Leó pápa az olasz diplomácia jubileumán: A béke a végső és örök jó, melyet mindenki számára remélünk

XIV. Leó örömmel üdvözölte az olasz diplomaták szent kapun áthaladó jubileumi zarándoklatát, mely gazdagítja a találkozást és lehetővé teszi a szívükben hordozott reményt, amelyről tanúságot szeretnénk tenni másoknak. A remény az akarat erényeként határozottan törekszik a jó és az igazságosság felé, amelynek hiányát érezzük.

A diplomáciában csak azok keresik és támogatják a párbeszédet a felek között, akik igazán remélnek, bízva a kölcsönös megértésben még a nehézségek és feszültségek közepette is. Mivel reméljük, hogy megértjük egymást, elkötelezzük magunkat amellett, hogy a legjobb módokat és szavakat keressük a megállapodás eléréséhez – mondta a pápa.

A Szentatya aláhúzta, hogy az érdemi tárgyalásokat követő szerződések olasz neve – accordo – valójában a szívbeli közelségére – ad cor – utal, mely kifejezi a gesztusok, például az aláírás vagy a kézfogás őszinteségét. Éppen ez különbözteti meg a hiteles diplomáciai küldetést a személyes haszonra irányuló számítgatásoktól.

Leó pápa Jézus példáját említette, akinek a megbékélésről és a békéről szóló tanúságtétele reményként ragyog minden nép számára.

Az Atya nevében a Fiú a Szentlélek erejével szól, megvalósítva Isten párbeszédét az emberiséggel. Ezért az Isten képére teremtett ember a párbeszédben, a hallgatásban és a beszédben tapasztalja meg létezése alapvető kapcsolatait.

Nem véletlen, hogy a saját nyelvünket anyanyelvünknek nevezzük, amely kifejezi hazánk, pátriánk kultúráját, és egyetlen családdá egyesíti népünket – emelte ki XIV. Leó. – Minden nemzet a saját nyelvén fejezi ki a világról alkotott sajátos felfogását, annak legmagasabb értékeit és leghétköznapibb szokásait. A szavak a közös örökség, amelyen keresztül virágoznak a társadalom gyökerei, amelyben élünk. Egy többnemzetiségű környezetben ezért elengedhetetlen a párbeszéd előmozdítása, a kölcsönös és interkulturális megértés előmozdítása a befogadás, az integráció és a testvériség jeleként.

Nemzetközi szinten ugyanez a stílus gyümölcsöző lehet az együttműködésben és a békében, feltéve, hogy kitartunk saját beszédmódunk ápolásában. Egy személy akkor becsületes, ha tartja a szavát, ha őszinte és állhatatos, vagyis a hűség jegyében nem hátrál meg. Hasonlóképpen következetes az ember, ha teszi, amit mond, ha a szavának hitele van – fejtette ki a Szentatya.

A keresztény mindig az Ige embere: az igéé, amelyet Istentől hall, és amelyre imádságban válaszol. Ezért rajzolták a megkeresztelkedésünkkor a fülünkre a kereszt jelét, mondván: „Effata”, ami azt jelenti: „Nyílj meg!”. A Jézus gyógyítására emlékeztető gesztuson keresztül fogadjuk be az első szeretetteljes szavakat és azokat a nélkülözhetetlen kulturális elemeket, amelyek fenntartják életünket a családban és a társadalomban.

Ahogy az érzékeket és a testet, úgy a nyelvezetet is nevelni kell – a meghallgatás és a párbeszéd iskolájában. Hiteles kereszténynek és becsületes állampolgárnak lenni azt jelenti, hogy olyan szókincset osztunk meg, amely képes a dolgokat úgy elmondani, ahogy vannak, kettősség nélkül. Ezért a politikusok kötelezettsége, hogy mindig ápolják a párbeszédet és mindig újítsák meg azt, valahányszor félbeszakad.

A konfliktusok sújtotta mai nemzetközi helyzetben emlékezzünk arra, hogy a párbeszéd ellentéte nem a hallgatás, hanem a sértődés. Míg a hallgatás valójában megnyit minket a meghallgatásra, és üdvözli az előttünk állók hangját, a sértődés verbális agresszió, hazugságokkal, propagandával és képmutatással felfegyverzett szavak háborúja. Kötelezzük el magunkat reménnyel a lefegyverző kiáltványok és beszéd mellett, ügyelve nemcsak arra, hogy ne csak szépek és pontosak, hanem mindenekelőtt őszinték és körültekintőek legyenek.

Aki tudja, mit mondjon, annak nincs szüksége sok szóra, csak az éppen megfelelő szavakra.

Gyakoroljuk tehát a jó szolgálatot tevő szavak megosztását, a megértést építő szavak kiválasztását, a sértések helyrehozását és a sértések megbocsátását célzó szavakkal való tanúságtételt. Aki belefárad a párbeszédbe, belefárad a béke reményébe.

Leó pápa végül idézte Szent VI. Pál hatvan évvel ezelőtt az Egyesült Nemzetek Közgyűlésén elhangzott szavait: Az embereket olyan szövetség egyesíti, amelyet „esküvel pecsételnek meg, és amelynek meg kell változtatnia a világ jövőjét, de ebben a szövetségben nincs többé háború, nincs többé háború! A béke, a béke kell hogy vezesse a népek és az egész emberiség sorsát!”

Igen, a béke az a kötelesség, amely egyesíti az emberiséget az igazságosság közös keresésében. A béke az a szándék, amely karácsony éjszakájától Krisztus egész életét végigkíséri halálának és feltámadásának húsvétjáig.

A béke a végső és örök jó, amelyet mindannyiunk számára remélünk

– zárta XIV. Leó pápa az olasz diplomácia jubileumának 3400 zarándokához intézett beszédét.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír