Napjainkban sokan tapasztaljuk, hogy a világ elvárásai már olyan mértékben behatoltak egyes katolikus otthonokba is, hogy azok alig különböznek más otthonoktól. Ezért igazi csodákra van szükség fiataljaink és családjaink szentségének helyreállításához – szól a felhívás. – Jézus és a Szent Szűz azt ígérik a világszerte elterjedt Szeretetláng-üzenetekben – melyek részben az albertfalvi Szent Mihály-templomhoz kötődnek –, hogyha teljesen eggyé akarunk válni Jézussal, és befogadjuk a szívünkbe Szűz Mária anyai szeretetét, akkor olyan kegyelmi hatás részesei lehetünk, mely által fiataljaink bensőleg megújulnak, és családjaink mintegy szentéllyé válnak, ahol a lelkek mélyén valódi csodák történnek.
Az imaestet szervező közösségek ezért különösen várják azokat a fiatalokat, akik késztetést éreznek szívükben, hogy szentek legyenek ebben a cseppet sem könnyű világban. Ugyanígy hívják a jegyeseket és együtt járó párokat, akik áldást, erőt szeretnének kapni az Úrtól kapcsolatukra; a házaspárokat, akikben él a vágy, hogy családjuk valóban „szentély” legyen; és azokat, akiknek szükségük van az imádás és a közbenjáró ima ereje által az Úr csodatetteire, mert nap mint nap emberileg megoldhatatlan nehézségekkel szembesülnek. Végül várnak mindenkit, akik szívügyüknek tekintik, hogy az Úr színe előtt élő hittel és reménységgel könyörögjenek szent magyar fiatalokért és szent magyar családokért.
Az imaest programja:
18.00: Fábry Kornél püspök tanítása korunk kihívásairól és a kiút lehetőségeiről
18.30: dicsőítő, engesztelő, könyörgő szentségimádás; ezalatt a templom elkülönített részein közbenjáró imaszolgálat várja azokat, akik ennek szükségét érzik
19.20: küldetésadás, szentségi áldás
Bővebb információ a szeretetlang.hu oldalon, illetve a zsriszterer@gmail.com e-mail-címen kapható.
Forrás és fotó: Szeretetláng Mozgalom
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

