Legeza László: Rágalmak és valóság

Legeza László kutatásaiból kiderült: nagyjából mindenki ugyanazokat a vádakat sorolja fel: sötét középkor, keresztes háborúk, inkvizíció, cölibátus, pedofília, politizálás. A vádak többsége igaztalan, de nem mind, mert tagadhatatlan, hogy „mi emberek az Egyházban is követtünk el bűnöket a történelem során”.

Az Egyház és tudomány viszonyát elemezve a szerző megállapítja: a Katolikus Egyházat a legtöbb kritika, elmarasztalás vagy támadás – különösen az ún. „felvilágosodás” korától – a tudományokkal való kapcsolata miatt érte. Az Egyház ellen megfogalmazott vádak között ma is első helyen áll, hogy a középkorban a tudományok eredményeit szándékosan elhallgatta a nép előtt, és ma is akadályt állít a tudományok fejlődése elé. Ezzel szemben tény, hogy az Egyház mindig kiemelt érdeklődéssel figyelte, sokszor művelte és tanította a természettudományokat mint az Isten által teremtett világot. Ma már kimondhatjuk, hogy a természettudomány összhangban van a Szentírás tanításával. Mára az is bebizonyosodott, hogy természettudományos alapon sohasem lehet bebizonyítani Isten létét. „De az ellenkezőjét sem!”

Az élet keletkezését kutató elméleteket vizsgálva Legeza László kiemeli: a világot – benne az összes szervetlen és szerves anyaggal, energiával – Isten teremtette az akaratát megvalósító szavával, az Igével. A teremtéssel az volt a célja, hogy a saját képére ugyancsak általa teremtett emberi léleknek anyagi testet biztosítson, azt elhelyezze az időben, lehetőséget adva így az embernek élni szabadságával, szabadon dönteni életvitele, végső soron sorsa, üdvözülése fölött. „Isten a kinyilatkoztatásai, de főként megtestesülése által megtanította az emberiséget arra, hogy életének célja az üdvözülése, és arra is, hogy azt milyen úton érheti el: alapvetően szeretettel.” A döntés jogát azonban meghagyta nekünk.

A keresztes hadjáratokról a kötet írója kifejti: azok motivációja szűkebb értelemben a szentföldi zarándoklatok biztonságának visszaállítása, tágabban értelmezve pedig az iszlám terjeszkedésének akadályozása, ezzel a keresztény Európa lakossága életének, értékeinek és kultúrájának védelme volt.

Az inkvizícióval kapcsolatban Legeza László rámutat: az inkvizíció mint jogi intézmény az Egyház tanításának védelmében jött létre, tevékenysége az eretnekség elleni küzdelem volt. Országonként az államhatalommal karöltve, a korabeli törvénykezési módoknak megfelelően működött, néhol enyhébben, mint az állami bíróságok, máshol szigorúbban, néha túlkapásokkal. Az inkvizíciót III. Pál pápa 1542-ben hivatalosan beszüntette, ennek ellenére egyes országok vezetői tovább éltették, kizárólag hatalmi vagy nemzetpolitikai céljaik elérése érdekében.

A Katolikus Egyház állítólagos „fényűző” életével kapcsolatos vádakat illetően a szerző leszögezi: az Egyház kétezer éve változatlanul a szegények egyháza, hiszen mindig is Jézus Krisztus tanítását, az evangéliumot hirdette. Fejlődése során, amikor már az egyházi munka főállású papokat igényelt, szükség lett gazdasági tevékenység végzésére is, de sohasem a tőke felhalmozása, hanem a megélhetés volt a cél. Sajnos előfordultak túlkapások, különösen az Egyházi Állam fennállásának évszázadai alatt, hiszen egy állam fenntartásában meghatározó a gazdaság szerepe. Az Egyházi Állam nem evangéliumi alapon keletkezett, hanem történelmi szükségletből. Előnyeit és hátrányait tekintve a szerepét ma nehéz megítélni, de azt biztosan állíthatjuk, hogy napjainkban már nincs rá szükség. A búcsúcédulákat illetően Legeza László megállapítja: azok árusítása a középkorban hiba volt.

Az Egyház és politika sokat vitatott kapcsolatát elemezve a kötet írója kifejti: a hit magánügy, minden ember személyes joga eldönteni, hogy hisz Istenben vagy sem, de a vallás nem magánügy. A hívő ember is közösségben, társadalomban él, ahol joga van hitének gyakorlására, megvallására, s a hite miatt semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érheti. Minden embernek, így a hívőnek is joga van a politizálásra, sőt ajánlott is, de megőrizve hite erkölcsiségét. A katolikus papok számára az Egyház nem tiltja, de nem is tanácsolja, hogy politikai párt tagjaként foglaljanak állást, ugyanakkor elvárás feléjük irányt mutatni a hívőknek, értékelni egyes politikai irányzatokat, a politikusok cselekedeteit.

A cölibátus, pedofília kérdéskörét érintve Legeza László rámutat: a Katolikus Egyház bírálatát a papi nőtlenség miatt általában a „kívülállók” fogalmazzák meg. A papság olyan hivatás, amely teljes embert igényel. A nőtlen családi állapot mind a pap, mind az Egyház felé kötelezettségekkel jár, melyek vállalásának eldöntése a pap és az Egyház dolga. Ami pedig a pedofíliát illeti: a katolikus papság körében kisebb a szexuális aberráltság gyakorisága, mint más foglalkozási területeken. A pedofíliát a Szentszék ma már nem tussolja el, hanem szigorúan fellép ellene. A „zéró tolerancia” elvének bevezetése óta a katolikus papságot érintő pedofil ügyek száma lényegesen lecsökkent.

A kötet szerzője nem szeretne senkit sem meggyőzni, hívővé tenni, de minden hívőt és hitetlent tisztel annyira, hogy meg szeretne védeni „az egyesek által szándékosan terjesztett hamis, eltorzított rágalmak elfogadásától”, hogy mindenki „valós információk alapján, valóban szabadon dönthessen az életéről, adjon személyes választ az élet nagy kérdéseire”. Legeza Lászlónak ezzel a könyvével sikerült ezt a célját megvalósítania.

Legeza László: Rágalmak és valóság
Ecclesia Szövetkezet, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír