Az igazság ismerete etikai kérdés is – Beszélgetés Kuminetz Géza rektorral

– Miben hasonlít, és milyen elemekben különbözik egy katolikus egyetem más felsőoktatási intézményektől?

– Elsősorban az jelenti a különbséget, hogy a katolicitás szelleme járja át az oktatást, a kutatást, az egyetemi polgárok közötti kommunikációt.

Nemcsak szakszerűségre, hanem valódi humánumra és a krisztusi magatartásra törekszik az egyetemi közösség. Ezt szolgálja az a holisztikus igazság-, illetve tudományeszmény, amit a katolikus látásmód ad, amelynek alapja a józan ész.

Erre épül a nagy látók és cselekvők intuitív szemlélete és nagy tettei, ezt a szaktudományok, a filozófia és a teológia követi, és a sort a misztika zárja. E holisztikus látás nem törli az egyes fokozatok helyesen értett önállóságát, hanem rámutat mindegyik töredékességére, illetve arra, hogy kölcsönösen egymás kiegészítésére szorulnak.

A kérdés, hogy kiből lesz igazi katolikus tudós, aki eljut a misztika magasságaiba is.

Abból, aki megjárja a tudás említett lépcsőfokait, akit ebben a nagy és örömteli megküzdésben segítenek a talentumai, a mesterei, a pásztorai, az Egyház tanítóhivatalának útmutatásai.

De nemcsak a tudás, hanem a személyi érettség nagy állomásain is keresztül kell mennie annak, aki valódi mester akar lenni. Szentmártoni Mihály jezsuita pszichológiaprofesszor szerint három nagy és egymással összefüggő komponense van a személyiségnek. Ezek az érzelmi kiegyensúlyozottság, valamint az erkölcsi és a vallási tudat érettsége. E kiküzdött készségeknek lesz a gyümölcse a kellő ítélőképesség, a realitásérzék az élet nagy összefüggéseivel kapcsolatban, s abban, hogy ezekből az ember ki tudja alakítani a mindennapi élethez szükséges készségeket.

Ne felejtsük, az igazság ismerete is etikai kérdés. Csak az igazságnak van kötelező ereje, a tévedésnek fontos ismeretértéke van, de követni nem szabad. A megismert és elismert igazság tesz valóban szabaddá, és segít bennünket a felelős életvezetésben.

A katolikus egyetemen igyekszünk azt is tudatosítani, hogy a szakmai műveltséggel együtt, hasonló intenzitással kell törekednünk az általános műveltségre is. E célok felé megyünk úgy, ahogy erőink, lehetőségeink ezt lehetővé teszik.

– Milyen a jó tanár? Mi jellemzi azt az oktatót, aki megfelelőképpen tudja képviselni ezt?

– A jó tanár valódi mester, aki nemcsak a diszciplínát ismeri, de azt a fegyelmet – a diszciplína szó ezt is jelenti – is, amelynek segítségével a tanítványa is eljuthat oda, hogy egyszer ő is mester lehessen. Ez azt jelenti, hogy a mester alászáll tudása hegyéről, és igyekszik a tanítványait fölfelé terelni, hogy ők is eljuthassanak életük hegyére, abba a magasságba, amit talentumaik és kitartásuk lehetővé tesznek, és persze majd ők is készek legyenek a tanítványaikért a mélybe szállni. A mesterben megvan tehát a nagy tárgy- és tanítványszeretet.

Ahogy Halász Piusz OCist atya fogalmazott: amikor a tanár előad, akkor jelenjék meg a tárgy, és mintegy tűnjék el a tanár.

– Az Ex corde Ecclesiae – Szent II. János Pál pápa apostoli rendelkezése a katolikus egyetemekről – főbb irányelvei között szerepel, hogy az intézményeknek közösségben kell lenniük az Egyházzal. A dokumentum emellett kiemeli az egyetemi autonómiát.

 – Az autonómia sohasem independencia. Minden intézmény szervesen beletartozik a társadalom rendjébe, a katolikus egyetem pedig az Egyház életének rendjébe. Mindkét esetben hierarchikusak is a viszonyok. Vannak alap-, közép- és felsőfokú intézetek, s megvannak az egyes intézményeknek az alapítói, fenntartói, akik azokat valamilyen sajátos (társadalmilag, egyházilag szükséges és kívánatos) célból létesítették. A felsőbb vezetés dolga megítélni, hogy a joghatósága alá tartozó adott intézmény valóban azon az úton jár-e, amiért létrehozták. Szükség esetén gondoskodnia kell a kellő korrekcióról. Konkrétan itt a felsőbb egyházi hatóságnak azt kell vizsgálnia, hogy a katolikus egyetem helyesen él-e az autonómiájával, vagyis önállóan, hatékonyan törekszik-e a sajátos céljai megvalósítására. 

– Egy előadásában arról is beszélt, hogy korunkban „a haladás eszméi, a posztmodern gondolkodás, a neoliberális életszemlélet, a filozófiai relativizmus és a permanens tudományos technikai forradalom uralkodik”. Milyen kihívást jelentenek ezek az egyetem, illetve a keresztény gondolkodás számára? 

– Ezek az eszmék erősen hatnak, már-már azt mondanám, csecsemőkortól, szinte tudat alatt, s közben elidegenítik az embert önnön természetétől. Ezért nehéz akár a felnőttnek, akár a cseperedő embernek felismernie kártékony voltukat. Továbbá gyors fejlődést, boldogságot ígérnek. Ezzel szemben a keresztény felfogás igencsak rögösnek és küzdelmesnek írja le az emberré válás útját. Sok-sok külső és belső akadállyal, hadd fogalmazzak így, démonnal kell a léleknek megküzdenie, amire kiépül benne, kiépíti magában a szabadságot, vagyis az erkölcsi tudatot. Emiatt nem tűnik a keresztény alternatíva piacképesnek. Ám látjuk, a bálványoknak hódolók élete többnyire úgy alakul, hogy pályájuk első felében szinte gondtalanul élvezik az életet, de a második felében erősödik bennük az undor, a kiégés, a nihilizmus, a meghasonlás és a kétségbeesés. Ezzel szemben, aki valóban Krisztust választotta mesterének, annak az élete első felét inkább a küzdelem jellemzi, ám a második felében az erényekben kivirágozott, tevékeny élet, a megtalált létállapot, a birtokba vett hivatás lesz a meghatározó, ez pedig elvezet az igazi életörömhöz.

A régi magyar nyelv ezt a hitbeli és erkölcsi erényekben való kivirágzást nevezte boldogságnak.

S az ebben az értelemben boldog ember magában hordja kincseit, amit önfeledten szinte rápazarol övéire – s gazdagsága kifogyhatatlan. Erre a különbségre rá kell mutatnia a keresztény gondolkodóknak, egyetemünk oktatóinak. Arra kell bátorítanunk a hallgatóinkat, hogy győzzék le a csak rövid távú sikerek kísértését, s válasszák az itt és most nehezebb, de a valódi, a gazdag életet jelentő krisztusi utat.

– Mit kíván a Krisztus-hívő embertől a tudomány szolgálata?

– Annak az ismételt tudatosítását, hogy a tudomány van az emberért, s nem az ember a tudományért. A tudomány, ha rosszul műveljük, kárt tesz a személyiségünkben, a környezetünkben, a társadalmunkban. Látjuk az etikumtól elszakadt tudományos-technológiai forradalom immár globális káros hatásait.

Emellett a már említett holisztikus tudományeszmény szerinti munkálkodást is magában hordozza. Tudván, hogy a tudománynak is megvannak a világképbeli, világnézeti, vallási alapjai, illetve maga a tudomány is valamiképpen a világnézeti vagy vallási végső állásfoglalásban jut el a csúcspontjára. Eszerint a hit és az ész, ha helyesen értjük és kiműveljük mindkettőt, nem ellenségek, hanem egymás nélkülözhetetlen támaszai. Kölcsönösen inspirálják egymást. 

– Ön szerint milyen szerepet töltenek be vagy kell betölteniük a keresztény értelmiségieknek a mai magyar társadalomban?

– Feladatuk egyrészt leleplezni az írástudók árulásait, másrészt a közéletben érvényesíteni a keresztény értékrendet, aktívan és felelősen alakítani a közéletet, s minden társadalmi eseményről, folyamatról megalapozott véleményt mondani, és a közjóra való tekintettel bátran cselekedni. Ehhez nem feltétlenül szükséges a diploma – bár nagyon kívánatos –, de kell a józan ítélőképesség, amely révén látjuk, hogy mi az, ami valóság ma a társadalomban. A tettrekészség azt mutatja meg, milyenné kell tenni a jövőt. No és a szellemi függetlenség, a különböző szellemi áramlatoknak a katolikus értékrend szerinti vizsgálata mellett kellő anyagi függetlenségre is szükség van. Az evangéliumi szegénység ugyanis nem nincstelenség, nem koldulásra szorulás. Csak az ilyen embert nem lehet megvásárolni. 

– A küldetésnyilatkozatban az is szerepel, hogy a Pázmány magyar egyetem. Mit jelent ez a gyakorlatban? 

– A Katolikus Egyház egy nemzetek feletti szervezet, melynek tagjai Krisztus látásmódját szeretnék mind jobban megismerni és megismertetni másokkal, s Isten országát építeni minden társadalomban. A katolikus felfogás szerint a teremtés rendjében valamennyi nemzetnek megvan a maga szerepe, létjoga. A mi Istenünk nem eltörölni akarja a nemzeteket, hanem megnemesíteni őket mindabban, ami bennük értéket hordoz. Természetesen minden nemzetnek megvannak a maga hibái is, ezeket pedig javítani kell. Mindkettőt, a javítást és a jóban való erősítést is elsősorban a vezetőiktől várhatják a népek. A nemzeti identitás bizonyos értelemben alapja minden más identitásunknak, így a nemi, a hivatásbeli, a vallási identitásunknak. Nincs olyan, hogy pusztán csak ember valaki – magyarnak, olasznak, spanyolnak stb. kell lennie. Csak aki felfogta nemzeti identitása horderejét, és élvezi annak gyümölcseit, az az ember tudja igazán megbecsülni más nemzetek identitásának jelentőségét, tisztelni más nemzet tagját, ő kész megosztani vele a kincseit, és ő vesz át szívesen más nemzet gazdagságából.

– Nemzetközi kapcsolatok szempontjából, a világ egyetemei között milyen helyet foglal el a Pázmány?

 – A nemzetközi kapcsolatok dolgában a kölcsönösen előnyös együttműködés hívei vagyunk. Intézményünk tagja több nemzetközi egyetemi szövetségnek, melyek közül – érthető módon – a katolikus egyetemeket tömörítő szervezetekkel ápolunk intenzív kapcsolatot. Mi még csupán harminc éve létezünk, s megítélésem szerint ennyi idő alatt nem alakulhat ki és nem szilárdulhat meg az a hagyomány, ami igazi nevet és elismertséget adhat egy egyetemnek. Csak akkor álljunk ki akár a nemzeti, akár a nemzetközi porondra, ha vannak erre feljogosító értékeink, eredményeink, ha vannak olyan szellemi műhelyeink, ahová külföldről is érdemes eljönni, illetve amelyek felkeltik a szakmát külföldön művelő kollégák érdeklődését. Ma inkább figyeljünk azokra a hazai és nemzetközi értékekre, hitelt érdemlő szellemi munkákra, amelyek megismertetésével – például kiváló könyvek fordításával, a hazai tudományos köztudatba való integrálásával – szolgálhatjuk a tudományt.

– Mit lehet ma elmondani az egyetem költözéséről?

– Előzetesen arra kell emlékeztetnem a kedves olvasókat, hogy egyetemünk többnyire olyan épületeket kapott annak idején az államtól, amelyek nem oktatási célra épültek, illetve csak nagyarányú felújítás révén váltak alkalmassá az oktatási és kutatási tevékenységre. Emiatt ma is komoly üzemeltetési pluszköltséggel kell számolnunk.

Szívesen fogalmazok úgy, hogy egyetemünk a negyvenéves pusztai vándorlás idejét éli, amely a végéhez közeledik. Emberi számítás szerint a negyvenedik évre elkészül az új kampusz,

s ezzel végre olyan infrastruktúra birtokában leszünk, amely minden valódi egyetemi szükségletet ki fog elégíteni. Ez lesz számunkra a „tejjel, mézzel folyó ország” – nevezzük így –, melybe végre bebocsátást nyerünk.

Addig pedig viselnünk kell a vándorlás viszontagságait, amelynek jótékony hatásai sem lebecsülendők. Fokozza a lényeglátásra törekvő figyelmet, és megtanít az evangéliumi igénytelenségre, ami egyfajta lényeglátó igényesség.

Nem az infrastruktúra és a komfort a legfontosabb, hanem az, hogy valódi mesterek tanítanak itt, akik sokoldalúan törődnek tanítványaikkal. Az emberi, konstruktív légkört nem a korszerű épületek teszik, hanem az egymásra való kölcsönös odafigyelés, a megértés és a jó mester, aki a tudásánál is jobban fejleszt a személyiségével, annak gazdagságával, varázsával.

– Most már sok hallgatója van a Pázmánynak. 

– Valóban, mintegy nyolcezer hallgatónk van. De nem élünk a számok bűvöletében. Inkább legyen kisebb létszámú, de jobb minőséget produkálni tudó diákságunk. Nem szeretnénk tömegoktatást, nem a piacra termelünk. Amennyire lehetséges, a személyes kapcsolatok elmélyítésére törekszünk.

– Milyennek képzeli az egyetem következő harminc évét? 

– Nehéz ma jóslásokba bocsátkozni. Abban reménykedem, hogy az elkövetkező harminc évben egyetemünkön kialakul az a hagyomány (genius loci), ami érdemessé tesz majd bennünket arra, hogy a szakma odafigyeljen ránk, és az egyetemen tanulni vágyó – elsősorban katolikus – diákok éppen az értékeink miatt bennünket válasszanak. Abban is reménykedem, hogy az elkövetkező harminc évben erősíteni tudjuk egyetemünk katolikus identitását főleg olyan karok, intézetek létesítésével és működtetésével, melyekben erőteljesen jelen van egyrészt a keresztény értékrend – például a gazdaságtudományok terén –, másrészt a szent tudományok és az azokkal szoros kapcsolatban álló tudományok. Gondolok itt a keresztény filozófiára, a keresztény pedagógiára és pszichológiára, a bioetikára, az egyháztörténelemre, amint azt a Veritatis gaudium apostoli rendelkezés 70. cikkelye részletezi. A mintegy két éve alapított Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpontunk lehet ennek az építkezésnek az alapvetése.

Szerző: Baranyai Béla 

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2022. október 30-i számában jelent meg.