Látás, érintés, hit

A mai hosszú evangéliumi szakasz nagyon gazdag képekben, szimbólumokban − a János evangéliumra jellemző „jelekben” −, történésekben; így a megközelítése, értelmezése is több nézőpontból lehetséges. Az egész történetben feltárul előttünk a hit útja, a megtérés lehetősége, Isten gyógyító érintése.

A vak ember gyógyulása szertartásszerű gesztusok által történik − sárral bekent szem, megmosdás −, míg más esetekben Jézus „egyszerűen” gyógyít, van, hogy mindenféle látványos gesztus és szinte szavak nélkül. Ebből számomra úgy tűnik, hogy

Jézus érzékeny arra, aki vele szemben áll, ott és úgy akarja érinteni az embert, ahol és amilyen módon az a leginkább „rá-szorul”, sőt ahogyan az a személy leginkább képes „érzékelni” és befogadni őt.

A vak ember kezdetben csak a látását nyeri vissza, majd a történések folyamán egyre mélyebben kezdi megérteni, hogy ki az, aki meggyógyította őt: előbb „az ember”, majd „próféta” és végül megérti, hogy Jézus az Úr, aki előtt le kell borulnia.

A nagyböjt arra hív bennünket, hogy nekünk is megnyíljon a szemünk, és tisztán lássuk az üdvösség útját. A mai evangéliumban ennek a gyógyulásnak, ennek a tisztánlátásnak három „feltétele”, lépése tárul elénk: Az első a Jézussal való találkozás. Tudatosítanom kell, hogy csak Jézustól kaphatom meg ezt a látást. Akarnom kell, vágynom kell a vele való találkozásra. A második Jézus érintése. Engem, téged is meg akar érinteni Jézus ott és úgy, ahogyan a leginkább szükségünk van rá; a szentségek által (szentgyónás és szentáldozás), a találkozásokban, mindennapjaink érintéseiben. A harmadik a hit az ember részéről. Ez a hit több mint elfogadás, sokkal inkább egy mozdulat, amely cselekedni akar Isten szándéka szerint.

Tegyük fel magunknak a kérdést:

Mi akadályozza a látásunkat? Mi hiányzik még „belőlünk”?

A találkozás, vagy Jézus érintése, vagy talán a tevékeny hit? A nagyböjti idő olyan lehetőség, amely mindhármat felkínálja számunkra megannyi úton-módon. Kérjünk Istentől bátorságot, vágyat és kitartást, hogy megengedjük és lehetővé tegyük Jézusnak, hogy jöjjön, szembesítsen és lépésről lépésre szabaddá tegyen! A hit nem csupán egy pillanatnyi döntés, hanem folyamat, út, melyen el kell indulnom, ki kell lépnem önmagamból, kockáztatnom kell, hogy, találkozva a határhelyzetekkel, megértsem, ki vagyok én, mi lakik bennem; és hogy megértsem, kicsoda Isten, aki teremtett, aki igent mondott a létemre és aki vágyik a velem való közösségre, akit Úrnak szólíthatok és aki előtt le kell borulnom.

Szerző: Kisiván Csaba

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír