Leendő áldoztatóknak tartottak képzést a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

Hazai – 2025. január 28., kedd | 9:47

A pasztorális helynökség január 21-én tartotta azoknak az áldoztatóknak a felkészítését, akiket a plébánosuk kiválasztott erre a szolgálatra.

Az egyházmegye plébánosai számára nagy segítséget jelent, hogy számíthatnak olyan aktív hívekre, akik elkötelezett szolgálatukkal is részt vesznek a szentmiséken. Ezen a felkészítésen szegedi, algyői, hódmezővásárhelyi és orosházi munkatársak vettek részt.

Azon túl, hogy ismerkedtek egymással és röviden visszatekinthettek arra az útra, ami elvezetett odáig, hogy áldoztatók legyenek, egészen gyakorlati útmutatást kaptak Kondé Lajos pasztorális helynöktől arra, hogy méltón végezzék az áldoztatást. Miután a felkészítés után a püspökségről megkapják az engedélyt, saját plébániájukon a liturgiában és a betegágyak mellett is az Eukarisztia kiszolgáltatói lesznek.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria