Legyetek azonnal szentek! – Palermo elbúcsúzott a szent életű Biagio testvértől

Éppen azokban a napokban búcsúztatták a szicíliai városnak ezt a szent életű emberét, amikor Palermo tudomást szerzett a hírhedt maffiavezér, Messina Denaro letartóztatásáról. A gyilkos, sokak életét megkeserítő bűnözőnek éppen az ellenpontja az önmagát másokért odaadó ember, akit tömegek szerettek, búcsúztattak.

Január 16-án, hétfőn Palermo utcáin tömegek kísérték körmenetben a világi misszionárius földi maradványait. A Biagio testvér koporsóját kísérő menet este 7 órakor indult el a Decollati úton található templomtól, a misszió székhelyétől, ahol csütörtöktől, a halála napjától kezdve naponta legalább ötezren rótták le kegyeletüket. Fáklyás menet kísérte az egyszerű fakoporsót a Santa Maria Assunta-székesegyházba, ahol 9 órakor kezdődött és éjfélig tartott az imavirrasztás.

Corrado Lorefice palermói érsek beszédében anekdotákat idézett fel a világi szerzetesről. Felelevenítette a pápa látogatását a városban: „2018. szeptember 15-én Ferenc pápa Palermóban úgy döntött, hogy nem lép be egyetlen palotába sem, nem lép be az önkormányzati, a tartományi székhelyül szolgáló palotákba, és nem lép be az érseki palotába sem. Úgy döntött, hogy városunk utcáit járja be, és a Decollati útra megy enni, arra a helyre, ahol az elmúlt napokban Biagio holtteste körül gyűltünk össze. A pápa úgy döntött, hogy »átéli« Palermót a Biagio és missziós közössége által megvalósított konkrét jelek segítségével, a gondozottakkal, gyerekekkel és önkéntesekkel együtt… Mindkettőjük, a pápa és Biagio Conte is csodálta Assisi Szent Ferencet, aki mások szolgája volt; mindketten azt mondják nekünk, hogy

az egyetlen út, ami előttünk áll: komolyan kell vennünk az Urat, ahogy Szent Ferenc tette, és ha komolyan vesszük őt, nagy dolgok történnek (….).

Biagio számára nem létezett város Isten nélkül, család, emberek bármilyen közössége Isten nélkül. Számára Isten nem absztrakció volt, hanem minden ember, a kicsinyek, a sebezhetők mindegyikének arcában találkozott vele. Biagio megértette, hogy Istent fel kell ismernünk magunk között, különösen az eltorzult arcokban. Biagiót 1963. október 13-án keresztelték meg ebben a székesegyházban, és tudják, miért fontos ezt tudni? Mert ami Biagióval történt, azt mindannyian magunkban hordozzuk mint az élet magvát. Biagio cselekvéssé, konkréttá tette az Úrba vetett hitét; Biagio szándékosan tette magát szegénnyé, semmije sem maradt, mégis sikerült elérnie mindazt, ami most a szemünk előtt áll. Ezekben a napokban Biagio valami nagyon egyértelmű dolgot mond nekünk: »Legyetek szentek most« mindannyian, mert mindannyian meg vagyunk keresztelve, mert mindegyikünk megteheti azt, amit Biagio tett.”

Január 17-én délelőtt a palermói székesegyházban zajlott Biagio Conte temetési szertartása, amely a remény ünnepe volt. A reményé, mert egy olyan embertől búcsúztak, aki egész életét annak szentelte, hogy jelenvalóvá tegye Isten jóságát. Láthatóvá vált, mennyire szerette az egész város ezt a csuhában és szandálban járó alakot, világi szerzetest. Hatalmas tömeg volt jelen a búcsúztatásán ennek az embernek, aki az utolsók, a társadalom számkivetettjeinek barátja volt.

Lorefice érsek beszédében kiemelte: „Látjuk benne azt a bizonyosságot, amelyről szeretnénk, hogy a mi bizonyosságunk is legyen, minden jóakaratú emberé. Volt a lényében egy olyan kedvesség, ami valahonnan máshonnan jött, életerő, amelynek forrásai egy láthatatlan térben eredtek. Biagio testvér ezért volt tele élettel, még a legvégén is, a keresztjévé vált betegágyon.”

„Az olaszországi egyház nevében mély részvétemet fejezem ki önöknek, a Remény és Szeretet Missziója nagy családjának, az egyházi közösségnek és Palermo városának Biagio Conte testvérünk halála miatt, aki szenvedélyesen szerette Krisztust, akinek üzenete prófécia marad a mai világ számára” – ezekkel a szavakkal búcsúzott üzenetében az Olasz Püspöki Konferencia elnöke, Matteo Zuppi bíboros. „Egy olyan társadalomban, amelyben az egyéni boldogságot keressük, Biagio testvér arra emlékeztet bennünket, hogy

az igazi boldogságot a felebarátainkra, különösen a szegényekre, a kiselejtezettekre fordított idő adja.

A legkisebbek iránti szeretete; a megoldások állandó keresése annak érdekében, hogy soha ne szokjunk hozzá a szegénység botrányához és a szegények szenvedéséhez; a szegények intelligens és nagylelkű befogadása olyan értékes örökség, amelyet őrizni és folytatni kell, nemcsak Palermóban, hanem az egész országban. Mindannyian testvérek” – folytatódott Zuppi bíboros üzenete.

Egy pap, Giuseppe Vitrano, aki a világi misszionárius útitársa volt a missziójában, a kemény munkával és áldozatokkal teli útra emlékezett, elmesélte, milyen kezdeményeseket hozott létre Biagio testvér az első években, miután a hosszú assisi zarándoklatáról visszatért Palermóba.

Pino atya – ezen a néven ismeri mindenki ezt a kis termetű, szakállas papot, szalézi szerzetest – évtizedek óta Biagio testvér mellett volt a palermói küldetésében. A Vatikáni Rádiónak elmondta, hogy sokkhatásként érte az első találkozás az akkor még fiatal fiúval, aki egész lényével képviselte az evangéliumot. A központi pályaudvaron látta meg, nem ismerte még, de azonnal megrendítette, milyen mély evangéliumi szavakkal fordul egy hajléktalan felé. Egy részeg, tunéziai származású ember volt, aki a tányérral együtt a földre dobta a tésztát, amit vittek neki. Aki ott volt körülötte, mindenki haraggal fordult felé, de Biagio így szólt: „»Állj, ne bántsátok. Rosszat tett, de nem szabad a rosszat rosszal viszonoznunk.« Erőteljes, magabiztos hangon szólt, tekintélyt sugárzott, mindenki odafigyelt rá. Pedig még fiatal volt, farmert viselt, a fején egy pulóver ujjából készült sapka volt, és egy pásztorbot a kezében. Ezt gondoltam: »Nézd, egy világi ember, és képes így kezelni ezt a helyzetet, ennyire evangéliumi szavakkal élni.« Ha visszagondolok, én jól leszidtam volna azt a férfit, hogy elgondolkodjon. Megbuktam mint pap, bár még fiatal voltam. Ez a jelenet adta meg az alapot ahhoz, hogy Biagióban valami különlegeset, valami rendkívülit lássak.”

Biagio Conte földi maradványai a Via Decollati úton található templomban, a misszió székhelyén nyugszanak. Azon a helyen, ahol így mindig ott vannak mellette a legutolsók, akikről gondoskodik a misszió.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Avvenire; Vatican News; Palermói Főegyházmegye/Facebook

Fotó: Palermói Főegyházmegye/Facebook

Magyar Kurír