Leó pápa a bamendai béketalálkozón: Jaj azoknak, akik a vallásokat politikai céljaik alá rendelik

A bevonulási ének után Andrew Nkea Fuanya, Bamenda érseke köszöntötte a Szentatyát. Ezután tanúságételek következtek: beszédet mondott IV. Fon Fru Asaah Angwafor, Mankon hagyományos legfőbb királya; Fonki Samuel Forba püspök, a kameruni presbiteriánus egyház nyugalmazott vezetője; Mohamad Abubakar imám, a Buea Central Mosque képviseletében; Carine Tangiri Mangu nővér, a Szent Anna Kongregáció tagja, valamint egy belső menekült család: Denis Salo, felesége és három gyermekük.

Ezt követően hangzott el a pápa beszéde. A találkozó végén a bamendai közösség képviselőinek kíséretében a székesegyház bejáratánál a pápa a béke jeléül galambokat engedett szabadon.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Kedves testvéreim!

Örülök, hogy köztetek, ebben a sokat szenvedett térségben lehetek. És amint tanúságtételeitek imént megmutatták, mindaz a fájdalom, amely közösségeteket sújtotta, ma még erősebbé teszi azt a bizonyosságot, hogy

Isten sosem hagyott el bennünket! Őbenne, az ő békéjében mindig újrakezdhetünk!

Az érsek úr a próféciát idézte, mely így kiált: „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet” (Iz 52,7). Így köszöntötte eljövetelemet közétek, de most szeretnék válaszolni: milyen szépek a ti lábaitok is, melyeket beborít e vérrel áztatott, mégis termékeny föld pora, ez a meggyalázott, mégis növényzetben gazdag és bő termést hozó föld. Ezek azok a lábak, amelyek ide vezettek benneteket, és amelyek, bár megpróbáltatásokkal és akadályokkal találkoztak, megtartottak benneteket a jó útjain. Köszönetet mondok nektek, mert – valóban! –

azért vagyok itt, hogy békét hirdessek, de rögtön azt tapasztalom, hogy ti hirdetitek azt nekem és az egész világnak.

Valóban, amint egyiktek az imént említette, az a válság, amely Kamerunnak ezt a térségét megrázta, minden korábbinál közelebb hozta egymáshoz a keresztény és muszlim közösségeket, olyannyira, hogy vallási vezetőitek összefogtak és létrehoztak egy békemozgalmat, amelyen keresztül igyekeznek közvetíteni az egymással szemben álló felek között.

Bárcsak a föld minél több helyén így történne! Boldogok a béketeremtők! Jaj azonban azoknak, akik a vallásokat és magának Istennek a nevét saját katonai, gazdasági és politikai céljaik alá rendelik, s így azt, ami szent, a legszennyesebb és legsötétebb dolgokba keverik. Igen, kedves testvéreim, ti, akik éhezitek és szomjazzátok az igazságot, ti szegények, irgalmasak, szelídek és tiszta szívűek, ti, akik sírtatok, a világ világossága vagytok! (vö. Mt 5,3–14) 

Bamenda, te ma a hegyen épült város vagy, ragyogó mindenki szemében! Testvéreim, legyetek sokáig az a só, amely ízt ad ennek a földnek. Ne veszítsétek el ízeteket az elkövetkező években sem!

Őrizzétek meg mindazt, ami közelebb hozott benneteket egymáshoz, és amin a sírás órájában osztoztatok! Legyetek az emberek sebeit gyógyító olaj!

Ezzel kapcsolatban szeretném kifejezni köszönetemet mindazoknak – különösen a nőknek, a világi és szerzetesnőknek –, akik az erőszak traumáját elszenvedett emberekről gondoskodnak. Ez hatalmas, láthatatlan, mindennapi munka, mely – amint Carine nővér emlékeztetett rá – veszélynek van kitéve.

A háború urai úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy egy pillanat is elegendő a romboláshoz, de gyakran egy élet sem elég az újjáépítéshez. Úgy tesznek, mintha nem látnák, hogy a gyilkoláshoz és pusztításhoz dollármilliárdokra van szükség, miközben nem találják a gyógyításhoz, az oktatáshoz, a talpra állításhoz szükséges erőforrásokat. Akik kifosztják földetek természeti kincseit, a haszon jelentős részét többnyire fegyverkezésre fordítják, s ezzel a destabilizáció és a halál véget nem érő spirálját táplálják.

Ez egy visszás világ, Isten teremtett rendjének felforgatása, melyet minden tisztességes lelkiismeretnek szóvá kell tennie és el kell utasítania,

azt a 180 fokos fordulatot – a megtérést – választva, amely az ellenkező irányba vezet, az emberi testvériség fenntartható és gazdag útjára. A világot néhány hatalmaskodó rombolja le, és megszámlálhatatlan sok szolidáris testvér tartja fenn! Ők Ábrahám leszármazottai, megszámlálhatatlanok, mint az ég csillagai és a tengerpart fövenye.

Nézzünk egymás szemébe: már most ez a mérhetetlen nagy nép vagyunk! A békét nem kitalálni kell: elfogadni kell, azáltal, hogy elfogadjuk a felebarátot mint testvérünket.

Senki sem választja meg a testvéreit: egyszerűen el kell fogadnunk egymást! Egyetlen család vagyunk, és ugyanabban az otthonban élünk, ezen a csodálatos bolygón, amelyről az ősi kultúrák évezredeken át gondoskodtak.

Ferenc pápa az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításban írt valamit, ami eszembe jutott, miközben szavaitokat hallgattam: „A nép szívében végzendő küldetés nem életem egy része vagy díszítőeleme, melyet elhagyhatok, nem függelék vagy csupán egy az életem sok összetevője közül. Olyasvalami, amit nem tudok kitépni önmagamból, hacsak nem akarom tönkretenni magamat.

Küldetés vagyok ezen a földön, ezért vagyok ebben a világban” (273).

Kedves bamendai testvéreim, ezekkel az érzésekkel vagyok köztetek! Szolgáljuk együtt a békét! „Fel kell ismernünk, hogy meg vagyunk bélyegezve a megvilágosításra, megáldásra, megerősítésre, felemelésre, gyógyításra, szabadításra vonatkozó küldetésünk által. Ezekben mutatkozik meg a lélekben gyógyító, a lélekben mester, a lélekben politikus – mindaz, aki gyökeresen úgy döntött, hogy a többiekkel és a többiekért van” (uo.).

Így buzdított bennünket szeretett elődöm, hogy együtt haladjunk előre, mindenki a saját hivatása szerint, közösségeink határait kitágítva, annak az embernek a konkrétságával, aki saját helyi munkájából kiindulva jut el a felebarát iránti szeretetig, bárki és bárhol legyen is.

Ez az a csendes forradalom, amelynek ti tanúi vagytok!

Ahogyan az imám mondta, adjunk hálát Istennek azért, hogy ez a válság nem fajult vallásháborúvá, és hogy még mindig igyekszünk szeretni egymást!

Fáradhatatlanul haladjunk tovább, bátran és mindenekelőtt együtt, mindig együtt!

A Szentatya szavai a székesegyházon kívül:

Kedves testvéreim, ma az Úr mindnyájunkat arra hív, hogy ennek a földnek a békéjén dolgozzunk! Kérjük az Urat, hogy valóban béke uralkodjon közöttünk, és miközben ezeket a fehér galambokat – a béke jelképeit – szabadon engedjük, Isten békéje legyen mindnyájunkon, ezen a földön, és az Úr megőrizzen bennünket egységben az ő békéjében!

Dicsőség az Úrnak!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír