A résztvevő 17–19 éves diákok idén szeptemberben Magyarországon, míg októberben Lengyelországban találkoztak, mindkét alkalommal hat napra. Az utazásokat hosszas várakozás előzte meg, korábban ugyanis több alkalommal is halasztani kellett a programot a járványhelyzet miatt.
A szeptemberi találkozó során a lengyel iskola 13 diákját és 3 pedagógusát látta vendégül a Szent Gellért Gimnázium. A résztvevők számos foglalkozáson vettek részt, amelyeken műhelymunka keretében a stresszkezelés módjaival és a mentális egészségmegőrzéssel foglalkoztak, valamint különféle önismereti, közösségépítő és feszültségoldó módszereket ismertek meg elméletben és gyakorlatban. Természetesen Budapest látványosságaival is megismerkedtek a vendégek, sőt még Szentendrére, illetve hangversenyre is ellátogattak.
Októberben a lengyel iskola látta vendégül a 15 magyar résztvevőt és 2 kísérőtanárukat. Amellett, hogy a művészeti intézményben számos gyakorlati tevékenységet (például szobrászat, fotózás, pólónyomás, polonéz táncok) kipróbálhattak a diákok, megismerték Nałęczow gyönyörű városkáját, ahol az iskola található. A látogatás további célpontjai Varsó, Kazimierz Dolny és Lublin voltak. A magyar csapatot a II. János Pál pápa Egyetemen is körbevezették.
A zárórendezvényen mind a lengyel, mind a magyar szervezők megállapították, hogy a projekt eredeti célkitűzésén messze túlmutat, hiszen nemcsak a stresszkezelési módokat ismertek meg a résztvevők, de megtapasztalták a lengyel–magyar barátság erejét, valamint a vendégszeretet fontosságát is.
Ünnepélyes keretek között adták át a részvételi igazolásokat. A közös éttermi vacsora előtt a lengyel iskola diákjai meglepetéskoncerttel búcsúztak a magyaroktól, a Szent Gellért-iskola csapata pedig egy népdal és az Ároni áldás eléneklésével köszönte meg a kedvességet.
A végső projekttermék egy 2022-es naptár lesz, mely emléket állít az együtt töltött időnek, s minden hónapban hasznos tanácsokkal látja el megtekintőjét.
A projekt Facebook-oldalán további információk és képek láthatók.
Forrás: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Fotó: Piti Mira és Konrad Rządowski
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria