Legyünk család! Legyünk remény! – Megnyílt Csákányban a Fazenda rehabilitációs közösség

1983-ban egy fiatal brazil fiú, Nelson Giovanelli Rosendo dos Santos és egy német pap, Hans Stapel – akit mindenki Frei Hansnak nevez – alapította a Remény családja nevű közösséget, amelyet 2010-ben ismert el a Vatikán világi hívők társaságaként. A ferences rend és a Fokoláre Mozgalom lelkiségéből táplálkozó, brazil alapítású közösség négy kontinens 22 országában ma már 173 fazendát működtet, köztük egyet immár Magyarországon.

Az ünnepen jelen voltak a Fazenda nemzetközi és regionális vezetői, a magyarországi ház felelőse, Fejér Domonkos, a közösségben felelősséget vállaló latin-amerikai misszionáriusok és a gyógyulni vágyó fiatalok is, akik közül négyen már néhány hete-hónapja a házban laknak, és mivel a rehabilitáció fontos eleme a munka, segítettek a felújításban is.

A kicsiny, fiatal magyar közösségnek sok támogatója, szurkolója van már, papok, világiak, szerzetesrendek, mozgalmak, amelyeknek tagjai el is jöttek a megnyitóra: a Shalom közösség, a Fokoláre Mozgalom, Teréz anya nővérei, a ferences harmadrend, a Nyolc Boldogság Közösség, a Máltai Szeretetszolgálat, a Karitász, a Csak Egyet Szolgálat, a Sant’Egidio közösség...

A zsúfolásig telt templomot a nagykanizsai Magvető közösség kórusának hangja zengte be a szentmisére való várakozásban, és a szertartás alatt is ők vezették a sodró lendületű éneklést. A szentmisét még örömtelibbé tette, hogy az egyik nemrég beköltözött fiatal megkapta a bérmálás szentségét.

Varga László püspök a – sok pap koncelebrálásával bemutatott – szentmise homíliájában megosztotta, hogy Keresztelő Szent Jánost javasolta a magyar közösség névadójának. A Fazenda is utat készít elő, ahogyan a Keresztelő tette: testvérként fogad be függőket, és előkészíti őket a nagy reményre.

Általában kis remények élnek bennünk, szeretnénk, hogy elkerüljön a baj, egészségesek maradjunk – de Jézus ígérete nem erről szól.

Akik bekerülnek egy fazendába, azoknak is vannak kis reményeik, de az Úr Jézussal hozzák őket kapcsolatba és a kis remények mellé megkapják a nagy reményt, ami az örök élet, az üdvösség.

Háláját fejezte ki Istennek, amiért megvalósulhatott ez az álom, és mindenkinek, aki segítette. Kiemelte közülük a Fokoláre Mozgalom önkéntesét, Katit, aki egy svájci fazendát vezet, és Németh Endrét, aki állandó diakónus és Csákány polgármestere. Határidőt kapott ugyanis, ameddig meg kellett találnia a házat, akkor nyílhatott meg a központ. Két héttel a határidő lejárta előtt hívta fel Endrét, és kiderült, hogy a településen van egy megfelelő épület. A Jóisten gondoskodását látja ebben, mert

korábban plébánosként a csákányi egyházközség is hozzá tartozott. Akkor még nem sejtették, hogy itt valósulhat meg a csoda

– mondta, és hozzátette, milyen tapintatos a Jóisten, aki ugyan előre lát mindent, de nem árulja el, mert megijednénk. Megvárja, amíg megérünk rá, és bele tudunk simulni az akaratába. Kifejezte reményét, hogy sok ilyen ház lesz majd Magyarországon, férfiaknak és nőknek is.

Keresztelő Szent János előkészítette az utat a Megváltóval való találkozáshoz. Ezt teszi a Fazenda is, amikor a kisebb dolgok között a nagy reményt is odanyújtja. Kedvenc mondatát idézte a Keresztelőtől: „Neki növekedni kell, nekem pedig kisebbednem.” Ennek megvalósulását kívánta a fiúknak: a Krisztussal való kapcsolatuk legyen a legfontosabb, és közben váljanak egyre alázatosabbakká.

A rövid szünetben a Szentlelket hívogató énekek hangzottak fel, majd következett a délutáni program második fele, amely a fogadalomtétellel kezdődött. A csákányi misszionáriusok közül Rodrigo és Fabrizio tették le első fogadalmukat, illetve velük együtt a Svájcban élő Kati és egy fiatal anyuka a kölcsönös szeretet megélésére kötelezték el magukat. Fejér Doma, a magyar közösség vezetője másodmagával a harmadik fogadalmat tette le: ez annak a megerősítése, hogy döntéseiben Isten akaratát keresi, a többiekkel közösen.

Varga László püspök a tanúságtételek sorát megnyitva felidézte, amikor a hét évvel ezelőtti püspökké szentelését követő első szentmisén azt mondta, szeretné megnyitni az irgalmasság házait. Azóta megnyitotta kapuit a Szent Lázár Ház és az Irgalmasság háza Kaposváron. A szenvedélybetegek számára azonban ezek nem alkalmasak, nekik speciális szolgálat kell, ezért hívta meg egyházmegyéjébe a Fazendát.

Találtak ingatlant, ott volt Doma, aki járt Brazíliában a Fazendában, beszélt portugálul, küldtek misszionáriusokat... minden összeállt, és mivel a ház még nem volt kész, meghívására a misszionáriusok a maguk latinos temperamentumával beköltöztek a püspökségre. Februárra felújították a házat, a misszionáriusok kiköltöztek, és már jött is Tamás, az első beköltöző (aki aznap bérmálkozott a szentmisében).

Doma, a ház vezetője – aki latinos könnyedséggel volt egyszerre szervező, tolmács... – arról beszélt, milyen nagy ajándék volt számára, hogy Brazíliában Pater Paulus sofőrje lehetett, lelki apát kapott, és megismerte általa a Fazendát.

Ott volt az ünnepségen Pater Paulus (Paul Stapel) is, aki maga is elmesélte a történetet annak illusztrálására, hogy amikor egy kis magot elvetünk a földbe, milyen sok gyümölcsöt hoz. 173 fazenda működik, tízezrek jöttek ki általa a függőségből, és most magyar földbe is elültetik a magot. Amikor elvették a jogosítványát, és Doma lett a sofőrje, sokat mesélt neki a nagypapájáról, aki most nagyon beteg, és biztosan felajánlja értük a fájdalmát – mesélte. Hozzátette, hogy a fazendák mindig fájdalmon, áldozathozatalon keresztül születtek meg.

Felajánlotta imádságait az új közösségért, amelynek egy ikont hozott ajándékba, Mária ikonját, akire mindig rábízta a fájdalmait. Egy sokat szenvedett nőtől kapta ajándékba, akinek a szenvedélybetegek szenvedése és az ikonfestés segített kijönni a depresszióból. A szentmise alatt az oltár előtt egy kis asztalkán már ott volt Keresztelő Szent János ikonja, Varga László püspök ezt tette az ajándék mellé.

Pater Christian Heim, a fazendák egyik európai felelőse is azt hangsúlyozta, mennyi részlet ért össze csodálatos módon ahhoz, hogy létrejöhessen a reménység új közössége. Része a csákányi történetnek az erdélyi Péter is, aki megismerte a fokolár lelkiséget, majd a brazil fazendát. 

A latin-amerikai misszionárius fiúk közül Alan azt emelte ki,

milyen csodálatos volt a püspök gondoskodása: beszélgetett velük, hozott nekik finomságokat, egyenlőként kezelte őket, testvérként éltek együtt a püspökségen.

Rodrigo, akinek ez már a harmadik éve a közösségben, annak örül, milyen sokan szeretik őket Magyarországon. A 22 éves Paulót is meglepte, hogy a püspökben apát kaptak, és örül annak, hogy már négyen igent mondtak az új életre, eljöttek gyógyulni. A 32 éves Fabrizio (aki már magyarul köszöntötte az egybegyűlteket) is úgy érzi, ígéret a négy fiatal, megköszönte, hogy részt vesznek a missziójukban.

Az ünneplő sokaság vidáman, beszélgetve vonult át a közösség házához, ahol Varga László püspök megáldotta az épületet, majd vacsorára hívott mindenkit. A szépen felújított ház udvarán sorakoztak a padok, mintha kitágult volna a tér, mindenkinek jutott hely és finom étel, pedig nem kevés vendég érkezett.

A főétel után sokféle süteményt kínáltak, Varga László püspök felvágta a tortát, egy kis standnál pedig vásárolni lehetett a Fazenda termékeiből.

Akinek kedve volt, megnézhette a kertet is: szépen művelt veteményes, birkák, tyúkok, kacsák, igazi falusi önellátó farm, azaz fazenda, ahogyan a neve is elárulja (a portugál szó farmot, birtokot jelent). A munkaterápia ugyanis fontos része a gyógyulásnak, a fiúk nem csak a kertet művelik, az állatokat gondozzák, hanem részt vettek a felújításban, a ház berendezésében is.

Szívesen beszélgettek, meséltek az életükről. A házat kívülről együtt tették rendbe, gletteltek, festettek, és még nagyon sok munka van hátra. A remény udvarában nincs ital, cigi, ez kinek több, kinek kicsit már kevesebb problémát okoz, de a közösségi élet mindenképpen segítség a hiány elviselésében. Sok idő van az imádságra, rózsafüzérre, elmélkedésre egy-egy igehelyről. Félnek a hosszú úttól, és attól is, mi lesz utána, de lassan-lassan beköltözik a szívükbe a remény. Ahogyan az egyikük mondta: talán szívesen maradna is majd, folytatni a közösséggel a missziót.

Januári beszélgetésünket a misszionáriusokkal ITT olvashatják.

Fotó: Kling Márk/Kaposvári Egyházmegye

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír