Lelki-szakmai napot szerveztek a Nyíregyházi Egyházmegye szociális intézményei vezetőinek

Hazai – 2025. szeptember 25., csütörtök | 9:01

Különleges lelki programon vettek részt a Nyíregyházi Egyházmegye szociális intézményeinek vezetői szeptember 18-án a nyíregyházi Szent Miklós Ház kápolnájában, Szabó Tamás pasztorális helynök vezetésével, aki lelki útravaló mellett eszközt és „új munkatársat” is ajándékozott a résztvevőknek a mindennapi vezetői munkához. Erdei Sándor intézményvezető beszámolóját szerkesztve közöljük.

A „szokásos kezdet” mint vezetői eszköz

Szabó Tamás a görögkatolikus liturgia egyik mindennapi imáját, a „szokásos kezdet” sorait idézte. Arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy ez a rövid, de mély tartalmú imasorozat nemcsak lelki-, hanem vezetői életüket is segítheti.

A „Vigasztaló, igazságnak Lelke” sor különösen megszólító volt: a vigasztaló igazság olyan igazság, amely mindenki számára megnyugtató, és amely a közösség békéjét szolgálja – írta beszámolójában Erdei Sándor. 

A Szentháromság mint vezetői minta

„A délelőtt másik felismerése számomra a Szentháromság mi-tudata volt. Nem vagyunk egyedül, a közösségben hordozzuk egymást, merthogy ahol ketten, hárman összejönnek, Ő is ott van köztünk.

Ez a kép vezetőként is sokat adott: egyedül dönteni nehéz, gyakran bizonytalan. De ha közösségben, felelős vezetői struktúrában, egymás bölcsességére figyelve keressük a válaszokat, stabilitást és biztonságot találunk. A szervezetfejlesztésben is látszik ennek fokozata: az egyén, a néhány fős bizalmi kör, a tágabb csoport, majd a nagyobb szervezeti egységek. Ahogy a közösség növekszik, úgy válik egyre inkább szükségessé a megosztott vezetés és a közös döntés. De minden ott kezdődik, amikor az egyén, a vezető képes kapcsolódni a szervezet céljait támogató társaihoz” – szerepel a beszámolóban.

Új munkatárs: Orosz Péter Pál

A lelkinapon „bemutatkozott” új munkatársuk, az avangélium vértanúja: Orosz Péter Pál, akit hamarosan boldoggá avatnak a kárpátaljai Bilkén, és akinek prófétai jelenléte, vigasza és felfelé mutató életszemlélete példaértékű. Élettapasztalatai, a „bujdosó pap” szerepe, a kisközösségekhez való kötődése és saját sérülései miatt hiteles szolidaritása mindenki számára inspiráló. „Ő olyan kísérőt jelent számunkra, aki nemcsak szakmailag, hanem emberileg is mellettünk áll.”

Rut történetének üzenete

A lelki délelőtt végén Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök Rut és megözvegyült anyósa történetét elevenítette fel. Rut példája azt mutatta meg, mit jelent beilleszkedni egy közösség szabályai közé, annak részévé válni, és lojálisnak maradni. Rut elköteleződése nemcsak családi, hanem közösségi döntés is volt – amely áldozatot kívánt, de egyben identitást is adott. „Ez számomra vezetőként a csoporthűség pszichológiáját idézte fel: azt a jelenséget, amikor az ember nemcsak formálisan, hanem szívből akar tartozni valahova. És ezért képes lemondásra, áldozatra is – mert tudja, hogy közösségben teljesedik ki az élete” – írta Erdei Sándor.

A Szent Miklós Ház kápolnájában eltöltött lelki délelőtt egyszerre volt feltöltődés, önvizsgálat és vezetői útmutatás.

A Szentírásban rejlő imák és történetek „szervezetfejlesztési kézikönyvként” is olvashatók: olyan alapelveket mutatnak, amelyeket a pszichológia és a menedzsmenttudomány csak később fogalmazott meg.

„A szokásos kezdet imája, a Szentháromság közössége, Orosz Péter Pál vértanú prófétai példája és Rut elköteleződése mind-mind eszköz számunkra, hogy a vezetői munkánk ne csupán szakmai, hanem lelki és emberi küldetés legyen.”

A nap közös agapéval, majd szakmai tudnivalók elsajátításával folytatódott: Bodnár-Szabó Ildikó, a szociális iroda vezetője és Tóth Fanni tartott előadást.

Szöveg: Erdei Sándor

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria