Küzdelem életünk sivatagában

A nagyböjti időszak a bűnbánat, az imádság, a böjt és a jó cselekedetek ideje. A szentmisék olvasmányai is erre készítenek föl bennünket. Az első vasárnap Jézus böjtjére és megkísértésére helyezi a hangsúlyt, és a hívő embert az ezekben való helytállásban segíti. Jézus úgy jelenik meg itt, mint az új Ádám, aki az első Ádámmal ellentétben nem bukik el, hanem ellenáll a kísértésnek. Ő egyben az új Izrael képviselője, aki a választott néppel ellentétben, mely negyven évig vándorolt a sivatagban, életét Isten kezébe helyezi, míg Izrael népe sokszor visszautasította Isten vezetését. Ahogy a választott népet Isten vezette ki Egyiptomból és vezette a sivatagon át az Ígéret földjére, úgy Jézust is a Lélek vezeti a pusztába, ahol a sátán megkísérti.

Mindhárom kísértés, amiről a vasárnapi evangéliumban hallunk, végső soron az Istenbe vetett bizalomról szól. Már az Ószövetségben olvassuk: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel.” (MTörv 6,4–5) Ez azt jelenti, hogy Izrael csak Istent szeretheti, és csak benne bízhat. Ellen kell állnia annak a kísértésnek, hogy „olyan legyen, mint az Isten” (Ter 3,5). Ez az emberiség állandóan visszatérő kísértése is, amely arra vonatkozik, hogy az ember majd mindent megold Isten nélkül, rá már nincs is szükség, az ember elég önmagának…

Háromszor kísérti meg Jézust a sátán, és mindig azzal, hogy használja ki a hatalmát, éljen vele saját javára. Elsőként úgy, hogy tegyen csodát, változtassa kenyérré a köveket; majd pedig hitének erejével Istent kényszerítse, hogy mentse meg, ha leveti magát a templom oromzatáról; végül pedig azzal, hogy rendelje alá magát a sátán hatalmának és erőszakos fellépésének. Jézus mindhárom kísértésnek ellenáll, mert nem önmagára tekint, hanem Isten van létezése középpontjában. Nem kérkedik erejével, és nem állítja hatalma szolgálatába.

A bennünket érő próbák és kísértések azt jelzik, hogy a küzdelem most bennünk folytatódik, életünk sivatagában zajlik, hiszen a jó és rossz határvonala nem valahol rajtunk kívül, hanem a szívünk mélyén húzódik. Újra és újra választanunk kell a jó és a rossz között, az élet és a halál között! Még ha gyakran gyengék vagyunk is, mindannyian belekapaszkodhatunk abba, aki kiállta a kísértést, és éppen azért jött el hozzánk, hogy megmentsen bennünket. Ezen a lelkünkben lévő küzdőtéren tehát nem vagyunk egyedül. Mivel a sátán valójában nem is ellenünk küzd, hanem Isten ellen ágál, minket csak az Isten elleni bosszúja eszközéül használ.

Nagy erőforrás számunkra ez a történet. Egyrészt jelzi, hogy Jézus valóban magára veszi emberségünk minden terhét, ismeri belső kétségeinket és kísértéseinket, mindezeket ő is átélte. Másrészt ez azt is jelzi, hogy a kísértés még nem jelenti a sátán győzelmét, mert Isten kegyelmével képesek vagyunk neki ellenállni. Ezért a kísértést nem szabad összetéveszteni a bűnnel. Aki azt kiállja, az jut el az új Ígéret földjére: Isten országába.

Ternyák Csaba érsek