Legyen a vendégem! – Emlékest az Urániában Rátonyi Róbert születésének 100. évfordulóján

Tizennyolc éven át nagyjából kéthetente bejött a kézirataival a Ludas Matyi című szatirikus hetilap szerkesztőségébe, az akkori munkahelyemre. Ismerkedésünk és a rendszeres, hosszabb beszélgetéseink akkoriban kezdődtek. Eleinte arra volt kíváncsi, hogy mit csinálok éppen, hogyan készül a hetilap, később aztán mindenféléről beszélgettünk, mondhatom, majdnem két évtizeden át. Szóba került a pályakezdése, mesélt a zenés-táncos és a prózai szerepléseiről, külföldi vendégfellépéseiről. Egy alkalommal megkérdeztem tőle, hogy mi tetszett neki a legjobban a világon. Azt válaszolta, Sydney, szerinte az a földkerekség legszebb városa. Mint mondta, azért is jelentett nagy élményt számára, mert ott találkozott Roger Moore-ral egy filmes összejövetelen.

Kedves, mosolygós arca, a szűkebb és tágabb környezetében is mindenkire odafigyelő, jókedvet sugárzó egyénisége sokaknak hiányzik, sajnos már harminc éve nincs közöttünk. Latabár Kálmán mellett ő is az operett igazi „nagyágyúja” volt, ahogyan mondani szokás. De korántsem csak a színpadon szerepelt. Újságokba is írt. Többek között a Ludas Matyiba kis történeteket Zsöllye címmel, a Fülesbe pedig egész oldalas interjúkat készített. Később prózai szerepeket kapott a Thália Színházban, ahová átszerződött a sikeres operettszínházi évtizedei után; ott is megállta a helyét. Kazimir Károly, a színház akkori igazgatója nem éppen könnyű darabokat állított színpadra a hetvenes évek végén: például a Kalevalát, a Rámájanát, a Gilgames-eposzt – ezekben sikerrel játszott Rátonyi is. Ám saját bevallása szerint az első éve nagyon nehéz volt a prózai színházban az operett után.

Sokszor szerepelt a tévében, a rádióban is. Az akkori szilveszteri műsorokban éveken át konferanszié volt, a hétfői rádiókabarékban is gyakran megfordult. Bohózatokban és egyszerűnek tűnő humoros jelenetekben is számtalanszor láthattuk, s akkor még nem beszéltünk a rengeteg szinkronmunkájáról, vidéki és külföldi vendégszerepléseiről, rendezéseiről. A Ludas szerkesztősége a Gyulai Pál utca 14. szám alatti épület első emeletén volt. Onnan tudtuk, hogy Rátonyi jön felfelé a lépcsőn, hogy a kis fekete uszkárja mindig hamarabb felért, mint ő, bejött a szobánkba, s hangos vakkantásokkal előre jelezte gazdája érkezését. Rátonyi persze magával hozta a legújabb kéziratát, és bement Árkus Józsefhez, Mikes Györgyhöz, a Ludas vezető szerkesztőihez. De soha el nem mulasztotta volna, hogy hozzám is benézzen a tördelői szobába, ahol az újság ténylegesen készült. Mindig volt egy-két kedves szava, még akkor is, amikor sietett. Legalább tíz, saját kezűleg írt karácsonyi üdvözletet kaptam tőle, amit a hetvenes-nyolcvanas években küldött nekem.

Születésének 100. évfordulójára a csákvári Rátonyi Róbert Színház emlékestet rendezett a népszerű táncos-komikusnak. Zsúfolásig megtelt az Uránia Nemzeti Filmszínház, amely nemcsak mozi, hanem színházi előadások megtartására is kiválóan alkalmas. A pénztárban még este hét óra után is sorba álltak jegyért az emberek. A műsor házigazdája Peller Károly színművész volt, ő fogadta a fellépő vendégeket a színpadon. Jobb oldalt, egy állólámpa mellett két fotelt helyeztek el, itt ülhettek le a meghívottak, a bal oldalon pedig ifjabb Rátonyi Róbert és zenekara játszott.

Az első vendég Rátonyi Hajni volt, a színészlegenda lánya. Kezében virágcsokorral érkezett, amely, mint kiderült, 1954-ből való, abból a híres Csárdáskirálynő-előadásból, amit annak idején Szinetár Miklós rendezett. „Nagyon különleges virág ez, a Jaj, cica című szám alatt édesapám ezt osztogatta a hat cicalánynak. Nagyon ragaszkodott ehhez a csokorhoz, soha nem engedte, hogy lecseréljék. Több mint ezerszer játszotta el a szerepet ezzel a virággal, ami egy évvel idősebb, mint én, úgyhogy nem éppen mai darab” – mesélte többek között Rátonyi Hajni. Arra a kérdésre, hogy milyen apuka volt Rátonyi, így válaszolt: „Nagyon jó apa volt, egyáltalán nem szigorú, az anyu reszortja volt. Néha anyu elé vitte az ügyet: »Na jó, most már csinálj valamit, én nem bírok velük!« – mondta ilyenkor. De az az igazság, hogy apu legfeljebb tíz percig bírta komoly arccal. Persze »osztotta az észt« nekünk, ám rövidesen elnevette magát. Általában nagyon elfoglalt volt, de a hétvégéket együtt töltöttük, és minden nyáron egy hónapot a családdal nyaralt. Amikor felnőttem, rendszeresen voltak nagy beszélgetéseink, imádtam ezeket, és a mai napig nagyon hiányoznak. Elég korán elkerültem otthonról, de telefonon mindig beszéltünk, vagy bementem hozzá a Fészek Klubba előadás után, és akkor éjjel kettőig-háromig beszélgettünk. Soha semmihez nem volt fáradt, bármivel fordulhattunk hozzá. Nagyon jó tanácsokat tudott adni.”

Az Urániában az este folyamán hamar kiderült, hogy szerencsére sokan élnek még azok küzül, akik személyesen is ismerték Rátonyit, s most visszaemlékezhettek a vele való találkozásra. Időnként ifjabb Rátonyi Róbert és zenekara játszott, máskor filmfelvételeket láthattunk a vetítővásznon – például részleteket a Csárdáskirálynőből, amelyben Rátonyi az egyik főszerepet, Bóni grófot alakította, s mellette még számos más filmbejátszás is sorra került. Hajni már kislány kora óta fellépett apjával a színpadon, s egy tévés alakításukat is élvezhettük az est folyamán egy rövidke filmen. Később elkísérte apját több hónapig tartó külföldi útjaira is. Az Amerikában és Ausztráliában, emigrációban élő magyaroknak szívmelengető érzés volt látni és hallani az óhazából érkező népszerű színészt és kislányát. Ahogy Hajni említette a beszélgetés során, nem túlzás azt állítani, hogy abban az időben szinte az egész világot bejárták.

A változatosság fontos szempont egy ilyen hosszú est programjának összeállításakor. A műsort nagyszerű érzékkel szerkesztették meg, mindig történt valami a színpadon. A csákvári Rátonyi Róbert Színház művészei részleteket adtak elő azokból az operettekből, amelyekben Rátonyi játszott egykor. Peller Károly időnként részleteket olvasott fel a legendás táncos-komikus életrajzából, majd érkezett valaki, aki a Rátonyihoz fűződő személyes emlékeit megosztotta a jelenlévőkkel. A sokféleségben mindvégig sikerült megtartani egyfajta arányosságot, s a zene, a visszaemlékezés, az operettrészletek, az életrajztöredékek mind-mind hozzájárultak a csoda szép Uránia Filmszínház műsorának sikeréhez.

„Mire az érettségit letette, a szülei is belátták, Rátonyi Róbertet nem lehet eltéríteni attól, hogy a színészet rögös útjára lépjen. Bár első próbálkozásai a szakmát illetően kudarcot vallottak: a Színművészeti Akadémián és az Országos Színészegyesület Iskolájában is inkább a pék szakmát javasolták neki. Így a kor népszerű színésztanodájába, Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába előrelátóan már egy kosár zsemlével jelentkezett. Persze nem ezen, hanem kivételes tehetségén múlott, amit Kálmán bácsi azonnal felfedezett, hogy rögtön fölvették. Shakespeare-, Molière-, Katona-, Madách-műveken és Rózsahegyi zseniális pedagógiáján nevelkedett. Az öreg tanárnak mindösszesen két jóslata nem vált be Rátonyival kapcsolatban. Azt mondta neki: »Egyszer Hamletet fog játszani.« És azt, hogy a parodizálást és a komédiázást érdemes elkerülnie egész életében” – hallhattuk Rátonyi életrajzának figyelemre méltó részleteit Peller Károlytól.

Az est vendégei közül Galambos Erzsi elmesélte, milyen volt az első találkozása Rátonyival, s – ami még ennél is érdekesebb – hogy mit tanult tőle a közös munka során: „A próbákra készülve kérdeztem tőle egyszer: tudod a szöveget? – Dehogy tudom! – mondta. Persze nem sokkal később, amikor együtt próbáltuk a Mayát, kiderült, hogy Robi kívülről tudja a darabot. – Átvertél – mondtam neki. Ő pedig azt felelte: – Tanuld meg te is, mert akkor az első emlékpróbán már sokkal könnyebb játszani, a rendezői instrukciókat figyelembe venni. – Hát bizony, nagyon igaza volt.”

Rengeteg szerepet, lehetőséget kapott, a nagy áttörést mégis a Csárdáskirálynő Bóni grófja hozta meg számára. Az operett, a magyar színház és Rátonyi Róbert életének történetében is megkerülhetetlen ez a darab, amelynek akkori rendezője, Szinetár Miklós is ott volt az Urániában. Idős kora ellenére jókedvűen és sok humorral emlékezett a Rátonyival való közös munkájukra. A beszélgetések között megnézhettük a kivetítőn Rátonyi leghíresebb és legnépszerűbb számát, a Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád kezdetű betétdalt is, amit talán senki sem tudott nála jobban előadni. A színházban az első sorban ott ült egy hölgy, akiről kiderült, annak idején egyike volt a darabbeli hat cicalánynak – nagy tapsot kapott a közönségtől. A meghívott vendégek között volt Benkő Péter, Heller Tamás és Nemlaha György is.

Csákvár díszpolgára, Teremi Trixi, a Rátonyi Róbert Színház művésznője, igazgatója és az Urániában rendezett emlékműsor kezdeményezője. Ő így emlékezett vissza arra, amikor életében először látta Rátonyi Róbertet. „Hét-nyolc éves lehettem, a tévében ment a Szinetár tanár úr rendezte Csárdáskirálynő. A szüleimmel néztem, és egyszer csak azt kérdeztem: Ki ez az aranyos bácsi? Fogalmam nem volt, ki ő, de egy pillanat alatt magával ragadott a személyisége, a mosolya. Így kacsintani az életben senki sem tud. Sajnos én nem találkoztam vele személyesen.”

Peller Károly, az est házigazdája azt kérdezte Teremi Trixitől: „Kinek jut eszébe színházat alapítani ezekben a nehéz időkben?” A művésznő pedig így felelt: „Annyiféle tapasztalatot szereztem a kilencvenes évek elejétől, hogy 2017-ben úgy gondoltam, saját társulatot szervezek. Már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy Rátonyi Róbert Színház lesz a nevünk. Nemcsak azért, mert Rátonyi a személyes kedvencem volt, hanem mert tetszett az a sokféle alkotótevékenység, amit egész életében művelt. Persze tudom, hogy ez nagyon nagy vállalás.”

A két óránál valamivel hosszabb műsor végén a házigazda így zárta az estet: „Robi bácsi nem szeretné, hogy szomorúan búcsúzzunk, úgyhogy hallgassuk meg a Csárdáskirálynőből azt a számot, amit ő is nagyon szeretett, a Hajmási Pétert.” Így ért véget ez a nagyszerű este az Uránia Nemzeti Filmszínházban. 

„Szeretettel köszöntöm a megjelenteket, az ifjakat és a kicsit idősebbeket, köszöntöm a nézőket a képernyő előtt, a muzsikakedvelőket, mindenekelőtt. Legyen a vendégem, legyen a vendégem, legyen a vendégem, ezt kérem én…” – énekelte annak idején a jól ismert sorokat Rátonyi Róbert a Buda Penta Hotelben, ahonnan a televízió is mindig közvetítette a Legyen a vendégem! című, sokak által kedvelt műsorát.

Szerző: Mészáros Ákos

Fotó: Mészáros Ákos; Fortepan; Rátonyi Róbert Színház

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. április 23-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.