Leó pápa az utolsó uruguayi miséjén: Nekünk kell elvinnünk Krisztust az emberekhez!

A floridai szentmisén mintegy ötvenezer hívő vett részt a téren és a környező utcákon. Homíliájában a Szentatya a hit családon belüli továbbadásának fontosságát hangsúlyozta, és külön köszönetet mondott azoknak az édesanyáknak és nagymamáknak, akik nemzedékeken át őrizték és továbbadták a keresztény hitet. Arra biztatta őket, hogy akkor se veszítsék el reményüket, ha gyermekeik eltávolodtak Istentől. Mária példájára utalva hangsúlyozta, hogy a hit továbbadásának célja mások Krisztushoz vezetése.

A mise végén Alfonso María Bauer Ormazábal SDB, Florida püspöke mondott köszönetet a Szentatyának, aki a szentmise végén maga is néhány köszönő szót intézett a jelenlévőkhöz, majd elimádkozta az Úrangyalát. Az ajándékok és az aranyrózsa átadása után a Jézus, a Jó Pásztor vendégházba ment, ahol együtt ebédelt a püspökökkel.

Az alábbiakban közreadjuk XIV. Leó pápának a Kis Szent Teréz-plébánián elmondott rögtönzött beszédét, az eucharisztikus ünneplésen elhangzott homíliáját, valamint a mise végén mondott köszönő szavait.

A Szentatya rögtönzött szavai a Kis Szent Teréz-plébániatemplom előtt:

Jó napot és szép vasárnapot kívánok!

Nem is tudjátok, milyen nagy öröm számomra, hogy egy rövid időre itt, a Kis Szent Teréz-plébánián lehetek. Ez az első plébánia Uruguayban, amelyet szentté avatása után neki szenteltek. Családunkban, különösen édesapám részéről, nagy tisztelet övezte Kis Szent Terézt. Ezért különleges öröm, hogy ezen az ünnepnapon itt is megállhatunk – tudjátok, hogy Floridába tartunk, hogy megünnepeljük a Harminchármak Szűzanyjának ünnepét. Ez a Mária-tisztelet és a hálaadás eseménye, amikor felismerhetjük, hogy Isten kegyelme és szeretete mindig velünk van, hogy Isten életünk minden pillanatában kísér bennünket, az örömteli időszakokban éppúgy, mint amikor betegség, fájdalom vagy sok egyéb nehézség miatt szenvedünk.

Kérem az Úr áldását mindnyájatokra és családjaitokra; az általatok hozott rózsafüzéreket és kegytárgyakat is megáldom most. Kérjük az Urat, segítsen mindnyájunkat, hogy növekedjünk a hitben, hogy bátran megéljük hitünket, és ne féljünk kimondani: „Keresztény vagyok, katolikus vagyok, hiszek Jézus Krisztusban.”

Jézus olyan életpéldát adott nekünk, amely minket is megtanít, hogyan éljünk: másokat szolgálva, egységben járva utunkat, keresve Isten jelenlétét, és mindenkivel megosztva a keresztény élet örömét.

Az Úr legyen veletek! [És a te lelkeddel.]

Segítségünk az Úr nevében. [Aki az eget és a földet alkotta.]

Legyen áldott az Úr neve! [Most és mindörökké.]

És a mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok és maradjon veletek mindenkor! [Ámen.]

Minden jót kívánok nektek! Legyen szép napotok és áldott vasárnapotok!*

*

A Szentatya homíliája:

Uruguay földjének kedves fiai és leányai!

Nagy örömmel vagyok ma itt veletek a Harminchármak Szűzanyjának oltalmában. Zarándokként érkeztem, hogy osztozzam abban a hitben és szeretetben, amellyel e nép nemzedékek óta tekint Isten anyjára. Szeretettel ölellek át mindnyájatokat, akik különféle helyekről érkeztetek, akik évek óta ide zarándokoltok, és akik ma először jöttetek el. Mária oltalmába ajánllak benneteket.

Isten igéje ma két asszonyt állít elénk, akik egymástól igen távoli korokban éltek, és akik fölött szinte ugyanaz az áldás hangzott el. Népe megszabadulása után Juditot ezekkel a szavakkal köszöntik: „Áldott vagy leányom, a magasságos Isten megáldott téged, jobban, mint a föld bármely asszonyát” (Jud 13,18). Sok évszázaddal később Erzsébet otthonában fogadja Máriát, s így kiált fel: „Áldott vagy az asszonyok között” (Lk 1,42).

A keresztény hagyomány igen korán felismerte ezt a párhuzamot. Juditban olyan asszonyt látott, aki népe nehéz időszakában nem engedte, hogy a félelem úrrá legyen rajta. Imádkozva és böjtölve olyan döntést hozott, amellyel saját életét is kockára tette (vö. Jud 8–10). Amikor kivívták a győzelmet, Judit azt nem önmagának tulajdonította. Jól tudta, ki szabadította meg Izraelt, s így szólt: „Kezdjetek rá dobbal az Úr dicsőítésére, cintányér mellett énekeljetek az Úrnak” (Jud 16,1). Ezért olyan jelentősek azok a szavak, amelyekkel népe fogadta: „Te vagy Jeruzsálem büszkesége, Izrael nagy dicsősége és a mi népünk nagy öröme” (Jud 15,9). Judit személyében a nép azt ünnepelte, amit Isten tett érte.

Különös jelentősége van annak, hogy ma, ennek az országnak a védőszentje előtt halljuk ezeket a szavakat. Ez a kicsiny kegyszobor Uruguay történelmének egyik sorsdöntő időpontjához kapcsolódik. 1825-ben azok, akik e föld szabadságáért küzdöttek, Máriához is fordultak, hogy oltalmába ajánlják az ország születését. Ez a gesztus arra emlékeztet bennünket, hogy a népek történelmét sem érthetjük meg teljesen, ha Istent figyelmen kívül hagyjuk. Uruguay már az ország születésének egyik meghatározó pillanatától kezdve szoros kapcsolatban állt egy Anyával. Azóta nemzedékek váltották egymást, megváltoztak a körülmények, sőt sok uruguayi embernek a hithez való viszonya is. Ő azonban itt maradt. Miközben

Mária végigkísérte e nép történelmét, a családokban sok-sok asszony őrizte meg a hitet, és adta tovább gyermekeinek.

Azokra az édesanyákra gondolok, akik megtanították gyermekeiknek az imádság első szavait, megkereszteltették őket, felkészítették őket a szentségek vételére, és megtanították őket a keresztény szeretet gyakorlására. Azokra a nagymamákra gondolok, akik otthonukban imahelyet tartottak fenn, imádkoztak az élőkért és a megholtakért, és jelenvalóvá tették Istent a mindennapi élet egyszerű dolgaiban. Már az egyház első időszakában is találunk hasonló példát: Timóteus hite mögött két asszony neve állt. Az apostol szeretettel emlékezik meg Timóteus nagyanyjáról, Loiszról és édesanyjáról, Eunikéről, akikben már korábban élt az az „őszinte hit”, amelyet Pál apostol Timóteusban is felismert (vö. 2Tim 1,5). A Szentírás keveset mond erről a két asszonyról. Azt azonban tudjuk, hogy az otthon elsajátított hitből merített erőt az, aki később Szent Pál közeli munkatársa lett (vö. ApCsel 16,1–3).

E föld hitének történetében asszonyok neve is maradandó helyet kapott. Közéjük tartozik Szent María Francisca Rubatto, aki úgy döntött, hogy köztetek marad, és itt szolgálja a leginkább rászorulókat. Közéjük tartozik a két Montevideóban született lánytestvér, Boldog Dolores és Boldog Consuelo Aguiar-Mella vértanú is. Nagyon különböző életutak ezek, de mindhármukban a végsőkig kitartó hűséget látjuk.

E történelem legnagyobb részét azonban nem örökítették meg könyvekben. Nemzedékről nemzedékre, csendben adták tovább a hitet a családokon belül.

Amikor valaki felteszi magának a kérdést, honnan ered a benne élő hit, sokszor egy konkrét nő jut eszébe: egy édesanya, egy nagymama, egy keresztanya, egy szerzetesnő vagy egy hitoktatónő. Talán nem emlékszünk minden szavukra, de arra igen, hogyan imádkoztak, hogyan beszéltek az Úrról, és milyen meggyőződéssel élték azt, amire tanítottak bennünket.

Ma szeretnék köszönetet mondani mindezeknek a nőknek. Köszönöm, hogy hittek, és hogy oly sok családban nyitva tartották az Istenhez vezető utat. Voltak, akik ezt egy régre visszanyúló családi hagyományra támaszkodva tehették meg; másoknak nagyobb erőfeszítéssel kellett megőrizniük hitüket, talán úgy, hogy saját otthonukban sem mindig találtak megértésre vagy támogatásra. Tudom, hogy sokan nagyon is konkrét fájdalmat hordoznak magukban. Megtanították gyermekeiket imádkozni, de gyermekeik ma már nem imádkoznak. Együtt jártak misére, de gyermekeik már évek óta nem léptek be templomba. Beszéltek unokáiknak Istenről, és most nem tudják, hagytak-e bennük bármiféle nyomot azok a szavak. Néha felteszik maguknak a kérdést, vajon elrontottak-e valamit, vagy hogy mindaz, amit tettek, végül kárba veszett-e. Engedjétek meg, hogy itt Szent Mónikára emlékeztesselek benneteket. Ő jól ismerte ezt a fájdalmat. Éveken át imádkozott fiáért, aki látszólag egyre távolabb került Istentől, ő mégsem szűnt meg bízni a kegyelemben. Ezért ne tekintsétek elveszettnek azt, amit elvetettetek! Maga az Úr tanította azt nekünk, hogy a mag úgy is növekedhet, hogy a magvető nem tudja, hogyan történik ez (vö. Mk 4,27).

Édesanyák és nagymamák, ne fáradjatok bele a hit továbbadásába! Hirdessétek életetekkel és szavaitokkal is! Legyetek állhatatosak az imádságban, a szeretetben és a reményben: alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt (vö. 2Tim 4,2)!

Tegyétek ezt türelemmel, túlzott szigor és csüggedés nélkül! Még ha úgy tűnik is, hogy szeretteitek távol vannak Istentől, továbbra is vigyétek őket imáitokban Isten elé! Ne szűnjetek meg áldást mondani rájuk, kísérni őket, s egyszerűen emlékeztetni őket arra, amit egykor kaptak! Vannak ajtók, amelyeket ti nem tudtok kinyitni, Isten azonban igen.

A férfiakhoz, az édesapákhoz és a nagyapákhoz is szeretnék szólni.

Gyermekeiteknek és unokáitoknak látniuk kell, hogy a hit valóban fontos helyet foglal el családjuk férfitagjainak életében. Kövessétek Szent József példáját, aki vállalta Jézus nevelésének feladatát: elvitte a templomba, megtanította a becsületes munkára, és megmutatta neki, hogy Istennek kell elfoglalnia az első helyet az ember életében.

Kedves édesapák és nagyapák! A fiataloknak látniuk kell, hogy imádkoztok, szentségekhez járultok, tisztelettel bántok feleségetekkel, bocsánatot kértek, és akkor is becsületesen éltek, amikor ez áldozatot követel.

A gyermek sokat tanul abból, ha látja, hogy édesapja le tud térdelni Isten előtt anélkül, hogy ettől kevésbé érezné magát férfinak.

A Szentírás arra szólítja fel a népet, hogy az Istentől kapott szavakat őrizze meg szívében, és tanítsa meg rájuk gyermekeit, beszéljen róluk: „amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz” (MTörv 6,6–7). Istennek helye volt az otthoni beszélgetésekben, döntésekben és a család mindennapi életében. Így tanulták meg a gyermekek, hogy a szüleiktől kapott hit egyúttal az is, amiért szüleik éltek. A püspökök, a papok és a megszentelt személyek is arra kaptak meghívást, hogy támogassák a családokat ebben a feladatukban: nagylelkűen gyakorolják lelki atyaságukat és anyaságukat, kísérjék a bizonytalankodókat, és segítsenek sokaknak újra megtalálni az Istenhez vezető utat.

A hit továbbadása azt jelenti, hogy másokat Krisztushoz vezetünk, akit mi magunk is befogadtunk. Mária éppen azt mutatja meg nekünk, hogyan tegyük ezt.

Az evangéliumban Erzsébet így kiált fel, amikor fogadja Máriát: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” (Lk 1,42). Mária nem tartja meg magának ezt a dicséretet. Erzsébet áldottnak mondja őt, ő pedig válaszul az Úr nagyságát énekli (vö. Lk 1,46–55). Kánában, amikor hozzá fordulnak, ő Fiához irányítja őket: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5). Szent Pál a szentleckében világosan megfogalmazza azt az igazságot, amelyet Mária egész élete hirdet: „Egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus” (1Tim 2,5). Mária minden nagysága a Krisztussal való kapcsolatából fakad: befogadja őt, belőle él, és másokat is hozzá vezet. A Mesterrel való találkozás minden evangelizáció és minden hiteles Mária-tisztelet célja. Isten Fia mindenkiért odaadta önmagát; senki sem maradhat ki az egyház imádságából. Ezért Szent Pál arra kér bennünket, hogy imádkozzunk „a királyokért és az összes elöljárókért” (1Tim 2,2), és minden emberért, mert Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön” (1Tim 2,4).

Uruguay védőszentjének mai ünnepén vigyük az Úr elé az egész népet! Imádkozzunk azokért, akik felelősek az ország kormányzásáért, hogy becsülettel keressék mindenki javát; a családokért, a fiatalokért, a szenvedőkért, azokért, akik távol érzik magukat Istentől, s azokért, akiknek vissza kell térniük hozzá, és meg kell változtatniuk életüket!

Szent Lukács megmutatja nekünk, hogyan kezdődik ez a küldetés. Mária, miután méhébe fogadta Isten Fiát, „útnak indult, és a hegyekbe sietett” (Lk 1,39). Nem várja meg, hogy Erzsébet keresse fel őt: elébe megy, és belép a házába, magával víve az Urat. Ott a gyermek örömében felujjong, Erzsébet pedig eltelik Szentlélekkel (vö. Lk 1,41–44). Mária ezzel az útra kelésével a mi utunkat is megmutatja.

Nem várhatunk folyton arra, hogy akik eltávolodtak, maguktól visszatérjenek. Uruguay, útnak kell indulnunk! Újra be kell lépnünk a házakba, közel kell mennünk az emberekhez, meg kell hallgatnunk kérdéseiket, és el kell vinnünk hozzájuk Krisztust!

Mindannyian tudjuk, ki felé kell megtennünk ezt a lépést: talán egy gyermekünk, egy barátunk, egy szomszédunk felé, olyasvalaki felé, aki már régen elveszítette hitét, vagy akinek sosem volt a közelében olyan ember, aki beszélt volna neki Istenről.

A Mennyek Királynője támogassa azokat, akik továbbra is vetik a hit magvait, és tanítson meg bennünket arra, hogy felismerjük Krisztust a szegényekben, a betegekben és a magányos emberekben, és elvigyük őt oda, ahol még nem ismerik!

Hamarosan elhelyezem az aranyrózsát e kegyszobor előtt. Ezzel a gesztussal szeretném megtisztelni azt, aki valóban „népünk dicsősége” (Jud 15,9), és szeretném láthatóvá tenni azoknak a szavaknak a beteljesedését, amelyeket ő maga mondott: „boldognak hirdet engem minden nemzedék” (Lk 1,48). Máriának, e nép Kapitányának és Vezetőjének szeretném újra felajánlani ezt a nemzetet, szeretném oltalmába ajánlani ezt a földet és minden lakóját, és kérni Istent, hogy Mária hathatós közbenjárására törje meg az ördög működését, és óvja meg a szeretett Uruguayt mindattól, ami eltávolítaná Krisztustól.

Ez a tisztelet és a gyermeki szeretet jeleként felajánlott aranyrózsa emlékeztesse Mária gyermekeit arra is, hogy az ő példájának követésére kaptak meghívást: úgy szeressék Krisztust, ahogyan ő szerette, és úgy vigyék el másokhoz, ahogyan ő elvitte. Ámen.

*

A Szentatya köszönetnyilvánítása a mise végén:

Az eucharisztikus ünneplés végén, mielőtt búcsút vennék ettől a kedves országtól, szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik lehetővé tették látogatásomat: a világi és egyházi hatóságoknak, az egyes események szervezőinek és az önkénteseknek, a családoknak és a közösségeknek, amelyek mozgósították tagjaikat és segítettek, hogy együtt élhessük át ezeket a napokat. És szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül követtek bennünket.

Azt mondták nekem, hogy bár Uruguay viszonylag kis ország, népének nagy szíve van, s igen nagy dolgokra képes. Ez ezekben a napokban nyilvánvalóvá vált. Mindent nagyon jól előkészítettetek. Szívből köszönöm!

Örvendezve osztoztunk a Krisztusba vetett hit örömében, és tanúi vagyunk annak, hogy ez az öröm napról napra növekedett. Mindaz, amit Montevideóban, Paysandúban és itt, Floridában átéltünk, kisugárzik az ország többi részére és az egész világra. 

Így működik a hit matematikája: amit ingyen kaptunk és ingyen adunk tovább, az Isten kegyelméből megsokszorozódik, új távlatokat nyit, és új értelmet adva életünknek gazdagít bennünket.

Kedves uruguayi testvéreim! Továbbra is tegyetek meg mindent, hogy növekedjen bennetek és körülöttetek a hit, a remény és a szeretet, továbbra is éljétek meg és hirdessétek az örömöt, amely az Urunkkal, Jézus Krisztussal való találkozásból fakad, ennek eredményeként pedig teljes és termékeny életetek lesz!

A Harminchármak Szűzanyjának közbenjárására kérem Istent, hogy áldja meg Uruguay népét, és vezesse az egység és a béke útjain. Szívemben hordozlak benneteket, és kérlek benneteket, továbbra is kísérjetek imáitokkal.

Köszönöm szépen, Uruguay!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír