Lelkipásztorként a harmadik évezredben – Bodajkra zarándokoltak a Székesfehérvári Egyházmegye papjai

A lelkinap előadásai az igehirdetés küldetését, a szentségek kiszolgáltatásának és a közösség erősítésének módját járták körül a 21. századi papi szolgálatban, valamint azt, milyen feladatai vannak egy igazi mai lelkipásztornak.

Szakács Péter megbízott irodaigazgató Szent II. János Pál pápa 1994-ben, a 2000. jubileumi évre írt Tertio millenio adveniente (A harmadik évezred közeledtével) kezdetű apostoli levele első fejezete – Jézus Krisztus ugyanaz, tegnap és ma (Zsid 13,8) – alapján a megtestesülésről beszélt. Utalt Szent Bernát egyik homíliájára, melyben a szent megjegyezte, hogy bár a Szűzanya beleegyezése megfontolt és biztosan átimádkozott beleegyezés volt, mégiscsak előre nem látható dolgokra mondta azt, legyen meg az Úr akarata. Az Istenbe vetett bizalma alapozta meg, hogy igent tudott mondani a Megváltó születésére. Ennek fényében kell saját igenjeinket, beleegyezéseinket is megvizsgálnunk.

Szakács Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a Galata-levél alapján a pápa hangsúlyozta: Isten Fiának megtestesülése, születése és a világba küldése által jött el az idők teljessége, ahogy Pál apostol is írja. De az idők teljességének értelmezése veszélyeket rejt, hozhat álkérdéseket és álválaszokat. Néhány ilyen félreértés megvilágítása után az előadó végül arról beszélt, Mária egyik megszólítása: „örömünknek oka”, mert ő a jézusi szeretet felé indít minket. Az idők teljességének megtapasztalása az életben számunkra olyan öröm, ami dinamikus. Nem mindig ugyanannyira érződik, mint ahogyan a Szűzanya sem mindig pontosan ugyanakkora örömöt érzett.

Az idők teljességének megtapasztalása, Jézus eljövetelének megtapasztalása, Jézus személyességének megtapasztalása és a világban való jó megtapasztalása;

ez mind lehet örömünk oka, a személyes öröm, ami az Istentől fakadó öröm oka.”

Száraz László, a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa a Papi Kongregáció által 1999-ben kiadott A pap, az ige hirdetője, a szentségek kiszolgáltatója és a közösség vezetője a harmadik keresztény évezred távlatában című dokumentum alapján többek között arról szólt, hogyan lehet tényleg örömhírként továbbítani az evangéliumot, továbbajándékozni egy közösségnek? A dokumentum felhívja a figyelmet a személyes imádságra, hogy minden homília igazából a prédikáló pap személyes, elmélkedő imájában gyökerezik. „Jézus mellé szegődöm, aki bevezet engem abba a szentírási szakaszba mint misztériumba, ahol ő lakik. Mert minden szentírási szakaszban valamiféleképpen ott lakik az Úr. Mert ő az Ige. És az elmélkedésben az történik, hogy engedem, hogy ő oda bevezessen. Nagy szeretettel meginvitál, hogy vele együtt lássam a tékozló fiú történetét, vele együtt lássam a drachmák példabeszédét, vele együtt lássam a saját életének egy-egy eseményét.”

Loyolai Szent Ignác nem véletlenül nevezte a szentírási szakaszokat misztériumoknak. Egy-egy perikópa egy-egy misztériumot hordoz. „Jézus engem oda bevezet az elmélkedés során.

Nem egyedül töröm a fejem, nem egyedül prédikálok magamnak, hogy aztán tartalmasabban prédikálhassak másoknak, hanem ő mellém szegődik. Ő értelmezi az írásokat, mint annak idején az emmauszi tanítványoknak tette.

És ezt a Szentlélek által teszi, aki az én életemben ott van keresztségem folytán, a papszentelésem folytán – mutatott rá Száraz László. – Annak a tapasztalatából, hogy Jézussal együtt vagyok egy szentírási jelenet világában, misztériumában, öröm fakad, és megfelelő megfogalmazással megszületik egy homília, egy prédikáció, amely nem lesz minden tekintetben tökéletes, talán nem lesz félelmektől mentes, talán néha magában hordozza a különféle megfelelésekre való odafigyelést is. De a mélyén ott van az a gyönyörű tény, hogy nem vagyok egyedül, amikor az igét hirdetem. Maga Jézus van jelen az igehirdető pap személyében. És akkor a közösség tudja úgy fogadni a szavaimat, hogy azok nem az én szavaim. Megérzi azt az életet, amely a szavak mögött van, hogy ezeknek a szavaknak a szívében igazából véve Jézus rejtőzik.”

Hajdu Ferenc általános helynök, folytatva a vatikáni dokumentum kifejtését, a szentségek kiszolgáltatójáról szólt, aki a szentségeken keresztül odakapcsolja Krisztushoz a híveket. Személyes tanúságot tett arról, hogy gyermekként otthon eljátszotta a szentmisét, a pap szerepét, annyira tetszett neki, ami a szentmisében történt.

A szentmisével a hivatásunk gyökerére találunk rá”

– emelte ki, és arra kérte a jelen lévő papokat, gondolják át, alárendelnek-e mindent annak, hogy úgy mutassák be a szentmisét, mint életük csúcsa, forrása.

Majd a szentgyónás kegyelmi lehetőségeiről beszélt, a gyóntató pap személyéről, aki alkalmas időt szán a hívekre, külön a lelkivezetésre is.

Szilágyi Szabolcs piliscsabai plébános az isteni irgalmasság megtapasztalásáról, a szeretetből hozott áldozat vállalásáról és a lelkipásztori szeretet konkrét megéléséről osztotta meg személyes gondolatait paptársaival. „Tény, hogy az tud szeretni, aki maga is szeretetet tapasztalt meg. A kérdés, hogy hogyan tudnám megtapasztalni azt, hogy szeretnek engem? Hogyan tudom átélni azt, hogy Isten szeret engem? Mert ha ezt valahogy átélem és megtapasztalom, akkor tudom átadni a többi embernek” – kezdte előadását Szilágyi Szabolcs, majd arról beszélt, milyen pszichés és lelki akadályai vannak annak, hogy megéljük azt, hogy valaki szeret minket.

A szeretet mértékegysége az idő. Akivel, amivel több időt töltök, azt jobban szeretem. De akivel, amivel több időt töltök, az hatni is tud rám. Ha az imára tényleges időt szánok, akkor esélyt adok arra, hogy Isten hasson rám,

és esélyt kapok arra, hogy valamilyen módon konkrétan megtapasztalhassam az ő szeretetét.”

Az előadó Márk evangéliumából idézett (3,14), miszerint Jézus kiválasztotta tanítványait, hogy vele legyenek, és elküldte őket. „Tehát először is kiválasztotta őket, hogy vele legyenek. A küldés, hogy pasztoráljunk, az csak következmény. Jézussal kell tölteni időt, és ebből a vele töltött időből fakad az, amit továbbadunk. És akkor ez biztosan jó lesz.”

De tudatosítani kell, hogy a szeretet áldozattal jár. Teréz anya azt mondta, hogy a szeretet az áldozatokból táplálkozik. Csak úgy tudunk adni, hogyha valamit megvonunk magunktól szeretetből.

A papi zarándoklaton az egyházmegye papságával együtt mutatott be szentmisét Spányi Antal megyéspüspök. A főpásztor azt hangsúlyozta, a papi hivatás Istentől kapott ajándék, az emberek szolgálatára.

Új módon, a mai világnak megfelelő módon kell betöltenünk azt a küldetésünket, amelyet Krisztustól kaptunk, és amelyet az Egyházban kell teljesítenünk.

Szívből kívánom mindnyájunknak, hogy ebben az egyházias lelkületben való szolgálatban erősödjünk meg, és Krisztus örömhírét tudjuk a világban az emberek felé továbbadni.”

A kötetlen beszélgetések, megosztások után a Székesfehérvári Egyházmegye 21. papi zarándoklata közös imádsággal, szentségimádással zárult.

A zarándoklatról szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar

Magyar Kurír