Lengyel szentek ereklyéi a nyíregyházi Isteni Irgalmasság-templomban

Hazai – 2015. november 1., vasárnap | 19:21

Szent II. János Pál pápa és Szent Faustyna Kowalska nővér ereklyéjét kapta Lengyelországból a nyíregyháza-örökösföldi Isteni Irgalmasság temploma október végén.

A nyíregyháza-örökösföldi Isteni Irgalmasság-templom

Az ereklyéket december 8-án, az irgalmasság rendkívüli szentévének kezdetén, a 18 órakor kezdődő szentmisében helyezik el ünnepélyesen a templomban.

Szent II. János Pál vérereklyéjét Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek hivatalában adta át Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök, apostoli kormányzónak október 26-án.

Szent Faustyna Kowalska lengyel szerzetesnő csontereklyéjét pedig Ignacja nővértől, az Irgalmasság Anyjáról nevezett kongregáció tagjától vette át a főpásztor október 27-én a szent sírjánál a krakkói Isteni Irgalmasság-bazilika altemplomában.

Bosák Nándor püspök Tóth László nyíregyházi, Górski Jacek OP debreceni plébános és Törő András püspöki titkár kíséretében érkezett Lengyelország egykori fővárosába, Krakkóba.

* * * 

Faustyna Kowalska (1905–1938) a krakkói Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációja tagja volt. Istennel bensőséges lelki kapcsolatban élt és egész életét a bűnös lelkek megmentéséért ajánlotta fel. Jézus Fausztina nővérre bízta annak egyik látomásában irgalmasságának örömhírét. Fölszólította, hirdesse a minden embernek szóló Isten irgalmasságának kinyilatkoztatását; szüntelenül kérje ezt az irgalmat mindenki számára; terjessze az isteni irgalmasság tiszteletét.

E tisztelet terjesztése eszközeként Jézus átadott egy képet Fausztinának, amelyen a Szent Szívből áradó két (fehér és piros) sugár az igazságosság és irgalmasság, a bűnbánat és a bűnbocsánat, az áldozat és az engesztelés, a felebaráti szeretet és az isteni szeretet szimbóluma. Jézus megjelölte az irgalmasság vasárnapjaként a húsvét utáni 2. vasárnapot (ezt II. János Pál pápa iktatta aztán az ünnepek sorába), és kérte, építsenek templomot az Isteni Irgalmasságnak és imádkozzák az irgalmasság rózsafüzérét.

Az Isteni Irgalmasság kultusza Fausztina nővér boldoggá (1993. április 18.), majd szentté avatása (2000. április 30.), továbbá II. János Pál krakkó-łagiewniki zarándokútjai (1997 és 2002) után lendült fel. A kultusz kibontakozásának részeként felépítették Krakkó Łagiewniki városrészében, Fausztina nővér sírja mellett az Isteni Irgalmasság-bazilikát, melyet II. János Pál pápa szentelt fel 2002. augusztus 17-én. Ekkor a pápa az egész világot az Isteni Irgalmasságnak ajánlotta.

A krakkói Isteni Irgalmasság-bazilika oltára
az Irgalmas Jézus képével

A bazilika felszentelésekor II. János Pál pápa homíliájában a következőket mondta: „Szeretett Testvéreim! Ma megismétlem Szent Fausztina eme egyszerű és őszinte szavait, hogy vele és mindannyiótokkal együtt imádjam az Isteni Irgalmasság felfoghatatlan és kimeríthetetlen titkát. Úgy, mint ő, szeretnénk megvallani, hogy nincs az embernek más reményforrása, csak Isten irgalma. Szeretnénk hittel megismételni: »Jézusom, bízom Benned!« Erre a vallomásra, melyben kifejeződik a bizalom Isten mindenható szeretete iránt, a mi időnkben különösen szükség van, amikor is az ember eltéved a rossz sokféle megnyilvánulásai közepette. Kell, hogy a kiáltás Isten irgalmáért a szenvedő, nyugtalan, kételkedő, a remény biztos forrását kereső emberi szívek mélységéből fakadjon.”

Ferenc pápa 2015. március 13-án, megválasztásának második évfordulóján hirdette meg az irgalmasság rendkívüli szentévét, amely 2015. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a II. vatikáni zsinat lezárásának 50. évfordulóján veszi kezdetét a Szent Péter-bazilika szentkapujának megnyitásával, és 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárul.

A Szentatya által meghirdetett szentévet a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében szintén december 8-án nyitják meg Nyíregyházán, a 2013. december 17-én felszentelt örökösföldi Isteni Irgalmasság-templomban.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria