Ritka eset, hogy közösen szólal meg az angol és walesi, illetve a skóciai püspöki testület. A közlemény középpontjában az együttérzés áll, a szenvedők kísérése; emellett a főpásztorok határozottan kiállnak a társadalom sérülékeny tagjai mellett, akik veszélybe kerülnének a törvényerőre emelés esetén, valamint a jobb palliatív ellátás hozzáférhetősége érdekében is szót emelnek.
Mi, angliai és walesi, illetve skóciai katolikus püspökök úgy véljük, a valódi együttérzést fenyegeti, hogy a Parlamentben javaslatra került az asszisztált öngyilkosság legalizálása. Az együttérzés azt jelenti, hogy a másik személy szenvedésébe belebocsátkozom, és osztozom vele abban. Azt jelenti, hogy soha nem mondunk le senkiről, és nem hagyjuk magára. Azt jelenti, hogy életük természetes végéig szeretjük őket, még akkor is, ha nehezen látják meg a célt és az értelmet az életükben. Az együttérzés azt jelenti, hogy elkísérjük az embereket, különösen betegségben, fogyatékosságban és időskorban. Erről
a valódi együttérzésről teszünk tanúságot akkor, amikor gondoskodással és tisztelettel vesszük körül a terminális állapotú betegeket, akik hamarosan útjuk végére érnek.
Kérjük mindazokat, akik osztoznak velünk az emberi méltóságba és az élet szentségébe vetett katolikus hitben, beleértve más keresztényeket, más valláshoz tartozókat, a józan és jóakaratú embereket, hogy csatlakozzanak hozzánk, és védjük meg a leggyengébbeket és legkiszolgáltatottabbakat, akiket ez a törvényjavaslat veszélyeztet.
Az élet olyan ajándék, amelyet oltalmazni kell, különösen amikor betegség és halál fenyegeti. A palliatív ellátás, a szakértelemmel végzett fájdalomcsillapítás, a megfelelő emberi, lelki és pasztorális támogatás együtt adják a helyes, a legjobb módját annak, hogy az életük végén járó emberekről gondoskodjunk.
Megfelelő finanszírozásra és forrásokra van szükségük a hospice-oknak és a palliatív ellátást nyújtó szakembereknek – ez szolgálja hitelesen közös emberi méltóságunkat, és fejezi ki iránta való tiszteletünket. Az asszisztált öngyilkosság körüli vitában olyan sokat beszélnek a választás szabadságáról és az autonómiáról; az autonómia azonban nem abszolút, és mindig a közjóval összefüggésben kell vizsgálni, az egész társadalmat figyelembe véve.
A szenvedő embereknek szükségük van rá, hogy tudják: szeretik és becsülik őket. Együttérző gondoskodásra van szükségük, nem pedig segítségre, hogy véget vethessenek az életüknek.
Az asszisztált öngyilkosság témája súlyos elvi kérdéseket vet fel. A Parlamentnek szomorúan kevés idő áll rendelkezésére ahhoz, hogy megfontolja a végstádiumú felnőtt betegeket érintő (életvégi) törvényt, amely engedélyezné az asszisztált öngyilkosságot. Noha a törvényjavaslat szerint lesznek biztosítékok, ezzel szemben azon országok tapasztalatai, ahol már bevezették az asszisztált öngyilkosságot, azt mutatják, hogy az ilyen beígért biztosítékok hamar feledésbe merülnek. Belgiumban, Hollandiában, Kanadában és az Egyesült Államok egyes részein az asszisztált öngyilkosság feltételeit jelentősen kibővítették, vagy a törvényben vagy a gyakorlatban, sok esetben kiterjesztve mentális betegségben szenvedő emberekre vagy más olyan betegekre, akiknek nincs halálos diagnózisuk. Nem mindig könnyű előre megmondani, hogy egy végstádiumban lévő személynek mennyi ideje van hátra, így ez a törvényjavaslat kivitelezhetetlen.
Aggasztónak tartjuk, hogy a legalizálás milyen hatással lehet társadalmunk legkiszolgáltatottabb tagjaira. Az élet befejezésének lehetőségét hamarosan és észrevétlenül a halál kötelességeként élhetik meg. Egyesek úgy érezhetik, hogy további létezésük teher mások számára, és hallgatólagosan vagy kifejezetten elvárják tőlük az asszisztált öngyilkosságot. Ide tartoznak az idős, a rossz egészségi állapotú és a fogyatékossággal élő emberek is. Ezeknek az embereknek a védelme a civilizált társadalom alapja; a jó kormányzás középpontja.
Szintén aggodalomra ad okot, hogy a törvényjavaslat alapjaiban károsítja az orvosok és betegeik közötti kapcsolatot. Előfordulhat, hogy nyomást gyakorol az orvosokra és az egészségügyi személyzetre, arra vezetve őket, hogy ajánlást tegyenek rá vagy megkönnyítsék az ilyesfajta eljárásokat. Biztosítva lesz-e a lelkiismereti alapú tiltakozás joga akár az egyének, akár az intézmények számára? Nem szabad alábecsülni a hospice-okra, ápolóotthonokra, a szociális szférában és közösségi ellátásban dolgozókra gyakorolt hatást sem. Gyökeresen megváltozik a bizalommal teli és támogató éthosz, amely a rászorulók és családjaik szolgálatának alapját képezi.
Arra kérünk minden jóakaratú embert, hogy fejezze ki tiltakozását a törvényjavaslat ellen, és álljon ki a jobban finanszírozott palliatív ellátás mellett, amely Angliában, Walesben és Skóciában is legyen minden rászoruló számára egyformán elérhető. Kérünk mindenkit, hogy tájékozódjon és másokat is tájékoztasson erről a kérdésről, és lépjen kapcsolatba parlamenti képviselőjével, hogy jelezze tiltakozását, valamint kérje tőle, hogy ellenezze, illetve ne támogassa a törvényjavaslatot.
Mint katolikus püspökök, arra hívunk minden katolikust és mindazokat, akik osztoznak keresztény hitünkben, hogy forduljanak imában Istenhez, a mi Atyánkhoz. Kérjük, hogy imádkozzanak azért, hogy az emberi élet méltósága védelemben részesüljön.
Krisztus a kereszten egyesült az emberi szenvedés valamennyi formájával és valamennyi szenvedő emberrel. Az élet megváltozik őbenne, nem véget ér.
Keresztre feszített és feltámadt testében megmutatja nekünk, hogy a szeretet mindig erősebb, mint a halál.
Forrás és fotó: Catholic Bishops’ Conference of England and Wales
Verestói Nárcisz/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria