A Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény immár két épületben tudja fogadni és ellátni azokat a nevelésbe vett kiskorúakat vagy utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtteket, akik kiskorúságuk vagy utógondozói ellátásuk idején várják születendő gyermeküket és adnak életet kisbabájuknak.
A már korábban meglévő nyíregyháza-nyírszőlősi ház mellett 2025 januárjában nyitotta meg kapuit Nyírgyulajban az új Születések háza, amely
napi 24 órában teljes ellátással segíti és támogatja ezeket a fiatalokat.
Öt szobában öt édesanya élhet itt gyermekével. „A Születések háza lehetőséget ad számukra, hogy anya és gyermeke között ne szakadjon meg a szeretetkapcsolat és a kötődés. A közös gondozási helynek köszönhetően a fiatal anyák kiteljesedhetnek szülői szerepükben, a gyermekeik pedig megkapva a mindennél fontosabb anyai kötődést sokkal egészségesebben indulhatnak el gyermekkoruk kezdetén” – hangzott el a ház átadóünnepségén.
A nyírgyulaji görögkatolikus parókia tulajdonát képező épületben az államosítást követően iskola működött szolgálati lakással 1989-ig. Majd 1993-tól – az Egyházhoz való visszakerülésével – kihasználatlanul állt. A terveknek megfelelően anyaotthonná akkor tudott válni, amikor a teljes külső-belső felújítás és a célnak megfelelő átalakítás megtörtént, melynek anyagi költségeit a görögkatolikus egyház saját forrásaiból fedezte.
A munkálatokról részletesen ITT olvashatnak.
A külső környezet biztosítja a szülők és gyermekeik számára a mozgás és pihenés biztonságos lehetőségét a közösségi térrel, tágas konyhával és étkezővel; emellett van egy nevelői szoba is. Az ellátásban csecsemő- és kisgyermekgondozói végzettségű szakemberek állnak rendelkezésre, valamint folyamatosan elérhető a szakmai egység pszichológusa, fejlesztőpedagógusa is.
Az anyaotthon kialakítására annál is inkább szükség mutatkozott, hiszen hetente hozzávetőlegesen negyven gyermeknek keresnek gondozási helyet az intézménynél, közülük egyre többen kismamák – mondta el Nagyné Loránt Andrea Katalin, a szakmai egység vezetője.
Az elmúlt napokban ketten költöztek be a nyírgyulaji Születések házába, az egyik lány ikerbabákat vár.
Január 7-én az átadó- és épületmegáldó ünnepségen a szertartást Gánicz Endre Sándor főhelynök vezette, aki Halinda Gyula ökonómussal, valamint Kabály János nyírgyulaji parókussal együtt végezte a szentelést.
A főhelynök beszédében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a közelmúltban Ferenc pápa megnyitotta a jubileumi szentévet „A remény nem csal meg” mottóval, így a katolikus közösségek tagjai a remény zarándokaivá váltak. „A Szentatya arra emlékeztet minket, hogy ebben a háborútól, erőszaktól, haragtól felzaklatott világban a remény ajándékának milyen nagy szerepe van. Ebben az esztendőben minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy az Isten szeretetéből kiindulva, arra alapozva éljük meg a reményt. A remény mindig áldozattal kezdődik és szeretetben teljesedik ki” – magyarázta Gánicz Endre.
A szentév megnyitásának szimbolikus cselekedetével, a kapuk megnyitásával arra hívattunk, hogy megnyissuk mi is a szívünk ajtaját. Sokféle reménye van az embernek – tudatosította a főhelynök. „A Születések házában élők reménye az, hogy olyan környezetben élhetnek, amely egy közösségnek, az Egyháznak a szeretetén belül biztosítja az anya és a gyermek szeretetkapcsolatát.”
Olyan életet remélhetnek azok, akik idekerülnek, amely biztosítja számukra azt, ami minden embernek alapvetően kijárna. Ezért ez egy közösségi remény is.”
„Az isteni szeretet aktivitásra hív bennünket: nem elég szívünk legmélyén hordozni az Isten szeretetét. Ezt mindig tettekben is meg kell valósítanunk. Szeretetcselekedeteinket gyakorolni pedig napi feladatunk” – mondta Gánicz Endre.
Erre emlékeztetett az az ajándék is, amelyet Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök küldött Agárdy Erzsébet lakásotthon-vezetőnek, s melyet Endre atya adott át.
Az ünnepi köszöntők sorát Becsei György, Nyírgyulaj község polgármestere kezdte, aki kifejezte örömét, hogy a kétezer fős nyírségi település szociális hálója ilyen új egységgel bővülhetett. Simon Miklós országgyűlési képviselő arról az új lehetőségről beszélt, amelyet a Születések házába érkezők kapnak.
Ma azt ünnepeljük, hogy gazdagodik a gyermekvédelem világa – kezdte beszédét Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. A házzal újabb lehetőség nyílt, hogy intézményi keretek között fiatal életeket a megfelelő mederbe próbáljunk terelni. Kiemelte ebben a Nyíregyházi Egyházmegye szerepvállalását, s azt az együttműködést, amellyel a gyermekvédelem sikeres lehet. A beruházást, az épület felújítását és kialakítását ugyanis az egyházmegye vállalta magára, a működtetéshez pedig az állam nyújt anyagi hátteret. Az államtitkár megköszönte a munkatársaknak a szolgálatot, hogy nehéz és krízishelyzetben lévő fiataloknak segítenek.
Az ünnepségen a nyírbátori és a baktalórántházai lakásotthonokban élő gyermekek adtak zenei műsort.
A vendégek között foglalt helyet Szabó Tamás pasztorális helynök; Bodnár-Szabó Ildikó, a szociális iroda vezetője; a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának munkatársai; Erdei Sándor, a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény vezetője és a kivitelezők, Sarkadi Tibor és Sarkadi Zoltán.
„Legyen ez a ház sziget: a szeretet, gondoskodás és a biztonság szigete, ahová öröm hazatérni, ahol finom húslevesillat van vasárnaponként, ahol mindenki azt érzi, hogy értékes, fontos, feltétel nélkül szeretik és elfogadják” – fogalmazódott meg a rendezvény zárszavaként.
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria