Lelkinapot tartottak férfiaknak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében

Hazai – 2022. március 22., kedd | 14:23

Él az Egyház nagy családja. Míg az édesapák, férfiak az apai, a papok az atyai hivatásukban erősödhettek az egyházmegyei férfi lelkinapon, addig az egyházmegye fiataljai a „7 templom” zarándokúton vettek részt Nyíregyházán – mondta Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök március 19-én, Szent József ünnepén, a férfiaknak szóló lelkinapot záró szentmisén a nyíregyházi társszékesegyházban.

A főpásztor Szent József életét, alakját, emberségét, példáját tárta a jelen lévő atyák, apák elé a szentmise homíliájában. Kiemelte József „igaz ember” (Mt 1,19) voltát, majd feltette a kérdést: Hogyan tudott József igaz lenni? Válaszában megfogalmazta: úgy, hogy nyitott volt az Istenre, képes volt felfogni Isten üzenetét még álmában is.

Egy pap egy lelki beszélgetés során megkérdezett egy negyven év körüli asszonyt – akit egész életében rengeteg bántás, fájdalom ért –, hogy mi az, ami a legjobban fáj neki. Az asszony így válaszolt: fáj, hogy a szülei nem ismerték fel benne, hogy Isten gyermeke.

„Mekkora csoda és kegyelem, hogy akik törekednek arra, hogy jó apák legyenek, azok képesek felismerni a gyermekeikben, a rájuk bízottakban Isten gyermekét” – mutatott rá a főpásztor, majd arról elmélkedett, hogyan lesz valaki jó apa. Megállapította, hogy egy tőről fakad a papi és az apai hivatás: a mennyei Atya gondoskodó szeretetének a képviselete a földön.

Palánki Ferenc felidézte, hogy mikor kispapneveléssel foglalkozott, tőle is megkérdezték: „Atya, én jó pap leszek?” Ezt a kérdést találta a legjobb válasznak: „Van-e benned vágy erre?”

Legyen bennünk az a vágyakozás – biztatott a püspök –, hogy jó apák, atyák legyünk. Úgy tudjuk ezt megvalósítani, ha állandóan figyelünk Istenre, és kérjük tőle az erőt, a kegyelmet, hogy fel tudjuk fedezni a ránk bízottakban Isten kedves gyermekeit.

Szokták mondani, hogy a jó munkához, karrierhez szükséges a családi háttér, de ez fordítva igaz. A család az előtér, és a munka a háttér. Szent Józseftől azt is megtanulhatjuk, hogy neki nem a karrier volt a fontos, nem az, hogy ő legyen a középpontban, róla szóljon az élet, hanem hogy csendes, becsületes, biztonságos hátteret biztosító családapa legyen. Isten rendelte őt Jézus mellé, és ez az isteni rendelés képessé tette őt arra, hogy ne ő legyen a középpontban, ne az számítson, mit gondol, mit akar, hanem hogy kész legyen és készséges legyen arra, hogy Isten akaratát mindig tejesítse.

A csendes, munkás, nyugodt, biztonságos hátteret biztosító férfiban semmi különös nincs, de a lelkében végtelen gazdagság van.

Képes arra, hogy másokért éljen, életre váltsa a szeretetet – hangsúlyozta Paláki Ferenc.

Majd így biztatott: „Legyen bennünk vágyakozás arra, hogy jók legyünk, egyre jobbak legyünk, az a szándék és vágy, hogy egyre inkább előre haladjunk azon az úton, amit Isten kijelölt, hogy valami pluszt hozzá tudjunk tenni mindennap a ránk bízottak életéhez.”

A teljes hír ITT olvasható.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria