Lehetővé vált VII. Gergely (1073–1085) egyházfegyelmi reformjának új forráskiadása

Amint arról legutóbb 2023 áprilisában beszámoltunk, Szuromi Szabolcs Anzelm a brit nemzeti könyvtár középkori kánonjogi kéziratállományának szisztematikus katagolizálása során számos eddig nem ismert vagy nem megfelelően leírt kiemelkedő kódexet azonosított. Ezek sorából kiemelkednek Luccai Szent Anzelm kánonjoggyűjteményének (1081–1083) szövegtanúival kapcsolatos felfedezései.

Friedrich Thaner (†1915) készítette el 1906–1915-ben Luccai Anzelm kánonjogi művének a kritikai verzióját, amelyet változatlan utánnyomásban újra kiadtak 1965-ben. Thaner, Paul Fournier (†1935) 1901-ben közzétett kéziratcsalád-csoportosítása alapján, az akkor legkorábbi szövegverziónak tűnő (ún. A) változatot tekintette kiindulási alapnak, és ehhez kapcsolta hozzá az eredeti forrásokat, a kézirat család változatainak kisebb eltéréseit, és a későbbi gyűjteményekben megjelenő különbségeket rögzítő kritikai apparátusát. Már az 1980-as években, különösen Peter Landau (†2019) kutatási munkájának köszönhetően, többször felmerült a joggyűjtemény szövegének jóval pontosabb kiadására vonatkozó igény, amely az újabb tudományos eredményekkel bővíthette volna Thaner munkáját. Ez azért is tűnt kézenfekvőnek, mivel a kiadás nem volt teljes, a kánongyűjtemény tizenhárom könyve közül csak az első tíz kánonjait közölte, a tizenegyedik könyvnek pedig csak a töredékét. Ez utóbbi hiányosságot részben orvosolta Kathleen G. Cushing, amikor 1998-ban monográfiájának függelékeként megjelentette a hiányzó két és fél könyv kánonjainak rövidített listáját és forrásait. Szuromi Szabolcs 2006-ban adta ki átfogó monográfiáját Luccai Szent Anzelm kánongyűjteményéről, amely azóta nemzetközi szinten a gyűjtemény értelmezésének elsődleges forrásává vált.

Azonban az elmúlt húsz évben jelentős új eredmények születtek Luccai Szent Anzelm gyűjteményének azonosított szövegtanúi tekintetében. A 2000 előtt mindössze tizennyolc kéziratot ismertek; Szuromi professzor kutatása 2023 márciusáig öt további kéziratot azonosított (2001: Vatikán; 2006: Vatikán; 2021: Szentpétervár; 2022: London; 2023: London). A legutóbbi azért is nevezhető különösen kiemelkedőnek, mert a szövegtanú keletkezési dátuma (1088 és 1092 között) nagyon közel van a gyűjtemény 1080-as évek legelején történt összeállítási időpontjához.

Mindezt tovább gazdagította Szuromi professzornak a British Libraryben most, 2023. szeptemberben végzett kutatása. A könyvtári katalógusban a 12. század első feléből származó, délfrancia eredetű műként leírt kötet az Egyház szentségeiről szóló, patrisztikus és kánonjogi szövegeket tartalmazó kéziratként szerepel. A kódex Thomas Howard of Arundel könyvgyűjtése révén (†1646) került Angliába, és Henry Howard, norfolki herceg (†1684) mutatta be a Királyi Tudományos Társaság londoni ülésén 1667-ben. A British Museum 1831-ben vásárolta meg a magángyűjteményből. Így került először katalogizálásra a British Museum kézirattárának 1834-ben kiadott I. kötetébe.

A Szuromi professzor által elvégzett alapos tartalmi, kodikológiai, paleográfiai és összehasonlító szövegkritikai vizsgálat a fentiekben leírtaktól lényegesen eltérő eredményre vezetett. Mindenek előtt a kézirat minden kétséget kizáróan nem francia eredetű, hanem itáliai, azon belül pedig a torinói székesegyház kódexmásoló műhelyének klasszikus 11. század végi jellegzetességeit viseli, mind a pergamen kidolgozottságában, az írásformában, mind a díszítésben. Keletkezési dátuma – figyelembe véve a kódex legvégén található szövegszerű kiegészítések keletkezési dátumát is – 1085 és 1087 közötti. Tartalmilag kétségtelen, hogy – a 2023 márciusában azonosított kéziratot is megelőző – a jelenleg ismert legkorábbi szövegtanúja Luccai Szent Anzelm kánonjoggyűjteményének. A kollekció szerkezetében és kánonállományában teljes mértékben megegyezik a Vatikáni Könyvtárban 2001-ben azonosított (BAV Vat. lat. 1361) kézirat szerkezetével, aminek alapján Szuromi professzor rekonstruálta Szent Anzelm kánonjogi munkájának feltételezett eredeti szerkezetét és tartalmát.

A mostani kutatási eredménnyel – az eredetileg ismert tizennyolc kéziraton túl – Szuromi Szabolcs Anzelm Luccai Szent Anzem kánonjoggyűjteményének immár a hatodik (azon belül a második kortárs) szövegtanúját fedezte fel és írta le. 2023 előtt Szent Anzelm 12. századi, vagy még később másolt kéziratai voltak ismertek a tudományos kutatás számára. Nem szabad elfelejteni, hogy ez az a kánonjogi gyűjtemény, amelyet a legjelentősebb gregoriánus munkának nevezett 1950-ben Alfons Maria Stickler bíboros (†2007), és az első eredménye a székesegyházi kánonjogi képzés egyetemi kánonjogi oktatássá történő átalakulásának. Ez az a jelentős tény, amely alapján – mivel Szuromi professzor kézirati alapkutatásai egyharmaddal növelték Luccai Szent Anzelm munkájának fennmaradt és azonosított kódexállományát – felkérték Szuromi Szabolcsot arra, hogy készítse el a 21. századi szövegkritikai feltételeknek megfelelő új, teljes kritikai kiadását Luccai Szent Anzelm kánonjogi gyűjteményének. Ebben a londoni kiadásban mind a négy szövegforma, azok eltérései, minden egyes jelenleg azonosított kézirat hagyománya, a kánonok eredeti forrásai, valamint mindezeknek a Decretum Gratiani-ig (1140) való hatástörténete szerepelni fog. Ezzel a lehető legteljesebb képpel fog rendelkezni a latin kánonjogtörténeti kutatás a Decretum Gratiani előtti egyetemes székesegyházi, egyetemi kánonjogi ismeretekről, valamint a korabeli szentség- és szentelmény-kiszolgáltatásról.

Forrás és fotó: Csornai Premontrei Apátság

Magyar Kurír