az újságírás felszínes tevékenységgé válik. Feladatunk, hogy energiát fektessünk a munkánkba, és valós tényeket közöljünk, úgy, hogy az az emberek épülésére szolgáljon. Tilos botránykommunikációt folytatnunk. Ehelyett alternatívákat kell felmutatnunk, és a közjót szolgálnunk.

Hozzá kell segítenünk az embereket ahhoz az ellenőrzött tudásanyaghoz, amely alapján döntéseket tudnak hozni, akár politikai, akár a személyes életüket közvetlenül befolyásoló döntéseket.

A pápa ezt várja a SIGNIS-től, a Vatikán által is elismert és támogatott katolikus kommunikációs világszervezet mind a hat régiójától. Arra törekszünk, hogy a régiók között harmonikus legyen a kapcsolat és az együttműködés, hiszen a lehetőségeink mellett a felelősségünk is globális.

– A Szentatya többek között úgy fogalmaz levelében: „Isten stílusa közelség, együttérzés és gyengédség.” A SIGNIS elnöksége pedig zárónyilatkozatában hozzáteszi: „a világhálót a hit és a remény igazságával és szépségével kell beszőnünk”. Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Ahhoz, hogy ez az isteni gyengédség megvalósulhasson, emberi közreműködésre van szükség. Mint minden másban,

a kommunikációban is teremtőtársai vagyunk Istennek.

A kommunikáció antropológiájának szerves gyökere a bizalom, a remény, az őszinteség és mindaz, ami Isten gyengéd atyai odafordulásához kapcsolhat bennünket. Minden embernek dolga van ezzel.  

– A mai világban, ahol a főbb folyamatok ellene mondanak a kereszténységnek, mit tehet a katolikus média a krisztusi tanítás megőrzése, átadása érdekében?

– A globalizációt felfoghatjuk pozitív folyamatként is. Az emberiség egységéről van szó, ahogyan azt egyébként Beethoven Örömódája is kifejezi. Nem szabad a lokális, regionális tapasztalatokat abszolutizálni, mert azok különböző történelmi helyzetekben mást és mást mutathatnak a kereszténység és a szekuláris valóság viszonyában. Ma nem rosszabb a helyzet, mint Jézus és a tizenkét apostol idején volt, de a szeretet evolúciójában – amit Jézus az emberekre bízott – oda kell figyelnünk arra, hogy mi a helyzet a tőlünk földrajzilag távol lévő helyeken. A SIGNIS éppen ezért négyévente más-más régióban tartja a kongresszusát. Korábban üléseztünk már Rómában, Québecben, most pedig a Távol-Keletre utaztunk. Kölcsönösen kifejezzük egymásnak, hogy fontos számunkra, amit a többiek csinálnak. Dél-Koreában hozzánk képest elenyészően alacsony, mindössze tízszázalékos a kereszténység jelenléte, viszont nagyon életteli, erős hit jellemzi az ottani keresztényeket. Ez megmutatkozott abban is, hogy a világkonferenciát gyakorlatilag teljes egészében önkéntesek szervezték meg. A Távol-Kelet a kereszténység szempontjából biztatóbb annál, mint ahogyan az az euroatlanti kultúrából látszik. A konferencián beszéltem is erről: Európa – az én nézőpontomból – fáradt és öreg, olyan, mint a nagypapa, aki alszik a karosszékben, míg a gyerekek játszanak a lábainál vagy a szabadban fociznak. Mi, euroatlantiak hajlamosak vagyunk arra, hogy megmondjuk másoknak, mit gondoljanak dolgokról, eseményekről. Ez a gőg persze rengeteg átélt tapasztalat következménye. Ugyanakkor másoknak is vannak tapasztalataik, és ezek egyenrangúak a mieinkkel.

A regionális gondolkodás beszűkíti a szeretet evolúciójának játékterét.

A harc ugyanis minden ember lelkében zajlik, függetlenül attól, hogy Európában, Amerikában vagy Ázsiában él, nagyvárosban vagy a legkisebb faluban. Isten és a sátán angyalai folyamatosan harcolnak egymással minden egyes emberi lélekért. A mi dolgunk, hogy Krisztusba kapaszkodva, tanulékony lélekkel segítsük ezt a harcot. Oda kell fordulnom a koreaihoz, a japánhoz, az afrikaihoz, meg kell hallgatnom, hogy mit gondol a világ dolgairól, és neki is figyelnie kell rám.

– Mások bánatát is meg kellene hallanunk…

– Így van. A szöuli konferencián egy Mianmarból (korábban: Burma) érkezett apáca a hazájában zajló keresztényüldözésről beszélt, vállalta a veszélyt, hogy elmondja mindezt. Nagyon vigyáztunk rá, a nevét sem mondtuk ki, nehogy atrocitások érjék a hazájában. Imádkoznunk kell az üldözéseknek kitett mianmari keresztényekért, akik ugyanolyanok, mint a zalai vagy a nógrádi emberek. Hírt kell adnunk a szenvedéseikről.

– Egyetemi oktatóként az egyik megálmodója volt az immár 25. jubileumát ünneplő Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázatnak. Idén november 16–19. között rendezik meg a filmszemlét a Premier Kultcaféban. Milyen megfontolásból jött létre negyedszázaddal ezelőtt ez a filmes, fotós mustra?

– 1994-ben kerültem kapcsolatba magyar jezsuitákkal, Forrai Tamással, Nemeshegyi Péterrel és másokkal, akik megalapították a Faludi Ferenc Akadémiát, és ebben én is segédkezhettem. A jezsuiták fontosnak tartják az ember, a társadalom kulturális szolgálatát, amibe beletartozik a művészeti kommunikáció, így a film is. A külföldről hazatért jezsuiták elképzelései között szerepelt, hogy próbáljuk itthon is magas színvonalon meghonosítani azokat a kulturális kereteket, amelyeket ők odakint létrehoztak. Elindítottunk megannyi képzést, konferenciákat szerveztünk. Segítettük azokat a filmeseket is, akiknek voltak ötleteik, terveik. A kulturális szolgálat olyan, mint egy páternoszter: akik alul vannak, de a magasban lévő dolgok, tájak látására vágynak, azok felfelé mennek, és ebben a mozgásban egyszerre megtapasztalják a lenn és a fenn koordinátáit. Ehhez nagy liftet kell készítenünk, hogy mi, rászorulók, minél többen beférjünk.

– Mi jellemzi ezt a liftet?

– Szakembereket hívunk meg a zsűribe, akik nem elérhetetlen, olimposzi magasságban vannak, hanem ott ülnek a vetítések során együtt azokkal, akik neveztek, és találkozni, beszélgetni lehet velük. Nagyon lényeges a kulturális párbeszéd, minden jó szándékú emberrel keresnünk kell a kapcsolatot. Nyitottnak kell lennünk arra, hogy a sok teremtő energiát, ami a filmben is megvan, becsatornázzuk abba a bizonyos liftbe, hogy az emberek odafent körülnézhessenek, mint egy kilátóban, és láthassák, hogyan is élünk. Megfordult már a zsűrinkben Bereményi Géza, Fekete Ibolya, Sára Sándor, Enyedi Ildikó, Nagy Dénes és még sokan. A külföldiek közül megemlíthetem Krzysztof Zanussi, Jerzy Stuhr vagy Pupi Avati nevét. Nagy öröm volt számunkra, hogy a filmes szakma nyitott volt a kezdeményezéseinkre.

– Miért pont a 18. században élt jezsuita szerzetes, pap költő Faludi Ferencről nevezték el a filmszemlét? 

– Szabadon idézném Weöres Sándort: mi, magyar költők mindannyian Faludi Ferenc reverendája alól bújtunk elő. A kultúra folyamatosan hagyományozódik, és mi a rendszerváltozás idején szerettük volna visszafoglalni azokat a területeket, amelyeket a kommunizmus lesavazott, lebetonozott, többek között az emlékezet-háztartásunkat is. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy minden területen volt és van egyházias kultúránk, nemcsak az irodalomban, hanem a zenében, a képzőművészetben is. Az első diavetítőt például egy német jezsuita építette. Szóval, olyan jezsuita alkotót kerestünk, akinek időtlen üzenete van, és Faludi Ferenc életműve valóban ilyen, a nyelvújítás egyik legnagyobb alakja volt.

– A Faludi Filmszemle kezdettől fogva ökumenikus jellegű volt.

– Vallásközinek mondanám, s emellett tematikus is a filmszemle.

Áldozat, hűség, bizalom, család – olyan fogalmakat keresünk, amelyek általánosak, amelyeknek minden ember számára van jelentésük.

Azt, hogy az áldozat vagy a hűség miként mutatkozik meg Új-Zélandon, Japánban vagy Ausztráliában, mi nem tudhatjuk, de aki ott él, az igen, és el is mondja nekünk a filmjével. Megjegyzem: az első filmszemlénken hat film szerepelt, a mostanira eddig hatszáz pályamű érkezett. Az előzsűri végül ötven-hatvan alkotást választ ki, ezek szerepelnek majd a versenyprogramban. A játékfilmek legfeljebb tizenhat percesek, a dokumentumfilmek lehetnek hosszabbak, vannak közöttük egész estés televíziós alkotások is. A harmadik kategória pedig a kísérleti filmeké. Ezeket nehéz besorolni, formai és tartalmi újításaik miatt fontosak. A filmszemle vallásközi jellege azt jelenti, hogy minden néző számára van üzenetük a levetített alkotásoknak. Évről évre nyernek díjakat nálunk iráni filmek, melyek rendkívül magas színvonalúak. Iránban az iszlám síita irányzata a meghatározó, ezért a filmjeikben nagyon erős az áldozat motívuma. A vallásalapítójuk rokonainak igazságtalan kivégzése miatt sajátos jézusi párhuzam is fennáll náluk. A síita muszlimok számára a másokért élésnek, a másokért meghozott életáldozatnak nagyon komoly jelentése van. A szunniták egyelőre talán kevésbé értik ezt.

– Térjünk vissza kicsit a tematikára. Már az első időkben is rendszeresen írtunk a filmszemlékről, és emlékszem: voltak olyan alkotások, amelyekben az egyén hitbeli kétségei jöttek elő, bemutatva, miként jut el valaki sokféle útvesztés, gyötrelem árán Krisztus követéséig. Másrészt viszont láthattunk kordokumentum jellegű filmeket is arról, hogyan őrizte meg a hitét egy szerzetes, pap vagy éppen egy világi hívő a diktatúra legnehezebb időszakaiban is.

– Műfajilag a film is rendkívül sokrétű. Említettem a filmszemlén részt vevő művek három alapműfaját: játékfilmek, dokumentumfilmek és kísérleti jellegű alkotások. Hogy aztán ezeken belül az alkotás thriller, mese, dráma, melodráma vagy más, az a művész szabad döntésén múlik. E tekintetben nincs semmiféle megkötés. Fontos számunkra, hogy az alkotó a történetét a megfelelő formai elemekkel, kifejező eszközökkel dolgozza ki és vigye végig. Nagy pontossággal kimutatható, hol van az a pont, ahol ez esetleg nem sikerült, illetve ahol sikerült. Ezért is van értelme a díjazásnak. Nem mellékes az sem, hogy a filmszemléken bemutatott alkotások közül jó néhány osztályfőnöki pedagógiai segédanyag lett. A kérdésében szereplő tematikát illetően pedig: a hűségnek sokféle formája, jelentése lehet. Martin Scorsese Némaság című filmje Japánban játszódik, a keresztényüldözés korában. Egyszerű a képlet: az hűséges Krisztushoz, aki ilyen körülmények között is kitart a hite mellett. Ám a hűség hétköznapi erény is. Megnyilvánul például abban, ha egy asszony nem adja intézetbe a súlyosan beteg szüleit, hanem gondozza őket, ha szereti a férjét, nevelik a gyerekeiket, és eközben, akár hosszú éveken keresztül, kétfrontos harcot folytat. Ezzel telik el az élete, mégis vállalja, csinálja. Hűség az is, ha valaki magához veszi a mozgásképtelen testvérét, és a saját családja mellett róla is gondoskodik. Meg lehet mutatni filmen azt is, mit jelent a hűség egy szerelmi kapcsolatban.

A keresztény tartalmak csak akkor tudnak megjelenni egy filmszemlén, ha tiszteletben tartjuk az élet alapszabályát, miszerint gratia supponit naturam, azaz a kegyelem feltételezi a természetet.

A természetfölötti csak a természetesre építhet. Kell tehát sok olyan film, amelyből kiderül, mit jelent az, hogy hűség, és kell néhány olyan is, amelyben már megjelenhet a vallási tapasztalat hűsége is. Ez azonban nem megy anélkül, hogy ne tudnánk, mit jelent a hűség a szüleimhez, a barátomhoz, a szerelmemhez, az iskolámhoz vagy a tudományterületemhez, a hivatásomhoz. A keresztény hűségfogalom felételezi mindezeknek legalábbis a kapisgálását. Ha ezek az alapok hiányosak, akkor hiányos lesz a keresztény tapasztalatunk is.

– Említette, hogy eddig hatszáz pályamű érkezett az idei filmszemlére. Milyen az arány a hazai és a külföldi filmek között?

– Tíz és kilencven százalék. 25 év alatt a száz százalék magyar alkotástól eljutottunk a tíz százalékig.

– Ez azt jelenti, hogy a Faludi Filmszemle híre elterjedt a világban.

– Igen. A filmes és a mozgóképi kultúrában azóta létrejöttek olyan tömegkulturális beszédmódok, amelyek a legtágabbra nyitották a fókuszt, mindenféle saját tematikát és jó szándékú törekvést magukba foglalhatnak. Ennek pedagógiai jelentősége is van, mert a filmek mint kulturális tartalmak üzenetként is hatnak. Az idei, jubileumi szemlénk témája az ajándék lesz. Aki eljön, és megnézi majd a hatvan versenyfilmet, az valós képet kaphat arról, hogy Japántól Új-Zélandig, Kanadától Nigériáig mit gondolnak ma erről az emberek a világban.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. szeptember 25-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.