László Csaba: A győri székesegyház

A ma látható templom legkorábbi, 12. századra datálható része az északi oldalon lévő, eredetileg kétszintes, kváderkő falazatú, egykor boltozatos, félköríves apszissal záródó sekrestye, ma északi mellékszentély. Az egyhajós templom szélessége a mai főhajóéval egyezett, nyugati kiterjedését ásatások hiányában nem ismerjük. A román kori székesegyház egykori faragványaiból ma két jelentős darabot ismerünk, egy 12. századi keresztelőmedence töredékét és egy 12. századi pillérfejezetet.

Az Árpád-kor utolsó évtizedeiben Győr vára többször szenvedett el ostromot melyek során – egy 1284-ben kelt oklevél szerint – a székesegyház súlyosan megrongálódott. A pusztulás mértékét, majd az újjáépítést oklevelek hiányában nem ismerjük.

A 14. század derekán az egyházmegyét közel negyven esztendőn át kormányozta Kálmán püspök (1337–1375), I. Károly király 1317-ben született fia. Az 1360-as években megkezdett átépítés során, a templomot nyugat felé több pillérközzel meghosszabbítva háromhajóssá bővítették. A munkálatok első szakaszában a déli hajófalhoz illesztve – a mai előcsarnok helyén eredetileg is volt bejárattól nyugatra – kezdték megépíteni az 1861 óta Szent Lászlóról elnevezett kápolnát, és ekkor készülhetett a magasabb boltozat az altemplom felett. Az évtizedekig tartó, gótikus bővítés során alakították ki a nyolcszög három oldalával záródó, magas, mérműves ablakokkal három oldalon áttört főszentélyt. A boltozott hajók közötti gótikus pilléreket, pillérkötegeket ma újkori pillérek foglalják magukba. A templom nyugati homlokzata előtti gótikus főbejáratát ásatások hozták felszínre. A kapu két oldalán emelkedett a 16. században elpusztult két torony. A székesegyház belső terében napjainkban csupán a Héderváry-kápolna utal a vélhetően 1460-ban, Salánky Ágoston püspök idejében befejezett gótikus átépítésre.

A 16. században a megújuló ostromok, majd a város közel négy esztendeig tartó török megszállása nem kímélte a katonaság által részben lefoglalt püspöki székesegyházat sem. Egy 1585-ben bekövetkezett villámcsapást, majd lőporrobbanást követően a boltozatok beszakadtak, elpusztultak gótikus tornyok, megsemmisült az oltárok többsége. A 17. század első évtizedeiben Naprági Demeter püspök kezdte meg a helyreállítást, majd Draskovich György püspök idejében – 1639-1649 között újraboltozták a tereket, felszámolták a középkori altemplomot – megkezdték az elpusztult középkori tornyok helyett, egy új torony felépítését. A következő évtizedekben folytatódott helyreállítási munkálatok során felépült a máig használatos sekrestye, új oltárok – 1747-ben már tizenhárom – kerültek a hajókba.

Az egyházmegyét 1743-tól negyven esztendőn át kormányzó Zichy Ferenc püspök személyéhez köthető a székesegyház mai belső képe, kialakítása. Az 1771-ben megkezdett, minden részletre kiterjedő belső felújítás során új oltárokat emeltek, új padok készültek, berendezték a kanonoki sekrestyét, a boltozatokat kifestették, az oldalfalakat, a középkori pilléreket műmárvány borításokkal fedték el. A munkálatokhoz a korszak kiemelkedő művészeit, Maulbertschtől, Hefelén át Molinarolóig, számos ismert és kevéssé ismert helyi mestert foglalkoztattak.

A 17. századi torony részben a templom körüli temető 1775-ben megkezdett felszámolása miatt a 19. század elejére megsüllyedt. Az 1802 és 1809 között, Tallher József kamarai építész tervei szerint végzett megerősítés során, a tornyot két oldalán egy-egy földszintes építménnyel támasztották meg. A további süllyedés, valamint az 1809-es kismegyeri csatát követően, a francia tüzérek többnapos ágyúzása miatt azonban néhány évtized múlva újabb megerősítésre volt szükség. A korábbi földszintes építményekre emeletet húzván a templom teljes szélességében hatalmas timpanonos oromfallal fogták egységbe a tornyot és a korábbi épületrészeket.

A templombelsőben Simor János püspök kormányzása idején Lippert József tervei alapján 1860-61-ben felújították, restaurálták a 15. század elején felszentelt Szentháromság-kápolnát. A kápolnát a felújítás után Szent László tiszteletére szentelték fel.

A 20. század elején, 1911-13-ban Aigner Sándor, majd Csányi Károly tervei szerint került sor a külső felújítására. A gótikus szentély falait neoromán félköríves szentélyzáródással köpenyezték, az északi apszis mintájára épített szentélyvégződést kapott a déli mellékhajó. A templomot a 17. század közepe óta fedő nyeregtetőt a főhajó falait megemelve megosztották, és bazilikális jellegű tetőszerkezetet alakítottak ki.

A templombelső jelentős átalakítását 1939 nyarán végezték. A korábbi kőburkolatot eltávolítva mozaiklap-burkolat került a kissé megváltoztatott padlóvonalú épületbe. A korábbi kriptákat felszámolták, a sírköveket eredeti helyükről kiemelték. A 18. századi padokat javításuk után az eredetitől eltérő elrendezésben helyezték vissza. A barokk boltozati falképek restaurálását több szakaszban végezték, 1952-54-ben a főhajóban, 1973-75-ben a déli mellékhajóban, 1977-79 között az északi mellékhajóban dolgoztak a restaurátorok.

A háború okozta károk, sérülések végső felszámolására az 1968-ban kezdett és 1972-ben befejezett külső felújítás során került sor. Ekkor került újjáépítésre a háborúban elpusztult klasszicista toronysisak, és állították vissza a 17. századi tetőformát. A felújítás részeként végezték el a Szent László-kápolna kutatását és műemléki helyreállítását.

A templom belső tere 2017-18-ban újult meg. A munkálatok során kicserélték a történetileg értéktelen mozaiklap padozatot, továbbá eltávolították a 19. századi stallumokat.

Maulbertsch és tanítványai által festett boltozati falképeinek restaurálását 2019-től végzik, előre láthatólag 2022. júniusi befejezéssel. Az egyházmegye kincstárának anyagaiból válogatott kiállítás, a Jaurinum – A győri székesegyház kincstára 2022 tavaszától ugyancsak a székesegyházon belül kap helyet.

Készült a GINOP-7.1.4-16-2016-00009. számú, „Konvent – Káptalandomb turisztikai attrakciófejlesztése” című projekt támogatásával.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír