Lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek! – Interjú Nyakas Éva operaénekesnővel

Már a zeneóvodában megtanulta a szolfézs alapokat Rimóczy Gáborné Éva néni csoportjában, majd a jelenlegi Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (korábbi Bánya Júlia Zenei Általános Iskola) zenei tagozatára járt. Ebben az iskolában példaképe és úgymond második édesanyja lett Kiss M. Lászlóné Weiser Katalin. Számos kórusversenyen vett részt és világot láthatott. A tehetség és a zene szeretete mellett azonban volt egy nehéz, közös pont is az életükben: a mozgássérült gyermekük.

– Kati néninek a lánya, Bíbor Katalin és nekem a fiam, Villmer Tibor. Az Isten által adott kihívásban is sorstársak voltunk. Kati néni egészen haláláig követte pályafutásomat. Ami kis híján múlt, hogy be sem indult, ugyanis a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola helyett a jelenlegi Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum (régi nevén a Dienes László Egészségügyi Szakképző Intézmény) tanulója lettem. Ápolónői és általános asszisztensi érettségit szereztem, és akkor még nem is sejtettem, hogy az itt tanultaknak mekkora hasznát fogom venni a későbbiekben.

– Aztán mégiscsak visszakerült a zenei vérkeringésbe.

– 13 évesen kezdtem el énektanulmányaimat Szakolczay Lajosnénál a Simonffy Emil Zeneiskolában, majd Kertész Tamás tanítványaként folytattam a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában szakmai tagozaton. Végül a debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola mai Debreceni Egyetem énekszakán Szerdahelyi Éva osztályában szereztem meg kitüntetéssel énektanári diplomámat. Az egyetemi tagozatra tett sikeres felvételi után mégis úgy döntöttem, hogy máshol próbálom tökéletesíteni énekművészetemet és mesterségbeli tudásomat.

– Egészen Belgiumig vezetett az út.

– Az akkori férjemmel, Villmer Johnnal való találkozás mindent megváltoztatott, így kerültem Belgiumba. Hazámat elhagyva a brüsszeli királyi zenekonzervatórium növendékeként folytattam tanulmányaimat türelemmel, hajlíthatatlan vasakarattal és kemény, kitartó munkával Jules Bastin irányítása alatt. Először operaének, majd koncertének és színpadi játék szakon szereztem első díjat, illetve egyetemi diplomát. Munkámat különdíjjal és ösztöndíjjal is jutalmazták. A konzervatórium befejezése után magánúton folytattam énektanulmányaimat.

– Sok év kellett hozzá, hogy itthon lépjen színpadra.

– Az első nagy koncertem idehaza Debrecenben volt 1985-ben Szokolay Sándor vezényletével a Kodály teremben. A zeneszerző nekem ajánlotta egyik művét Jeles napok címmel, melyet szoprán szólóra és gitárzenekarra írt. Adrovicz István tanította be a művet.

– Külföldön is nagy sikereket ért el. Számos meghívást kapott.

– 1990-ben a brüsszeli operaházban énekeltem Pergolesi Stabat Materét Jeremiás Margittal, és két Verdi koncerten is közreműködtem. Számos koncertet és önálló estet adtam Bartók és Kodály dalaiból, majd a brüsszeli Magyar Nagykövetség felkérésére Erkel Ferenc halálának 100. évfordulójára rendezett emlékesten énekeltem. 2015-ben a Belga Királyi Korona lovagi érdemrendje kitüntetést vehettem át a tanári pályám elismeréseként.

– Sajnos sok szomorú esemény árnyékolta be ezt a fantasztikus pályafutást.

– Az élet 1990-ben mérte rám az első csapást, amikor megtudtam, hogy a bátyám meghalt. Az éneklés adta az erőt, hogy folytassam az életem. Nem sokkal később nagy, de rövid ideig tartó boldogságban volt részem, mert ekkor született meg az első fiam, Villmer Zoltán, akit nagyon vártam, de az élet másképp döntött, és három hónappal később ez a gyermek hirtelen itt hagyta a földi életet. A váratlan bölcsőhalál után elfordultam Istentől. Néhány hónappal később úgy tűnt, hogy az élet visszamosolyog rám, mert újra várandós lettem. Megszületett Tibor, a második fiam. Nagyon boldog voltam, bár Isten nélkül teltek napjaim.

– A váratlan, embert próbáló történések azonban még nem értek véget.

– Két éves volt a kisfiam, amikor autóbaleset következtében súlyos sérülésekkel került a klinikára. Másfél hónap intenzív osztályon való tartózkodás után derült ki, hogy gerincvelő zúzódást kapott és kerekesszékben kell töltenie élete hátralévő részét. Az ápolói tanulmányaim nagy segítségemre voltak, mivel éjjel-nappal ott voltam vele a klinikán. Egy gyógyító nyitotta fel a szemem, hogy milyen fontos az életbe vetett hit, az Istennel való kapcsolat. Ráadásul egy ilyen kis angyal édesanyjának lenni kiváltságos, és ez nem adatik meg minden anyukának. Elkezdtem újra bízni Istenben. Megvilágosodott előttem az, hogy a Mindenható miért vezetett egészségügyi szakközépiskolába, ugyanis nagy szükségem volt az ott megszerzett tudásra a fiam kezelése során. Az élete múlhatott volna rajta, ha nem ismerem fel a kezelések során elkövetett hibákat. Az élet sajnos nem hagyott nyugodni, édesapám hosszú betegség után meghalt, majd váratlanul édesanyám hagyott itt, utána nem sokkal a férjem hunyt el szintén betegség miatt.

– Itt jön a lelki erő szerepe, hiszen nem lehetett összeomlani, számított Önre a fia.

– Az élet sosem volt könnyű számomra, de van egy dolog, ami mindenen átsegített. Ez a hit és a zene. A zene lehetővé tette számomra, hogy kifejezzem a démonaimat, a fájdalmamat és a szenvedésemet. Ugyanígy megóvott attól, hogy a nehézségeken rágódjak, lefoglalja az elmémet és megnyugtatja a háborgó lelkemet. Isten szeretete átjárta a lelkemet és a zenén keresztül ezt át tudom adni másoknak is.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Nyakas Éva Facebook-oldala

Magyar Kurír