A diplomaosztó a 2013-ban megkezdett főegyházmegyei munkatársképzési folyamat záró momentuma volt. A szentmisét Portik-Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi főesperes, a képzést szervező főegyházmegyei pasztorális bizottság titkára celebrálta, ő adta át a Jakubinyi György érsek által kiadott okleveleket azoknak, akik sikeresen elvégezték a tanfolyamot.
Az akolitusjelöltek, akik az oltár szolgálatára kaptak képzést, a marosvásárhelyi, segesvári, marosszentgyörgyi, nagyernyei, farkaslaki, szentegyházi, valamint gyergyószentmiklósi plébániák küldötteiként végezték el a tanfolyamot; akolitussá avatásukra a saját plébániaközösségükben kerül majd sor.
A képzést lezáró találkozó a hálaadás jegyében zajlott, a pasztorális bizottság titkára köszönetét fejezte ki Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperesnek, aki „házigazdaként” három éven át támogatta a résztvevőket és a szervezőket egyaránt. Portik-Hegyi Kelemen arról is beszélt, mennyire fontos az életünkben, a szolgálatunk során, hogy felismerjük, felvegyük és szeretettel hordozzuk a Krisztustól kapott keresztünket.
Szénégető István remeteszegi plébános, családpasztorációs felelős buzdításában többek közt arra hívta fel az új lelkipásztori munkatársak figyelmét, hogy legfőbb hivatásuk felismerni Isten akaratát, és megtanulni Őt szolgálni, minden tettükben az Ő akaratát teljesíteni, Neki élni, Érte dolgozni.
A hároméves képzés célja olyan egyházi munkatársak felkészítése volt, akik megfelelő lelkipásztori irányítással alkalmasak az egyházmegye főpásztora által engedélyezett pasztorális tevékenységek ellátására. A tanfolyam során a résztvevők a szolgálathoz elengedhetetlen elméleti és gyakorlati ismeretekkel gazdagodnak.
„Az aratnivaló sok, a munkás kevés.” (Mt 9,37) Jézus szavai jegyében, a főegyházmegyei pasztorális bizottság szándéka szerint januárban újra elindul a lelkipásztori munkatársak hároméves képzése, amely magában foglalja a felkészítést a lektori és akolitusi szolgálatra. A következő tanfolyam helyszíne Székelyudvarhely lesz.
Fotó: Csatlós Ferenc Róbert
Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


