Legyőzte a közömbösség kultúráját – Silvio Galli szalézi papra emlékeztek az itáliai Chiariban

Pénteken, június 9-én Pierluigi Cameroni atya, a Szalézi Család szenttéavatási ügyeinek posztulátora vezetett szentségimádást, amelyen a Gulli együttes látott el zenei szolgálatot.

Másnap a „Ha ismernéd Isten ajándékát” – Nyolc nézőpont Isten szolgája Silvio Galli életének misztériumáról című könyvet mutatták be, amelyről Clara Camplani újságíró, Cameroni atya és Rossano Gaboardi atya folytatott beszélgetést.

Június 11-én, vasárnap, Krisztus Testének és Vérének főünnepén szentmisét mutattak be, melynek főcelebránsa Pascual Chávez atya volt, a szertartáson Silvio Galli atya barátainak kórusa végzett zenei szolgálatot. A szentbeszéd során Chávez atya Isten szolgáját „eucharisztikus emberként” mutatta be. „Egy olyan ember életszentségét ünnepeljük, aki megértette, hogy ha ő ünnepli az Eucharisztiát, akkor maga is Eucharisztiává, másokért megtört kenyérré, kiontott vérré válik… Vajon Silvio Galli atya megtette, amit az életével, az Auxilium megalapításával tenni akart? Megmutatta Isten szeretetét, azt a szeretetet, amely gondoskodik mások szükségleteiről? Nem filantróp volt, hanem szalézi pap, nagy szenvedéllyel Isten és az emberiség iránt. És az Isten iránti szenvedélye táplálta másokért való adakozását. Ma még több olyan emberre van szükségünk, akik a közömbösség kultúráját legyőzik a másokról való gondoskodás kultúrájával.”

*

Silvio Galli 1927. szeptember 10-én született Palazzolo Milanesében, nyolc testvér közül az elsőként. A milánói Szent Ambrus Szalézi Intézetbe járt iskolába, majd jelentkezett a rendbe, ahol 1949-ben tette le örökfogadalmát. 1953. július 1-jén szentelték pappá. Varesében töltötte gyakorlati éveit, ahol mély lelki barátságot kötött Domenichino Zamberlettivel, a kisfiúval, aki tizennégy éves korában életszentség hírében hunyt el.

Elöljárói a bolognai házba szánták, ezért irodalomból szerzett diplomát, mégis 1959-től élete végéig Chiariban (Brescia) végezte szolgálatát. Az első években a szalézi életre törekvők tanításában tevékenykedett, majd az évek során egyre inkább a szegények, bevándorlók, fogvatartottak, éhezők, otthontalanok, drogfüggők, alkoholisták, mentális betegségben szenvedők és az anyagi, lelki és erkölcsi szegénység különböző formáinak nagylelkű szolgálatára szentelte magát. Nagyon sok ember befogadása révén gyakorolta a meghallgatás, a vigasztalás, a kiengesztelődés, sőt az ördögűzés szolgálatát.

Megszervezte és élettel telítette a szalézi munkatársak, az ADMA (Mária Keresztények Segítsége Híveinek Egyesülete) tagjai, a Don Bosco Voltnövendékeinek és számos más önkéntesnek a képzését, akik bekapcsolódtak az általa végzett jótékonysági munkába. Nagylelkű önkéntesek és jótevők segítségével megalapította az Auxilium befogadóközpontot. Életével és szavával arra tanítta környezetét, hogy fedezzék fel és szolgálják Krisztust a szegényekben, tanúságot téve a Jó Pásztor szeretetéről.

Így szokott bemutatkozni: „Én csak egy szegény pap vagyok ... Engem is meglep, hogy a sokszor megoldhatatlan problémákkal küszködő emberek mind hozzám fordulnak... Csak az imádsággal, egy nagyon erős fegyverrel, a Madonnába és fiába, Jézusba vetett hittel oldódnak meg néha ezek a problémák.”

Földi életét 2012. június 12-én fejezte be, szentség hírében és annak jeleivel körülvéve. Az elmúlt tizenegy évben is elevenen él emlékezete.

Az életrajzot fordította: Agonás Szonja

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír