Lackfi János: Újrakezdés

Lackfi János

Újrakezdés

A várakozás újrakezdés,
mindennap újra kezdesz várni,
jégkockákból majd felparázslik
egy pazar kastély, templom, bármi.

Már estére levét ereszti,
jégpalotád tócsába roskad,
reggelre helyén víz lötyög csak,
untalan nyoma vész a mostnak.

Ámde helyette újabb most jön,
mi jövő volt, az jelenné lesz,
építsd fel újra, tűzkockákból,
levegőből, csak élj, csak érezz!

Kúszol előre az időben,
szorongató, szűkülő járat,
benned növekszik a szorongás,
körül barlangi patak árad.

Van-e kiút kérlelhetetlen
várásunkból vagy lemorzsoljuk
a kiszabott pár börtönévet?
Szervezetünkbe füst meg por jut.

Kileheljük, belélegezzük
a létet, s várunk, de mivégre?
Csak dolgozunk, mint egy szivattyú?
Csak várjuk, mikor lesz már vége?

Hogyha nem lesz ünnep a várás,
félő, az ünnep sem lesz ünnep.
Fásít a meddő készülődés,
szú módjára kirág bennünket.

Tudok-e minden egyes kockát
gonddal illeszteni helyére,
értve, hogy kell az érlelődés,
kell a várás és kell a béke?

Hagyjam szívemben mozgolódni,
úgy fog majd végre megszületni.
A várakozás szertartás, és
nem a mindenre nyíló semmi.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

A vers nyomtatásban az Új Ember 2025. december 21–28-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.